Andrzej Lubowski

A kis segítség nem segítség

Hogyan élhetné túl Ukrajna a háborút?

Publicisztika

Egy hét alatt el kellett volna bukniuk. Már lassan egy éve harcolnak. Csodáljuk a helytállásukat. Irigyeljük az elnökük okosságát. Minden sikerüknek örülünk. Azt látjuk, amit látni akarunk. Eltoljuk magunktól azt, ami látszik, és amit nem akarunk látni. Azt, hogy Oroszország Ukrajnát következetesen a szíriai Aleppo replikájává változtatja. Azt, hogy az idő nem Kijivnek dolgozik.

A Kreml téves villámháborús kalkulációi, az ukrán városok utcáira tervezett győzelmi parádé beváltatlan ígérete, a kolosszális hadműveleti hibák – mindez azt a benyomást keltette, hogy az orosz hadsereg csak papírtigris, amelyet korrupt és iszákos sarlatánok bandája vezet. Ez vonzó elképzelés, ám csak részben felel meg a valóságnak.

Amikor Stephen Kotkin, az egyik legkiválóbb amerikai Oroszország-szakértő tavaly tavasszal a The New Yorkerben azt vetítette előre, hogy Ukrajna ezt a háborút csak a Twitteren nyeri meg, a harcmezőn viszont elveszíti, az első reakció a felháborodás volt. De Kotkin mondott valami mást is, amit meg kell hallanunk, mert ez a keserű igazság: Oroszország mindeddig teljes fegyverarzenáljának csak szerény hányadát használta fel.

Nyugalmazott tábornokaink és nyugati kollégáik rendre rámutatnak Oroszország stratégiai, taktikai és hadműveleti hibáira. Ez a megsemmisítő bírálat muzsika füleinknek. Csakhogy az ájtatos kívánságok és a vágyvezérelt gondolkodás csapdájába ejt bennünket. Felcsiholja a reményt, hogy Ukrajna még ebben az évben megnyerheti a háborút. Ám ez gyakorlatilag lehetetlen akkor, ha a Nyugat továbbra is csak cseppenként adagolja a katonai segítséget. Philip Breedlove tábornok, a NATO európai erőinek egykori főparancsnoka azok egyike, akik már az invázió előtt repülési tilalmat javasoltak Ukrajna területén. „Ha ezt a döntést meghoztuk volna, Putyin megváltoztatta volna a támadásra vonatkozó döntését. Ehelyett az elrettentés szerfölött passzív formáját választottuk, és ez az elrettentés nem működik” – nyilatkozta a The New York Timesnak még áprilisban.

Az orosz élet a rendes kerékvágásban

Az orosz katonák demoralizáltságát, gyatra kiképzettségét, s azt, hogy a hadvezetés a legalapvetőbb törődést sem tanúsítja irántuk, nem a mi propagandánk szopta a kisujjából. Ám ez mit sem változtat az orosz és az ukrán katonai potenciál közötti gigantikus aránytalanságon, melynek számait a Globalfirepower.com adatain alapuló táblázat tartalmazza. Ezek az adatok ugyan állandóan változnak, de jól mutatják a képességek közötti eltérés mértékét.

Ebben a helyzetben egyenesen groteszkül hatnak azok a hetek óta folyó, vontatott alkudozások, amelyek tárgya egy tucat tank szállítása. Ez a mennyiség nagyjából egy század felszerelésére lenne elég – miközben Ukrajnának hússzor vagy harmincszor több támogatásra lenne azonnal szüksége.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.