Publicisztika

Próbáljunk a sport nyelvén szólni, hátha abból ért a polgár.

Magyarország miniszterelnökét ma bizonyosan Medgyessy Péternek hívják. Medgyessy Péter legitim miniszterelnök lesz a jövő héten is. Magyarország választópolgárainak többsége rá szavazott, s jelenleg semmi olyan törvényi kötelezettség nem áll fenn, amelynek értelmében nem neki kellene a továbbiakban betölteni e pozíciót. Lemondani legfeljebb a lelkiismeretére hallgatva mondhatna le, de nem fog. A saját logikája szerint nincs is rá semmi oka. Hisz evvel legfeljebb azt korrigálná, hogy a benne bízókat késve tájékoztatta múltjának egy darabjáról.

AMedgyessy-ügy kirobbanását követő pengeváltások alapján a közvélemény akár arra a téves következtetésre is juthatott, hogy a Medgyessy-ügy valójában nem Medgyessy Péterről, hanem a Magyar Nemzet által elkövetett államtitoksértésről, esetleg a "véleményformáló értelmiség" közéleti szerepéről, politikai felelősségéről szól. Nyilván elkerülhetetlen annak tisztázása, hogyan került a "második nyilvánosság" birtokába a pártállami Belügyminisztérium III/II-es csoportfőnökségének dokumentuma, és lehet vitát indítani közírók, politológusok és filozófusok túlzottnak vagy éppen túldimenzionáltnak tartott befolyásáról is, mindezen kérdések tisztázására azonban nem a Medgyessy-ügy előtt és helyett, még csak nem is amellett kell sort keríteni. A Medgyessy-ügy ugyanis - és ez, szerintünk helytelenül, nem derült ki lapunk múlt heti vezércikkéből - magáról Medgyessy Péterről szól. A rendszerváltás ötödik szabadon választott kormányfőjéről, aki elfelejtette választóit tájékoztatni múltjának röpke fél évtizedéről, aki a Magyar Népköztársaság (a Magyar Nemzet által már megsértett) államtitkának védelmét fontosabbnak tartotta egy, a Magyar Köztársaság Országgyűlésében neki feltett kérdés megválaszolásánál, és aki az utolsó utáni határidő elmúltával, jól neveltnek távolról sem nevezhető spéttel, beszámolt múltjáról az Országgyűlésnek, egyben operatív tiszti tevékenysége fölött érzett büszkeségének is hangot adott.

Küzdelmes idők várnak az áprilisi országgyűlési választások eredményeként kormányra került pártokra: a társadalmat úgymond kettészelő lövészárkok betemetésére és az ideológiai bozótharc befejezésére tett ígéretük teljesítése mellett nem feledkezhetnek meg arról sem, hogy - tekintettel ellenzékük parlamenti erejére és parlamenten kívüli nyomulására - nem érhetik be áprilisi szavazótáboruk egyben tartásával, jelentősen növelniük kell támogatottságukat. Ez az MSZP-re éppúgy vonatkozik, mint az SZDSZ-re, ám az utóbbi helyzete annyival súlyosabb, hogy következő négy éve az előző választási ciklushoz hasonlóan a túlélésért folytatott küzdelemről fog szólni, támogatottságának a jelenlegi szinten történő megrekedése több lenne, mint kockázatos. Csak kitartó törzsszavazóikra támaszkodva a szocialisták 2006-ban ellenzékben, a szabaddemokraták pedig könnyen házon kívül találhatják magukat.

Orbán Viktor azzal riogatott a két forduló között, hogy Medgyessy a 13. havi nyugdíjat az emelt gázszámla kompenzációjának szánja.

Az elmúlt hónapban több helyen is (na, hol, a bulvárban meg valami szép, színes magazinban) olvastunk egy hirdetést. Egy vérbeli profi ajánlotta szolgáltatásait. Ha szórakozni kíván, ne bízza a véletlenre, házibulijába, baráti találkozójára, zárszámadására, gyerekzsúrjára hívjon nagy tapasztalatú, hivatását nagy múltjával és fényes jelenével hitelesítő mókamestert, meglátja, lesz ott ereszd el a hajam, szolid díjazás, elegancia és egy híresség megrendelőre vetett dicsfénye, a hülyének is megéri. A hirdetés feladójának referenciái között, ki ne tudná, olyan tekintélyt parancsoló gesztusok szerepelnek, mint a Három kívánság című televíziós sikertörténet, illetve 1049 különösen nagy érdeklődést kiváltó, Balaton körüli, kelet-magyarországi, sőt felvidéki ORI-turné nagyvonalú levezénylése, mint "Vidám percek a szilveszteri műsor kedvenceivel", "Nóta és hahota", "Tavaszi dévajságok".

Tévedtek, akik azt gondolták: Magyarország megúszhatja az igazi ügynökbotrányokat. Torgyán József és Csurka István első ciklusbeli ügye könnyed vígjátéknak tűnik a miniszterelnök körül az elmúlt héten történtekhez, hát még a lengyelországi botrányokhoz képest. De tévednek azok is, akik abban bíznak, ebben a kényszerhelyzetben végre hozzá lehet kezdeni az ügynökkérdés jó megoldásához. Túl sok alkotmányos értéket és politikai érdeket kell összeegyeztetni; és aligha van olyan törvényi szabályozás, amely egyszerre és maximálisan megfelel olyan igényeknek, mint az állambiztonsági iratokban szereplő emberek személyes adatainak védelme, a közélet átláthatósága, a múlt megismerése és a jogállami körülmények között is méltányolható titkosszolgálati érdekek.

Idén április 7-én és 21-én általános országgyűlési választásokat tartottak Magyarországon. Bár a kampányban az akkori kormánypártok számos alkalommal megsértették a jelöltek esélyegyenlőségét szavatoló törvények betűjét és szellemét, maguk a választások demokratikusan és korrektül zajlottak. Nyert a Magyar Szocialista Párt, amely az Országgyűlésbe szintén bekerült Szabad Demokraták Szövetségével koalícióra lépve május végén megalakította a köztársaság új kormányát.

Apolitikusok és a nemzetközi sajtó a múlt hónapban ünnepélyes keretek között, gyors egymásutánban háromszor is végleg lezárták az egyébként már rég lezárult hidegháborút. Előbb az Oroszországnak a huszadik NATO-fotelt felajánló reykjavíki külügyminiszteri találkozón (május 14.), majd az atomrobbanófejek számát csökkentő moszkvai Bush-Putyin-csúcson (május 23-24.), végül a NATO-Oroszország Tanácsot életre hívó római NATO-csúcs kapcsán (május 28.). Gyanítjuk, nem lesz ez másként az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének novemberi prágai csúcstalálkozóján sem, ahol a "big bang" (vagyis a hét tagjelölt meghívása) ad majd kiváló alkalmat a hidegháború ismételt, végleges, látványos befejezésére. Pedig az elmúlt hónapban történelmi értelemben nem történt semmi rendkívüli, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy Oroszország - szeptember 11-ét követő politikájának mintegy elismeréseként - ismét lehetőséget kapott arra, hogy immár normális európai hatalomként kapcsolódjon be az európai biztonságpolitika folyamataiba és a világ gazdasági vérkeringésébe.

Emlékeznek Duff piruettjére a spanyol-íren? Diouf merész vetődésére a Szenegál-Uruguayon? És Macduffra a Macbethből? Vagy Todo ipponjára az orosz versenyzővel szemben az első körben, amiből nem lett büntető? Hierro esetére, aki megfogta ugyan Quinn pendelyét egy beadásnál, de az idős sportembernek jól láthatóan esze ágában sem volt felugrani? A dél-koreaiaknak megadott jogtalan tizenegyesre az olasz meccsen? Hát a valóban gáncsoltaknak a vélt műesésért kiosztott sárgák gyűjteménye megvan? Az igaztalanul vádoltak szomorú seregét ki vigasztalja meg, a félhülye Lopez Nieto által lebüntetett Nationalelfet ki pótolja kár? És azon szabályos gólok szerzőit, akiket a lesre lendülő partjelzői zászló fosztott meg örömüktől? Vierit (a horvátok ellen) és Morientest (az írek ellen) ki viszi át a túlsó partra? Ki magyarázza meg Székely Ferencnek, hogy Tomasson nem kézzel, hanem mellel vette le a szenegáliak ellen?

"Sikerült olyan partnereket találni a magyarországi cigányságon belül, akik hajlandók voltak leszállni a megélhetési romákra jellemző útról, amit Horváth Aladár képvisel" - jelentette ki egy márciusi tatabányai választási fórumon Kövér László, a Fidesz akkori ügyvezető alelnöke a Fidesz- Lungo Drom megállapodás indoklásaként. A bíróság hétfőn meghozott elsőfokú ítélete szerint Kövér megsértette a polgárjogi aktivista személyiségi jogait, és ezért kártérítést kell fizetnie, valamint két napilapban saját költségén meg kell jelentetnie az ítélet rendelkező részét.

Avalláspolitikáját egykor még a "térdre, imához" parlamenti gúnyfelkiáltásban kikristályosító, és az egyházakat a kormányon lévő MDF halálos ölelésétől óvó Fidesz nagy utat tett meg odáig, hogy ne csak "vallásos" legyen, de ideológiájával, politikai vallást idéző közforgolódásával szinte maga kínálja a komolyságot, a hit bensőségességét a Kárpát-medence "keresztényeinek". A párt híveinek egyházias közönsége nem ritka fajta az újkori történelem veteményeskertjében. ´k azok a kényszerkeresztények, akik kora ifjúságuktól fogva nehezen viselik, hogy hitük elvi-hivatalos regiszterei még csak homályosan sem rímelnek pogány lelkük kincseire, akik számára a kereszténység legfőbb tartalma nacionális mitológiákban ölt testet, és funkciója szerint kimerül a tegnap biztonságához visszasegítő racionális etikai értékek (kultúra, erkölcs és szokásrend) közvetítésében. Közéjük tartoznak az egzisztenciális stabilitást Jézus váltsághalálában nem találók, az Isten Országát Nagy Magyarországgal behelyettesítők, a feltámadás öröme helyett az "itt élned, halnod kell" pogánykodásba beleremegők. Közéjük tartoznak azok a szittya vér helyett keresztvízzel meghintett, majd konfirmációban, bérmálásban részeltetett lányok és fiúk, hölgyek és urak, akiknek szíve Jahve szerelmétől nem különösképpen parázslik fel, ám annál kábultabb sikolyokban és erotív rángásokban törnek ki mindannyiszor, ha feltűnik a láthatáron kollektív Egójuk, az új Demagóg: a nevében is nagyra hivatott Viktor. ´k azok, akik lekötetlen vallási vegyértékeiket e világi erkölcsi tézisek, nemzeti, nemzetmetafizikai bóvlik számára kínálják fel, hogy aztán átélhessék az üdv jelenvalóságát, valahányszor csak felhangzik a Szentháromság triangulumát idéző (ex)kormányvallási krédó triásza: "Kitartás!", "Hajrá, Magyarország!", "Hajrá, magyarok!"

A múlt hónapban távozott kormány hivatali idejének végnapjaiban úgy szórta a mi pénzünket, ahogy csak kevesen bírták eddig ebben az országban. A részletekről, arról, hogy mire ment el pontosan mennyi, egyelőre még keveset tudunk - a kormányülésekről nem készült jegyzőkönyv, a minisztériumokban folyik a kárfelmérés, a tárcák éves kereteiből májusra szinte alig vagy semmi nem maradt meg.

Amúlt héten hivatalba lépett a köztársaság ötödik szabadon választott kormánya. Számos elemzés napvilágot látott már a szocialisták és a szabaddemokraták formálódó koalíciójáról: az elemzők mind a bal-, mind a jobboldalon a liberálisok túlsúlyáról beszéltek. Ahhoz, hogy a kormány jellegéről adott leírásról megalapozott véleményt alkothassunk, tisztáznunk kell mindenekelőtt, milyen pártok kötöttek kormányzati szövetséget, majd szemügyre kell vennünk a kormány személyi összetételét. Ezután elemezhetjük csak a kormány és az azt alkotó pártok jövőbeni lehetőségeit.