Monostori Tibor

A református kakas

Balog Zoltán élt, él és élni fog

Publicisztika

A Novák Katalin-féle kegyelmi botrány elült, a háttérben a szálakat mozgató Balog Zoltán püspök a kezdeti befolyásvesztés után restaurálta és konszolidálta hatalmát. A hívek gyorsan felejtenek, a hangoskodók elfáradtak, gyakori jussuk a megfélemlítés és a büntetés. Ellenállásuk jelképes, és kérdés, hozhat-e bármilyen változást.

A köztéri művészi alkotások legnagyobb hazai közösségi gyűjteményében (kozterkep.hu) tucatnyi, úgynevezett református kakast ad ki a keresés. Az ország református templomainak tetején vagy azok mellett ágaskodó jószágok az éberség évszázados szimbólumai. Arra hívják fel a figyelmet, hogy Péter apostol (legalábbis Máté evangéliuma szerint) a hajnali kakasszóra háromszor tagadta meg Jézust.

Érdemes felsorolni a többnyire a hazai reformátusság törzsterületein, azaz az ország északkeleti és tiszántúli szegleteiben található alkotások lelőhelyeit: Debrecen, Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Konyár, Dubicsány, Égerszög, Szolnok, Ártánd, Biharkeresztes, Berente, Hajdúböszörmény. Ezeknél természetesen sokkal több ilyen fémmadár van az országban.

Minden hasonlóság a véletlen műve

S vajon mit üzen a kakas a híveknek? Hogy ők, Péterrel ellentétben ne tagadják meg az Urat, az egyházukat, a gyülekezetüket.

A kakasról sokaknak egészen más jut eszébe: a pöffeszkedő és a baromfiudvarban uralkodó tenyészállat. Vagy épp A kiskakas gyémánt félkrajcárja című népmese, amelyben a szemétdombon kapirgáló kakas a török szultánt megtréfálva gazdagszik meg és teszi gazdaggá a gazdasszonyát is.

Ha utóbbi történetből indulunk ki, a párhuzamok tagadhatatlanok. A Novák–Balog-kettős épp 2024 februárjában ért évtizedes közös munkájuk gyümölcseként együttes hatalmuk csúcsára, amikor a kegyelmi botrány pillanatok alatt elsodorta népmesei idilljüket. Novák egyik nap Elon Muskkal fotózkodott, egy másikon Magyarország tíz legbefolyásosabb embere közé választották.

Egykori főnöke és mentora, Balog Zoltán karrierjében nem hozott jelentős változást, hogy otthagyta miniszteri állását. Református zsinati elnöksége idejétől, 2021-től soha nem látott mértékben ömlöttek a NER stabil oszlopához, az egyházhoz a kormányzati pénzek és az ingatlanok. A reformátusok 2010 és 2023 között 57 állami ingatlanhoz jutottak hozzá, ebből 49-hez 2021 után.

Emlékezetes: Novák Katalin egykori köztársasági elnök titokban kegyelmet adott K. Endrének, aki a bicskei gyermekotthon (pedofil bűntettekért elítélt) igazgatójának volt a helyettese, és akiért Balog Zoltán püspök lobbizott. Novák lemondott, Balog hosszas kivárás után lemondott a zsinati elnöki tisztéről, de püspöki és lelkészi tisztségeit megtartotta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.