A terv megvalósíthatóságának garanciájaként ekkor egy nagyjából 500 milliós költségvetési hozzájárulást nevezett meg. Pár hete, amikor kiderült, hogy a jövő évi költségvetésben az evakulcs megemelése miatt némi pluszbevétel keletkezhet, az ennek a 24 milliárdnak az elkötésére vonatkozó módosítók között - a hun-türk tudatú népek baráti találkozójának finanszírozása mellett - felbukkant egy 1,7 milliárd forintos tétel is, amit az Erkel Színház feltámasztására szánnak. Ókovács rögtön meg is ígérte, hogy december elején ünnepélyes "születésnapi bulit" tartanak, az intézmény ugyanis idén (lenne) 100 éves.
Ma - december 8-án, a jubileum napján - az ünnepi zsúr moraja helyett néma csönd tölti be a házat.
Békés rohadás
Pörgessük vissza az idő kerekét a fülkeforradalom előtti időkig! Az előző kormányzat még 2009-ben hozott döntést arról, hogy a mostani épület helyén újjáépítenék az Erkel Színházat. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a beruházáshoz szükséges pályázatot 2010 második negyedévében írta volna ki, de ehhez a józsefvárosi önkormányzatnak még 2009 végén el kellett volna fogadnia. Kardos Erdődi Zsolt, a józsefvárosi Városüzemeltetési, Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság fideszes elnöke 2009 októberében azt közölte, hogy az új Erkel építését nem kívánják érdemben vizsgálni, sőt: levették a napirendről, és sem most, sem 2010 februárjában nem kívánják elővenni. "Nem kell előreszaladni" - fogalmazott a politikus, felvetve, hogy meg kellene várni a négyes metró 2012/2013-ra datált átadását (!), mielőtt az Erkel átalakítása egyáltalán napirendre kerülne. És hozzátette: ő maga amúgy is inkább felújítás-, semmint átépítéspárti. Az akkor még PPP-konstrukcióban eltervezett projektre 25 év alatt elköltendő 74 milliárdról álmodozott a kulturális kormányzat és az operaház akkori gazdasági igazgatója.
Idén januárban aztán - a többi PPP-beruházással együtt - az Erkel-projektet indexre tették. Akkor azt hihettük, hogy az épület békés széjjelrohadása háborítatlanul folytatódhat. Tévedtünk: a kormánybiztos kinevezésével újra felhangzott a régi nóta a magyar dalszínjátszás hagyományairól.
Ha a parlamenti zárószavazás pillanatában az Erkel Színházra szánt 1,7 milliárd forint is szerepel majd a költségvetésben, valamikor a jövő évben ezt az összeget valóban el kell költeni a ház felújítására. Tegyük fel, hogy ez a pénz elégséges az Erkel kitatarozására, arra, hogy - legalább az alapfunkcióit tekintve - használatba lehessen venni. Nézzük, milyen azonnali nehézségekkel kellene szembesülnie a házavatás és a beköltözés eufóriáját követően a ház üzemeltetőinek.
A nézők fogadásához menedzsment, alkotói gárda és produkció szükségeltetik. Hisz az Erkel újranyitása - történjék bármilyen formában is - szakmailag úgy lenne indokolt, hogy az operaháztól független helyként működjön, külön társulattal és vezetéssel. Ám a felhasználható pénzt addigra teljes egészében elköltik - mert vagy felújítanak, vagy játszanak; az összeg nem elég mindkettő finanszírozására. Így az a megoldás marad, hogy bizonyos, az operaház repertoárjából kimazsolázott produkciók átkerülnek az Erkel színpadára, tovább csökkentve az Andrássy úti ház előadásszámát, vagyis az intézmény kihasználtságát.
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy Budapest dalszínházi élete jelenleg is konfúz és széttartó. Van három, fix társulattal, zenekarral és menedzsmenttel rendelkező intézményünk. Ezek közül szegény operaházunk próbálja megtenni azt, amit megtehet. Az operettszínház - nevével ellentétben - kevert profillal működik, köszönhetően annak, hogy az elmúlt években meggyőző portfóliót alakított ki licencmusicalekből, amelyeket német nyelvterületen is időről időre turnéztatni tud. A Madách Színház még a fenntartója számára is észrevehetetlenül alakult át musicalszínházzá, és főként angolszász (szinte kizárólag Webber-) musicaleket mutat, meg olykor - főként külön játszóhelyeken - bulvárkomédiákat is. Ezen intézmények profilja szinte tisztán zenés színházi - de fontos szereplő még a Thália Színház, ahol néha, és a Müpa, ahol rendszeresen játszanak musicalt, operettet és más dalszínházi produkciókat. E játszóhelyek nincsenek egységes fenntartói hatáskör alá rendelve: míg az operettszínház a Nefmi alá tartozik, addig a Madách a főváros tulajdonában áll. A fenntartók között rendszeres egyeztetés nincs, a koncepcionális alapvetéseket nem fektették le - ahogy ezt egy sor más kulturális témában is látjuk. A profilok torlódása ezért törvényszerű, s ez érdekes piaci körülményeket teremtett. Ebben a zavaros helyzetben nyitná meg a kormánybiztos az Erkel Színházat, és kínálna ott operetteket, víg- és népoperákat, musicaleket - vagyis fokozná a profiltorlódást, csökkentené az egyes helyek kihasználtságát, és értelmetlen konkurenciát teremtene a már meglévő intézmények számára.
Csak a reprezentáció
A kultúra költségvetési forrásai 2006 óta folyamatosan csökkennek - idén ez az összeg az akkori támogatási szintnek alig 30 százalékát éri el. Filmgyártásra 2011-ben mindössze 713 milliót költött az állam, azt is önkényesen, a Nefmi kulturális államtitkárának szája íze szerint. Hogy egy kicsit hazabeszéljek: a korábbi előadó-művészeti törvényben létrehozott VI-os kategória független (prózai és táncos) társulatai és befogadóhelyei két év alatt sem kapnak annyi pénzt, mint amennyit most az Erkelre tervez eltapsolni a kormányzat. Mi lehet ennek az oka?
Egyrészt szociokulturális sajátosság, hogy nálunk az intézményi logika szabályoz mindent - az aktivitás önmagában nem mérvadó, ezért nem is szerepel a mérlegelés szempontjai között. Ugyanis bármely intézmény kiváló lehetőséget ad a reprezentációra, anélkül, hogy gondolkodni kellene azon, pontosan mit és miért kíván reprezentálni a kormányzat. Az Erkelről sem tudni, mi a fenntartói logika a megnyitása mögött, miért vált szükségessé az újrapozicionálása. A kormánybiztos az épített kulturális örökség megmentésével érvel, és avval, hogy a vidéki lakosságot is operaélményhez kell juttatni. Az elsőn lehet vitatkozni: az Erkel az ország talán legkiválóbb színházépülete, és valóban kár lenne, ha szétmállana - de ez önmagában még kevés. A második érv viszont gyenge lábakon áll. Ha a kormánybiztos valóban operaélményhez szeretné juttatni a fővárostól távol élőket, azt hatékonyabban is megtehetné. Ám valószínű, hogy a cél újfent csak a reprezentáció, meg az, hogy ebbe minél nagyobb tömegeket tudjanak belevonni - buszokkal szállítva vidékről a nemzeti intézmény széksorait kitöltő emberanyagot, akik puszta jelenlétükkel legitimálják az intézmény létét.
Tömött széksorok, a vidék és a főváros összeborulása: mi kéne még?
21. század
Például egy olyan projektiroda felállítása, amely utaztatható produkciókkal szolgálná ki azokat a nézőket, akik dalszínházi élményre vágynak, ám ezt a vágyukat a lakóhelyükön, de még a megyeszékhelyen sem elégíthetik ki. Az 1,7 milliárd forint legalább kettő, de akár három ilyen évadra elég lenne. Az operairodalom számtalan minőségi és izgalmas kamaradarabot ismer, amelyeket kisebb zenekari apparátussal és 6-7 énekessel be lehet mutatni - a művészi színvonalból mit sem engedve, akár a legkisebb falvakban is. A párhuzamosan futó produkciók 3-4 előadói stábot tudnának egyidejűleg foglalkoztatni, s ebbe be lehetne vonni az operaházban jelenleg alul- vagy egyáltalán nem foglalkoztatott énekesi gárdát. Mindez intenzív alkotói munkával járna, aminek az eredményei beépülnének a nagyszínpadi produkciókba is. Végzős, pályakezdő vagy idejekorán, kényszerűen pályaelhagyóvá vált zenészeket, énekeseket lehetne foglalkoztatni, kifutást adni az ifjú tehetségnek - hogy az állami vezetők is értsék: mindezen embereket a "munka világába visszavezetni". Valóban 21. századi nemzeti intézmény lenne ez, amely a működését nem az ország egy adott pontjához kötve értelmezi (csak azért, mert történetesen ott van az épülete), hanem az ország teljes területén játszik. És így érvényesít az alaptörvényben is rögzített alkotmányos alapjogot, a kultúrához való hozzáférés jogát.
Ami, az ország mai állapotát elnézve, ne kerteljünk, nem több rossz viccnél.
Nagy kár, hogy ez az elképzelés az állam irányítói számára - mivel pusztán művészeti és kulturális haszonnal kecsegtet, a reprezentálás lehetőségével nem - érdektelen, s ezért esélytelen és kivitelezhetetlen. Marad hát a tatarozás és az üres tér, a falak közötti űr fűtése.
A szerző a Krétakör ügyvezetője.
