A soros gyűlöletkampány új célpontja Mark Rutte holland liberális miniszterelnök. Majdnem olyan régen Hollandia vezető politikusa, mint Angela Merkel Németországé, és nagyjából a pozíciója is hasonló: a józan közép technokrata vezetője, aki különböző összetételű nagykoalíciók veszekedő és kevésbé tehetséges politikusain felülemelkedve megtalálja és tető alá hozza a kompromisszumokat. Vezetett már kisebbségi kormányt éppúgy, mint nagykoalíciót a szocdemekkel; manapság két liberális és két keresztény-keresztyén párt kormányzati szövetségét tartja össze. Pártját (Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért, VVD) 15 éve irányítja, és harmadik miniszterelnöki ciklusának közepén népszerűsége olyan magas, hogy ha ma lennének Hollandiában a választások, minden korábbinál nagyobb győzelmet aratna.
Személyisége miatt is teljesen valószerűtlen az ellene irányuló gyűlöletkampány. Hágában egyszer csak azt veszed észre, hogy mögötted áll a sorban a kávézóban, de ha éppen születésnapi bulit tartanak valahol, kezet ráz mindenkivel és mond egy viccet. Közvetlen és szerény. Biciklivel jár munkába. A magánéletéről semmit nem tudunk, azt sem, hogy a nőket vagy a férfiakat szereti-e. Idős édesanyjával lehetett csak nyilvánosan látni, akitől azonban nem tudott elbúcsúzni, mivel a koronavírus-járvány tetőpontján a kórházakban a miniszterelnökkel sem kivételeztek a látogatási tilalom ügyében.
Hogy ezt a politikust „a magyarok elleni érzelmek” vezetnék? Orbán személyeskedő, kommunistázó kirohanására Rutte ezt válaszolta: „Nem azért gyűltünk most össze, hogy utána életünk végéig látogassuk egymás születésnapi bulijait. Itt mindenki a saját országáért dolgozik, ide mindenki hivatalból jött.”
A hétvégi EU-csúcson a holland, finn, osztrák és dán érdekek azt kívánták, hogy vezetőik fellépjenek az évtizedeken át rossz gazdaságpolitikát folytató déli tagállamok és a kleptokrata keletiek ellen. A hollandok, finnek, osztrákok, dánok a többiekhez képest lényegesen többel járulnak hozzá az EU közös költségeihez és lényegesen demokratikusabbak is. Bár Ruttének nem lenne félnivalója egy újabb választástól, egy esetleges EU-ellenes népszavazási kezdeményezéstől igenis tarthatott volna, ha a csúcson engedékeny. Népszerűsége eddig egyszer ingott meg jelentősebben: amikor a görögök államadósságából engedett el egy részt a holland adófizetők pénzén.
Az északi tagállamok jóléte nem ásványkincseknek vagy isteni adománynak köszönhető, hanem annak, hogy gazdag, kompromisszumkész, együttműködő nemzeti intézményeik vannak a politikában. A vállalkozói kamarák és a szakszervezetek, a civil szervezetek és a pártok képesek a hosszú távú népesség- és gazdasági növekedés feltételeit és a kormányzat ellenőrzését megvalósítani. Ezeknek az államoknak az adófizetői jelentős összegekkel finanszírozzák a görög polgárok nyugdíját vagy éppen a felcsúti kisvasutat, gyakran a számukra sokkal fontosabb ügyek, például a koronavírus-válság miatt a fellépési lehetőségtől megfosztott otthoni művészeik vagy a klímaváltozás elleni intézkedések rovására.
A közös holland, dán, finn és osztrák álláspont az EU-csúcson az volt, hogy ha Olaszországot szanálni kell, vagy Magyarországot, Romániát fel kell zárkóztatni, az erre szánt holland, dán, osztrák, finn eurók elköltését ellenőrizni szeretnék. Rutte azt szerette volna elkerülni, hogy törékeny, négypárti kormánykoalíciója amiatt essen szét, mert például fel kell emelni a hollandiai könyvek áfáját az olasz kormány megsegítése miatt. Vagy azért, mert a holland befizetésekből valahol a magyar pusztában egy újabb stadiont emelnek.
Hollandiában és általában az északi tagállamokban Orbán az európai kleptokrata megtestesítője lett, ami nem is csoda: régebben van kormányon, nagyobb hatalma – és nagyobb arca – van, mint a többi hasonszőrű kelet-európai vezetőnek. A holland tévékabarék jóvoltából az országban sokan tudnak az uniós pénzen a fideszes képviselők háza táján felépített 30 centi magas kilátótornyokról, amelyek a választókerület turisztikai vonzerejét hivatottak növelni; és sokan hallottak már arról is, hogy Orbán saját falusi kertje végébe akkora stadiont épített, hogy ha az Ajax arénája arányosan hasonló lenne, akkor a lelátó felső karéjáról el lehetne látni Franciaországig. A legújabb populista párt azzal szerzett országos ismertséget és utána helyeket a parlamentben, hogy népszavazást kezdeményezett az EU és Ukrajna közti társulási szerződés ellen, azzal riogatva, hogy ez egyirányú utca, és csak eggyel több kelet-európai állam feneketlen hordójába kell majd önteni a holland adófizetők pénzét. A kereszténydemokraták azért nem támogatják az EU-n belüli nyugdíjjogosultságok transzferálhatóságát, mert szerintük a magyar nyugdíjrendszer fekete lyuk, ami mindent elnyel. A magyar és a holland nyugdíjrendszer között a legkisebb kapocs is maga lenne az életveszély, gondolják, és okkal.
Rutte tehát nemcsak Hollandia kormányozhatóságát és társadalmi békéjét, hanem uniós tagságát is kockára tenné azzal, ha nem úgy lépett volna fel, ahogy. Miközben Orbán csekély képzelőerővel éppen kommunistázta Ruttét, Macron francia elnök David Cameron antitézisének nevezte: Rutte a kemény fellépésével éppen a Nexit-népszavazástól óvja az uniót.
Ez a vita nem Magyarországról szól, hanem Görögország után Olaszország és esetleg Spanyolország, Portugália (meg talán Franciaország) szanálásáról. Ami finoman szólva is nagy falat az északi tagállamoknak. Mivel az eurózóna szétesése, Olaszország csődje alapjában rázná meg az EU-t és a holland gazdaságot is, Rutte itt értelemszerűen engedett. Valamit azonban mondania kell majd a holland parlamentben és a heti sajtótájékoztatóján is (ahol, bizony, bárki kérdezhet tőle). Az a legkevesebb, hogy kiáll a holland uniós eurók ellopásának jogi szankcionálásáért – hiszen a „jogállami követelmények” valójában azt jelentik, hogy ahová holland pénz megy, ott az ellopását a helyi vagy európai ügyészség nyomozza ki, a helyi bíróság az elkövetőket csukja börtönbe, az eltulajdonított pénzt pedig kapja vissza a jogos tulajdonosa, a megmarkecolt adományozó.
