Andrzej Lubowski

A kis segítség nem segítség

Hogyan élhetné túl Ukrajna a háborút?

Publicisztika

Egy hét alatt el kellett volna bukniuk. Már lassan egy éve harcolnak. Csodáljuk a helytállásukat. Irigyeljük az elnökük okosságát. Minden sikerüknek örülünk. Azt látjuk, amit látni akarunk. Eltoljuk magunktól azt, ami látszik, és amit nem akarunk látni. Azt, hogy Oroszország Ukrajnát következetesen a szíriai Aleppo replikájává változtatja. Azt, hogy az idő nem Kijivnek dolgozik.

A Kreml téves villámháborús kalkulációi, az ukrán városok utcáira tervezett győzelmi parádé beváltatlan ígérete, a kolosszális hadműveleti hibák – mindez azt a benyomást keltette, hogy az orosz hadsereg csak papírtigris, amelyet korrupt és iszákos sarlatánok bandája vezet. Ez vonzó elképzelés, ám csak részben felel meg a valóságnak.

Amikor Stephen Kotkin, az egyik legkiválóbb amerikai Oroszország-szakértő tavaly tavasszal a The New Yorkerben azt vetítette előre, hogy Ukrajna ezt a háborút csak a Twitteren nyeri meg, a harcmezőn viszont elveszíti, az első reakció a felháborodás volt. De Kotkin mondott valami mást is, amit meg kell hallanunk, mert ez a keserű igazság: Oroszország mindeddig teljes fegyverarzenáljának csak szerény hányadát használta fel.

Nyugalmazott tábornokaink és nyugati kollégáik rendre rámutatnak Oroszország stratégiai, taktikai és hadműveleti hibáira. Ez a megsemmisítő bírálat muzsika füleinknek. Csakhogy az ájtatos kívánságok és a vágyvezérelt gondolkodás csapdájába ejt bennünket. Felcsiholja a reményt, hogy Ukrajna még ebben az évben megnyerheti a háborút. Ám ez gyakorlatilag lehetetlen akkor, ha a Nyugat továbbra is csak cseppenként adagolja a katonai segítséget. Philip Breedlove tábornok, a NATO európai erőinek egykori főparancsnoka azok egyike, akik már az invázió előtt repülési tilalmat javasoltak Ukrajna területén. „Ha ezt a döntést meghoztuk volna, Putyin megváltoztatta volna a támadásra vonatkozó döntését. Ehelyett az elrettentés szerfölött passzív formáját választottuk, és ez az elrettentés nem működik” – nyilatkozta a The New York Timesnak még áprilisban.

Az orosz élet a rendes kerékvágásban

Az orosz katonák demoralizáltságát, gyatra kiképzettségét, s azt, hogy a hadvezetés a legalapvetőbb törődést sem tanúsítja irántuk, nem a mi propagandánk szopta a kisujjából. Ám ez mit sem változtat az orosz és az ukrán katonai potenciál közötti gigantikus aránytalanságon, melynek számait a Globalfirepower.com adatain alapuló táblázat tartalmazza. Ezek az adatok ugyan állandóan változnak, de jól mutatják a képességek közötti eltérés mértékét.

Ebben a helyzetben egyenesen groteszkül hatnak azok a hetek óta folyó, vontatott alkudozások, amelyek tárgya egy tucat tank szállítása. Ez a mennyiség nagyjából egy század felszerelésére lenne elég – miközben Ukrajnának hússzor vagy harmincszor több támogatásra lenne azonnal szüksége.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Halál kasmírpulóverben

Almodóvar öregszik. E tény új dolgokra sarkallja: megjött az étvágya, hogy az öregedésről és a halál egyre nyomasztóbb közelségéről meséljen, és el-elkalandozik spanyol anyanyelvétől.

Mi végre, mi végre?

A Láthatáron Csoport új produkciójának az alcíme – részvételi boldogulás 90 percben – csak első pillanatban tűnik furcsának, hisz’ mindenki próbál valahogyan boldogulni. Együtt, külön, akárhogy. De van-e értelme az egésznek?