Az államháztartás egyensúlyáért felelős pénzügyminiszter, akinek jóformán már csak a könyvelő szerepe maradt meg, szépen beállt a sorba. „Az idei év a gazdasági növekedés erősítésének az éve, a költségvetés helyzete továbbra is stabil” – hangoztatta januárban már Varga Mihály is, holott ehhez fel kellett adnia a 3 százalék alá belőtt hiánycélt. És bár hozzátette, hogy „a kormány legfontosabb célja a hiány és az államadósság további csökkentése”, megnyugtatott minket, hogy „jó pályán vagyunk”.
A pénzügyminiszter leléptetése
A kibővített hatáskörű Nemzetgazdasági Minisztérium vezetése mellett a megújult Gazdasági Kabinet elnökévé is előléptetett Nagy Márton teljhatalmat kapott a tágan értelmezett gazdaság kérdéseiben. Az általa vezetett testület 66 nevesített területen rendelkezik ügydöntő jogkörrel, közte az adópolitika, a vidékfejlesztés, az államháztartás, az állami vagyonnal való gazdálkodás, a bel- és külgazdaság, a pénzügyi szolgáltatások, a foglalkoztatás-, a nyugdíj- és a lakáspolitika, sőt még a tudománypolitika is. És hogy megkerülhetetlen legyen, ügydöntő jogkörrel rendelkezik bármely olyan előterjesztésben, amely állami támogatással megvalósuló építési beruházásra tesz javaslatot, valamint „bármely olyan előterjesztés és jelentés kapcsán, amely napirendre felvételét a Gazdasági Kabinet elnöke kéri” (lásd: Magyar Közlöny, 2023. december 5.). A belső adottságokhoz és az európai kilátásokhoz mérten is túlméretezett 4 százalékos növekedési cél eléréséhez már csak a jegybanki vezetők ellenállását kell legyűrni, akik mára felismerték, hogy a növekedés erőltetése veszélyezteti az ország külső és belső egyensúlyát. De Nagy Márton már fejlesztési miniszterként is elszívta a levegőt az árstabilitást megcélzó jegybanki politikától, amikor „sapkákat” húzatott árakra és kamatokra.
Mintha csak a központosított tervgazdasághoz tértünk volna vissza, amelyben a mindenható Tervhivatal a pártállami akarat megtestesítőjeként dirigálta az élet csaknem minden területét. Működtek akkor is a különböző szakterületek irányítására elkülönült minisztériumok, és a Magyar Nemzeti Bank is önálló szervezet volt, ám ténykedésük kereteit a központi gazdaságpolitika irányítójaként a Tervhivatal jelölte ki – persze a pártközpont által meghatározott politikai célokhoz illeszkedően.
A pártvezér-miniszterelnök akaratát közvetítő Nagy gazdasági hatalmával élve most bármely miniszter ténykedését korlátozhatja. Befolyását még a régi rendhez képest is megnöveli az a furcsaság, hogy a Gazdasági Kabinetből kikerült a pénzügyminiszter. Őt a Kormányzati Költségvetési Előkészítő Munkacsoport élére száműzték, és csak akkor akadékoskodhat, ha valamely előterjesztést államháztartási szempontból nem megfelelően készítettek elő. Ismerve az egykor hasonló funkcióra létesített Költségvetési Tanács mai ténykedését, sok vizet feltehetően ő sem zavar majd.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
