Az Ukrajnát ért eurokatasztrófa - melyet tudatosan állították elő Ukrajna és Európa esküdt ellenségei - azzal fenyeget, hogy súlyos, beláthatatlan következményekkel járó nemzetközi válsággá növi ki magát. Országunk ismét Oroszország és a Nyugat geopolitikai vetélkedésének gyújtópontjában találta magát. A kétfejű sas haldokló birodalma a belső vitáktól és gazdasági bajoktól legyengített Ukrajnát nem akarja kiengedni a karmai közül. Történelmünk veszélyes fordítópontjához érkeztünk, s meglehet, függetlenségünk megvédése nagyobb erőfeszítéseket, ne adj' isten, áldozatokat követel majd tőlünk, mint 1991-ben. A bizonytalanság, az erőszak lehetősége, Oroszország - akár fegyveres - beavatkozása az ukrán konfliktusba, ha nem is a forró, de a hidegháború kiújulásához vezethet Európában.
Ukrajna a geopolitikai mezőben túlságosan is fontos ország ahhoz, hogy Európa és az Egyesült Államok egykedvűen végignézze, amint Oroszország magába szippantja. A Nyugat előtt már ott lebeg Oroszország és Belarusz katonai szövetségének képe, s azok a katonai játékok, amelyeket a Zapad-09 és a Zapad-13 közös hadgyakorlatok során mutattak be: a balti országok elfoglalása, Varsó atombombázása, és egyéb, Putyin szívének oly kedves tréfák. Márpedig a NATO stratégáinak aligha az szerepel legédesebb álmaikban, hogy Lengyelország és Németország felé tartó orosz tankhadosztályok bukkannak fel Lvov alatt.
Így az, ami Ukrajnában 2013 és 2014 fordulóján történik, központi kérdése marad nemcsak az európai, de a világpolitikának is. Ha Ukrajna elhagyja a szürke zónát, és orosz tartománnyá válik (és a szürke zóna alatt az egy tömbhöz sem tartozó státuszt kell értsük, amit Janukovics különleges törvénybe is foglalt), az a 21. század elejének geopolitikai katasztrófáját hozza el, az eurorégió stabilitásának és biztonságának megrendülését. Épp ezért a kijevi Függetlenség terét benépesítő békés tömeg nem csak az ifjú ukrán nemzedékek jogait védi - jogukat a méltósághoz, a szabadsághoz és az európai jövőhöz -, hanem a kontinens erőviszonyainak megbontására készülő eurázsiai monstrummal szemben Európa biztonságpolitikai érdekeit is.
A fő eurointegrátor sorsa
Az elmúlt másfél hónapban Viktor Janukovics államfő nemzeti hősjelöltből a hazai és nemzetközi sajtó páriájává, a hozzá nem értés és a kudarcos politikai menedzsment szimbólumává küzdötte le magát. Bebizonyosodott, hogy nemcsak a geopolitikai víziónak, de az alapvető önvédelmi ösztönnek is híján van: új gazdái, a Kreml csekistái ezerszer durvábban fognak vele leszámolni annál, ahogy a brüsszeli liberálisok bánnak vele. Az elnökválasztás előtt másfél évvel elveszítette minden esélyét az újrázásra - már ha a választások egy kicsit is tisztességesek lesznek. Moszkva pedig fogadhat Klicskóra, akit támogat Németország is. Márpedig ha "Janukovics elveszti a hatalmat, Julija Timosenko sorsa vár rá" - amint azt Alekszej Venyegyiktov, az Eho Moszkvi rádió főszerkesztője oly éleslátón megjegyezte.
Egérutat az jelenthet az elnöknek, ha abbahagyja a megalázó moszkvai Canossa-járást, ha megszűnik Moszkva marionettjének lenni, és nemzeti egységkormányt nevez ki, például Petro Porosenkóval, e köztiszteletben álló, bölcs emberrel az élén, Európa-párti reformokat kezdeményez, és feltétel nélkül teljesíti az ellenzék ama követelését, amely a fiatalokat bántalmazók megbüntetésére vonatkozik.
Ám ezt az esélyt Janukovics sem magának, sem hazájának nem adja meg. Ellenkezőleg. A túlélés és a hatalmon maradás módozatait keresi, s ennek jegyében - amint a grani.ru-n Ilja Milstejn írta - "egyre nagyobb lélegzetű geopolitikai műsornak vagyunk szemtanúi. Janukovics minden elképzelhető táblán játszik, a szimultán partiban egyszerre húzogatja a figurákat az oroszokkal, az európaiakkal, a hazai ellenzékkel, a kínaiakkal és az IMF-fel szemben. Abban reménykedik, hogy egyszer csak hullani kezd az aranyeső az országra, mindenhonnan, még Kínából is. Ahonnan egyébként Viktor Fedorovics a minap lógó orral tért haza, lévén egy árva jüant nem kapott. Borzalmas, de Janukovicsot ma egyáltalán nem érti senki."
Az eurokatasztrófa főkonstruktőre
Putyin 2004-től az ukrán nép engesztelhetetlen ellenségeként lép fel. Személyesen állt e szisztematikus propaganda-, hírszerző- és gazdasági háború élére. Kíméletlen következetességgel vezényelte a Juscsenko diszkreditálását célzó kampányt (ami csak azért nem volt nehéz feladat, mert Juscsenkót saját magánál senki nem bírta jobban lejáratni) éppúgy, mint a NATO-csatlakozás és az uniós integráció elleni kampányt. Ukrajna és az unió közeledésének projektje szertefoszlatta Putyin eszelős álmát a Szovjetunió torzójának feltámasztásáról, Ukrajna és Oroszország egybeforrásáról az "orosz béke" acélpántjai között; meg fantáziáit a Nyugaton vett bosszúról (mert a Nyugat "megalázta" Oroszországot).
A vilniusi nyilatkozat aláírása Putyin politikai vereségét jelentette: EuroUkrajna kisarjadása a posztszovjet pusztákon szükségszerűen a messianisztikus bizánci-moszkvai imperializmus végpusztulását hozza el. Ám addig, míg Janukovics a pénzecskéjével meg a következő választással játszadozott, Putyin a geopolitikán gondolkodott. Minden lehető módon ijesztgette az ukrán elnököt, és nem győzte a múltját felhánytorgatni. Jövőbeni szörnyűségekkel fenyegetett, egészen az Ukrajna kettészakadását elhozó fegyveres akciókig. És ezzel elérte a célját. "Kelet-Európa térképe egyre inkább orosznak néz ki, jobban, mint bármikor 1989 óta" - írta rémülten december elején a Die Welt.
De valóban olyan hatalmas-e a mai győztes, aki épp Obama és Janukovics feletti diadalát ünnepli?
"A putyini mítosz, ez a nagystílű ideológiai szimulákrum ma halott - írja Andrej Piontkovszkij orosz ellenzéki elemző. - Ugyanúgy halott, ahogy 1917-ben a cári, 1991-ben pedig a kommunista mítoszok halottak voltak. A Harmadik Róma harmadik bukásának tragikus következményei a két előzőét is felülmúlhatják." A társadalmi, politikai és gazdasági helyzet Oroszországban egyenes arányban romlik Putyin álmai győzelmének közeledtével: csökken a nemzeti össztermék, szűkül a gáz- és olajbirodalom energetikai potenciálja, nőnek az etnikai feszültségek, mely utóbbiakról az Oroszország egyes részein fellángoló pogromok és nemzetiségi konfliktusok tanúskodnak. Az emberi és szabadságjogok indexét tekintve - a Freedom House mérése szerint - Ukrajna kétszer jobban teljesít Oroszországnál, függetlenül Janukovics "puha autoriter" rendszerétől. Az elmúlt 22 évben Ukrajnában az önismeret és a polgári társadalom kialakulásának, a nemzeti önazonosulásnak a folyamatai zajlottak - dacára a Kreml-propagandisták lankadatlan figyelmének, akik a régi csekista recept szerint minden politikai ellenakaratot a CIA mesterkedésének igyekeztek beállítani. A kitűnő orosz újságírónő, Julija Latinyina nem ok nélkül állította azt, hogy az orosz televízió "gyakorlatilag rasszista gyalázkodást enged meg magának Ukrajnával szemben".
Az Ukrajna felett aratott "győzelem" súlyos nemzetközi bonyodalmak formájában szállhat vissza Putyinra, s az ellenzéki hangulat megerősödését hozhatja Oroszországban; amit az establishment nagy részének a kelletlensége is táplál. 'k ugyanis nem szívesen pénzelik Janukovicsot, hisz árulónak tartják, s meggyőződésük, hogy a 2015-ös választás után (ha megnyeri egyáltalán) megint beint majd Oroszországnak.
Molotov-Ribbentrop-paktum bis?
Sok országgal előfordult már, hogy a politikai irányvonala egyik napról a másikra radikálisan változott, az ellenségeiből hirtelen barátok lettek, és fordítva. Az igazán szédítő politikai mutatványok szimbólumaként a két diktátor titkos megegyezését, az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktumot tartjuk számon. Ez a megállapodás indította el a II. világháborút, és változtatta meg az európai erőviszonyokat, s ez ihlette Orwellt is, amikor zseniális regényében, az 1984-ben megrajzolta a történelem titkos, 180 fokos fordulatának technológiáját.
Millió és millió ukrán polgár érezte magát az 1984 szereplőjének, midőn elérte őket a vilniusi bukás sokkja, és értesültek arról, hogy három hosszú éven át a nemzet rossz irányba haladt. A fordulat oka Putyin és Janukovics paktuma, amit moszkvai és szocsi titkos találkozóik során kötöttek. E megállapodás - a szerződés és titkos jegyzőkönyvei - a leginkább rejtegetett és legveszélyesebb oka Ukrajna eurokatasztrófájának; következményei mind Ukrajna jövőjére, mind Európa stabilitására nézve fatálisak. Az ukrán ellenzék most sokféle és sokszor egymásnak ellentmondó követelésekkel áll elő: pedig figyelmét mindenekelőtt erre a megállapodásra kellene koncentrálnia. Az új Európa-ellenes paktum Ukrajna két fontos törvényének is ellentmond: annak, ami az ország európai integrációját irányozza elő, és amelyik rögzíti, hogy kívül tartja magát a katonai tömbökön.
Forgatókönyvek Ukrajna előtt
Bizonyos Jurij Romanyenko és Alekszej Komarov urak az Oroszország a globális politikában c. folyóiratban (Rosszija v globalnoj polityike, a Foreign Affairs mintájára, s annak közreműködésével készülő külpolitikai lap - a szerk.) a következő rezignált-elégikus címmel tették közzé dolgozatukat: "Ukrajna békés szétválásának forgatókönyvei". Azt állítják, Ukrajna felosztásának az esélye 70 százalék a 30-hoz. Ukrajna szakértő kórboncnokai azt javasolják, hogy az unió, Oroszország és az Egyesült Államok égisze alatt tartsanak népszavazást a kérdésről, mely során az ukrán megyék, oblasztyok eldönthetnék, melyik (netán megszállási?) "övezethez" kívánnak tartozni. Ezek után egy konföderáció jönne létre - vagy "új állami szubjektumok saját fővárossal"! Az ukrán megyéket az "övezetek" közt saját kezűleg szét is szortírozó Romanyenko és Komarov mintha fel sem fognák: bűncselekményt követnek el az ország területi sérthetetlensége ellen, és Ukrajnát véres polgárháborúba hívják. A tekintélyes orosz folyóirat pedig, amit a köztiszteletnek örvendő politológus, F. Lukjanov főszerkeszt, közli ezt a provokációt: vajon közölne-e egy "elemzést" Oroszország öt-hat részre szakadásának célszerűségéről is?
De Obama és Biden Amerikája is megfeledkeztek arról a nyilatkozatról, amelyet 1994. január 14-én írt alá az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna elnöke, s amelyben a felek kötelezik magukat arra, hogy tartózkodnak "az erővel való fenyegetéstől" az ország területi egysége vagy politikai függetlensége ellen. Az Egyesült Államok arról sem vett tudomást, hogy stratégiai együttműködési megállapodás van érvényben közte és Ukrajna között - tehetetlen közönnyel figyelik, amint Oroszország zsarolja és megfojtja Ukrajnát.
Az Európai Unió még hosszabb, akár tíz-, húszéves perspektívát sem kínált Ukrajnának a csatlakozásra: saját elveit szegvén így meg, amelyek szerint egy európai országnak jár a csatlakozás lehetősége. Nem érzékelte a geopolitikai vészhelyzetet, nem dolgozott ki semmilyen tervet országunk pénzügyi-gazdasági megsegítésére, csak kicsinyességet és rövidlátást mutatott. Valóban: pénzügyi óriás, politikai törpe.
Mára az is világossá vált, hogy a hivatalban lévő ukrán kormány minden ígérgetése "az unió és Ukrajna párbeszédének" folytatásáról csak szánalmas blöff, melynek célja a tiltakozások elfojtása. A jelenlegi autoriter ukrán állam politikailag és gazdaságilag is csődöt mondott, s ez egyúttal megmutatta azt is, hogy a posztkommunista-vadkapitalista modell felélte minden tartalékát. Határozott változásokra van szükség - először is arra, hogy a jelenlegi rezsim távozzon a kormányból.
Haladéktalanul el kell hárítani a veszélyt, hogy a súlyos szembenállás polgárháborúvá fajuljon. Nincs ma Ukrajna számára borzalmasabb példa Szíriánál.
Ukrajnának meg kell változtatnia jelenlegi elnöki-monarchisztikus kormányzati formáját, hisz ez a rendszer automatikusan szüli az újabb és újabb kormányzószörnyeket és felvilágosulatlan félmonarchákat, akik Ukrajnát a saját birtokuknak tekintik.
S végül - ellenségeink álma ez: szétszakítani Ukrajnát, felszámolni területi egységét, lerombolni az államot, s aztán magát az ukrán népet. Nyikolaj Amoszov szavait idézem 1997-ből; e nagyszerű orosz származású ukrán orvos, tudós és író születésének 100. évfordulója a Majdan tüntetőinek figyelmét sem kerülte el. "Hová tartsunk? Csak Nyugatra, az érettség, Észak-Amerika normái felé. Oroszországban feledkezni nem szabad. A jövő arra ködös."
NévjegyJurij Scserbak eredeti foglalkozása orvos-epidemiológus. A 70-es évektől jelennek meg regényei és novellái (ezek közül magyarul is olvasható a Transzplantáció, a Karantén és a Fejezetek Jaropil város krónikájából), a 80-as évek végétől aktívan politizál. Az Ukrán Zöld Párt alapítója, rövid ideig Ukrajna környezetvédelmi minisztere, majd izraeli, amerikai és kanadai nagykövete. Ez a cikke a kijevi Deny c. lap december 3-i számában jelent meg. (Fordította D. Harangozó Aranka.) |
