Publicisztika

Néhány hete, a Szent Johanna előadása előtt összefutottam a Nemzetiben Karinthy Mártonnal. Röviden szóba kerültek az aktualitások, mire ő tréfásan kérdőre vont, hogy miért nem néztem még meg színházában a nagy sikerrel most is futó Csurka-darabot.

A kár pedig jelentékeny lehet, amit mindez a magyar irodalomnak okoz majd, ha a tagok nem lesznek végül belátóbbak, mint azok, akik delegálták őket. Ennek az esélyét egészen nem lehet kizárni.

„Most az új választójogi törvény nem teszi lehetővé az autokratikus rendszer leváltásával együtt a különböző demokratikus alternatívák elkülönülését és önálló megmérettetését. A most létrehozandó EKA részben politikai pártok, részben civil és szakszervezetek együttese lesz. Identitásának kialakulását és a résztvevők önfeledt azonosulását vele számos tényező nehezíti.”

Ókovács Szilveszter kormánybiztos a Magyar Állami Operaház szeptemberi évadnyitóján az Erkel Színház újranyitását az évtized lehetőségének nevezte, és egyazon lendülettel ki is tűzte az időpontját 2012 második felére.

A forgalomba még nem hozott állami Erzsébet étkezési utalványnak már az előélete is ellentmondásos.

Beszóltak a magyar pékek az albánoknak. Jogosan?

Összeomlás után, összefogás előtt: kritikai elemzés a magyar baloldal elmúlt éveiről és jövőbeli lehetőségeiről.

"Elképzelhető, hogy Papcsák Ferenc egy óvatlan pillanatban bezárja Mesterházy Attilát a parlament WC-jébe? Tesznek vajon Novák Előd székére rajzszöget? ... Hogyan ér majd véget ez a folyvást fokozódó és – mi tagadás – egyre kevésbé vicces, infantilis hisztériás roham?"

Hogyan csináljon magából bolondot a magyar közszolgálati TV és miként tegyen a nap leglátogatottabb oldalává egy videót? A válasz egyszerű: jogi eszközökkel.

A politikáról két látszólag ellentétes állítás igaz egyszerre. A politikai döntések következménye nagy hatású. Másfelõl viszont a modern, bonyolult szövedékû társadalmakban a politikai hatalom valós befolyása meglehetõsen korlátozott. Az, hogy épp melyik bír nagyobb magyarázó erõvel, az adott helyzettõl és a feltett kérdéstõl függ.

Gondoltam, mivel már levelezésben állunk - bár egyoldalúan - megkérnélek, légy segítségemre abban, hogy én egy kicsivel korábban megtudjam a tutit, és elmondjam végzős tanítványaimnak, hogyan kalkulálhatnak legügyesebben a felvételi jelentkezéseknél a várható helyzetben. A most végzős középiskolások felvételi kilátásain ez ugyan már nem sokat segít, de így az én tekintélyem nőne.

Egy évvel ezelőtt e hasábokon (A vég kezdete, Magyar Narancs, 2010. december 16.) három okkal magyaráztam azt, miért nem lesz képes a rendszerváltás utáni társadalmi konszolidációra a második Orbán-kormány: a forradalmi retorika szükségszerű bukásával, a felelőtlen költségvetési politikával és a kormányzóképtelenséggel. E sejtések beigazolódni látszanak.

"Elfogadtak egy rossz, a magyarországi egyházpolitika történetében mélypontnak számító jogszabályt, amit most már toldozni-foldozni sem lehet."

Az utóbbi másfél évben sokat hallhattuk, hogy a '89-es Alkotmány avítt sztálinista csökevény, átmeneti jellegéből eredően cserére szorul, és egyébként sem alkalmas az ország gazdasági felemelkedésének kivitelezésére. Időközben némiképp okafogyottá vált azon töprengeni, hogy a felsorolt minőségi kifogások mennyiben egyeztethetők össze egymással (hogyan lehet valami sztálinista, ami a demokratikus átmenetet szolgálta?), illetve hogy egy alkotmány - a magántulajdon védelmén túl - milyen gazdasági célokat is hivatott pontosan szolgálni.