„A szakszervezeti tisztségviselők a most körvonalazódó jogszabályi környezetben nem fognak tudni dolgozni, a rendvédelmiek pláne nem” – jósolta Kónya Péter lapunknak adott interjújában, éppen egy hónapja, amikor ő hagyta el – más választása nem lévén - a hivatását. Nem vállalt nagy kockázatot, a szolgálati törvény módosításai épp ezt célozták.
Mert, valljuk be, ez az egy sikerülni szokott. Ezek a minden hasznos tevékenységre képtelen, ámde roppant önérzetes srácok egyetlen dolgot tudnak profin, akkurátus, gondos pitiánerséggel, a legapróbb részletekről sem elfeledkezve: bosszút állni.
Úgy kezdődött az egész, hogy két szakszervezeti vezető – ez mifelénk valóban szokatlan kissé – próbálta tenni a dolgát. Amikor a rendvédelmi dolgozók szerzett jogait, korkedvezményes nyugdíjjogosultságát el kívánta venni a hatalom, minden törvényes eszközzel megpróbálták megakadályozni őket ebbéli törekvésükben. Orbán Viktor, a közmondásos politikai géniusz a maga roppant kifinomult diplomáciai érzékével a tiltakozókat a „bohócügyi államtitkárához” utalta, nyakába húzva a Bohócforradalmat, egyikét az első igazán nagy létszámú és irtózatos indulatokat mozgató tüntetéseknek.
Fotó: Németh Dániel
A párbeszéd-képtelenség folyamatosan szélesítette a tiltakozók körét és Török Gábor politológus is arra jutott, hogy a kormány a viszonylag szűk (azért összességében így is százezres létszámú) kört képviselő, ismeretlen szakszervezeti tisztviselőkből módszeresen építi fel saját ellenzéke kulcsfiguráit. Úgy tűnik, igaza lett. Jött az Akcióegység, a D-day, majd a Szolidaritás, és a mozgalomnak - a hírek szerint - egyre masszívabb beágyazottsága. Ráadásul hidakat is tudtak építeni, először december 23-án tüntettek közösen az aktivista gyökereihez visszatérő LMP-vel (itt jelentették be, hogy „ellenzéki kerekasztalt” kívánnak létrehozni), majd, nem kis részben nekik köszönhetően, a teljes ellenzék (pártostól, civilestől) együtt demonstrált az Operánál a Fidesz ellen. Mindezzel párhuzamosan pedig jött – indításnak - Kónya kipiszkálása a katonaságtól, most meg Árok következett, és ezzel éppen azt érték el, hogy mindketten még gyorsabban és visszavonhatatlanabbul váltak politikussá (ez annak ellenére is igaz, hogy Árok, ha bizalmat kap, civilként is marad a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke). Mivel a szolgálati törvény átírása miatt nem dolgozhat tovább főállású szakszervezeti vezetőként, Árok választhatott: visszamegy – kaposváriként – Pécsre vonulós tűzoltónak vagy elhagyja az állományt. Ugyanis, képzeljék, Kaposváron épp nincs szabad tűzoltói státusz. Pech. Most mondják, hát majd nem fog feljárni Pestre tárgyalgatni meg hepciáskodni, mint amikor még nagyon ráért. Hát mennyire végtelenül kádárista, milyen sírnivalóan, nyomorúságosan kisszerű dolog már ez, amellett, hogy felháborító? Mert az a legkevesebb, hogy ezek az emberek pont azért veszítették el a munkájukat, mert komolyan vették, mert el merték végezni. Sajnáljuk Árok Kornélt és sok sikert kívánunk neki a politikai pályához, amely mellett – szerintünk helyesen – döntött, reméljük, méltó lesz híveinek bizalmára.
De egyáltalán nem ez a kétségbeejtő. Hanem a módszereik, hogy ide süllyedtek. Hogy ezzel szórakoznak. Először, a választás megnyerését követő beszédben még arról volt szó, hogy az oligarchák ellen folyik majd a küzdelem a kétharmad fegyverével. Ez, tapintatosan szólva, elmaradt, inkább a hajléktalanokkal vették fel a harcot. Valamint ott van még a Földrajzinév-bizottság, na, azokat alaposan megbüntették, megtanulták, hol székel a magyarok Istene (szíves tájékoztatásul: a Nándorfehérvári teremben). Most meg itt tartunk, hogy véletlenül nem volt szabad státusz Kaposváron Ároknak. Mi jöhet még? Milyen mélységek felé vezet a lejtő? Elképzelhető, hogy Papcsák Ferenc egy óvatlan pillanatban bezárja Mesterházy Attilát a parlament WC-jébe? Tesznek vajon Novák Előd székére rajzszöget? Ellopják büntiből egy jobban sikerült felszólalás után Vágó Gábor tízóraiját? Fognak vizipisztollyal lövöldözni a Parlament előtt gyülekező tüntetőkre? Hogyan ér majd véget ez a folyvást fokozódó és – mi tagadás – egyre kevésbé vicces, infantilis hisztériás roham?
Rengeteg keserves csalódás kellett ahhoz, hogy végül egy rakás frusztrált, túlkoros, legkivált köz-, és – most már látszik - önveszélyes hülyegyerek kezébe ekkora hatalmat adjunk, az ártóképesség ekkora potenciáljával ruházzuk fel őket. Úgyhogy Kónya, Árok és társaik számára a Szolidaritáson belül és kívül most jön majd a neheze. Szép, felelős és embertelenül nehéz hivatásukért cserébe még szebb, még felelősebb és ezerszer nehezebb hivatást kaptak. Reméljük, jól meggondolták, mire vállalkoznak, és nagyon nem irigyeljük őket.
