Publicisztika

Az európai uniós választásokat követõ pártszerû belvendetták hírértékének fokozatos csökkenése nyomán kialakult tömegkommunikációs vákuumot - mint hasonló esetekben eddig mindig - a miniszterelnök viselt dolgaival nyílott mód kitölteni. A szenvedélyes közcsevej lapzártánk idejére két neuralgikus pont körül jegecesedett ki, melyek a következõk: nyaraljon-e Medgyessy Péter a német középosztály traumurlaubjainak színhelyén, a kitûnõ teniszpályáiról és piramidális bratwurstjáról méltán híres Mallorcán, illetve szabad-e neki káromkodnia, alkalomadtán beintenie.

Az európai parlamenti választásokra készülõdve a kis állatok munkához láttak. Hû, micsoda sürgés-forgás, micsoda kalapálás, csattogás hallatszott a kesztyûbõl! Ígért itt mindenki mindent: a pocok kátyút az autósoknak, a cinke esélyegyenlõséget az esélyegyenlõtleneknek, a béka olcsó gyógyszert a betegeknek, a szarvasbogár áremelést a nyugdíjasoknak, az öreg, rövidlátó hangya üvegszemet mindenkinek. És volt, aki a 14 éven aluli gyermekek számára ajánlott ingyenbelépést a sportrendezvényekre.

Miután a "jogállamiság forradalmával" a magyar értelmiség megváltotta a rendszert, most egy - a világon egyedül Svédországban érvényes - törvény bevezetésével a kurvákat is megváltaná egy kis létszámú, de befolyásos "mozgalom", mely a prostitúciót a magyar demokrácia csõdjeként emlegeti. Errõl tartottak konferenciát május 28-án. De valóban gyökeres változásokat lehetne-e elérni egy ilyenfajta jogátvétellel?

A júniusi 13-i európai parlamenti választáson vesztes MSZP pártelnökcserére készül (lásd e számunk Nagyítás rovatát), az MDF antiibista parlamenti képviselõi Lakitelek-munkacsoportot alakítottak, míg az SZDSZ-ben az EP-mandátumot nyert Szent-Iványi István megüresedõ listás országgyûlési helyére bejelentkezett Kuncze Gábor belsõ ellenzéke. A voksolás tehát komoly felfordulást gerjesztett a pártoknál. Csak a Fidesz kivétel, nem is pusztán a fölényes gyõzelem miatt, hanem azért, mert a szervezeti átalakítással végrehajtott belsõ hatalmi koncentráció eleve kizárja az érdemi belmozgást. Aminek persze most értelme sem volna: sõt eláruljuk, hogy a Fidesz belpolitikai (s ily módon Orbán Viktor párton belüli) helyzete - egyelõre - javulásra ítéltetett.

A múlt héten két és fél év kenkõdés után elfogadta az unió alkotmányát a brüsszeli csúcs. A dokumentum jelentõségét e pillanatban nem könnyû felmérni: egyrészt azért, mert az unió döntéshozatali mechanizmusának változásai csak évek múlva lépnek életbe, másrészt mert óhatatlanul is a pillanat befolyása alatt állunk. Még túl sokat tudunk azokról a kicsinyesnek látszó alkudozásokról és grandiózus zsarolásokról, seftelésekrõl és sugdolózásokról, amelyek az alkotmányozást az utolsó pillanatig kísérték, s hajlunk arra, hogy ezt összekeverjük a lényeggel.

Európa lakóinak többsége feltehetõen örömmel veszi tudomásul, hogy a kontinensnek rövidesen alkotmánya lesz, amely a közös politikai életet szabályozza, és talán az európai szövetségi államhoz is elvezet. Jóval kevesebben vannak azonban, akik minden örömük mellett azt is megkérdezik: vajon ilyen alkotmányt akarunk-e?

A magunk mögött hagyott választásról sok minden tudható, de számos olyan kérdés van, amirõl csak feltevéseink lehetnek.

Rövid, pár sornyi szöveg, többnyire idézet, amely a fõszöveg elõtt, attól tipográfiailag elkülönítve áll. A kérdés az, hogy minek.

Az európai föderalista az európai alkotmány tervezetét megfelelõnek tartja arra, hogy betöltse szerepét: létrehozza az alakulóban lévõ európai politikai közösség jogállami, demokratikus intézményrendszerét, és megteremtse a közös ügyek intézésének módjait és biztosítékait. A tervezet ellenzõinek egyik markáns csoportja azt állítja, hogy a dokumentum csak nevében alkotmány: az unió tagállamai valójában csak egy újabb nemzetközi szerzõdést készülnek elfogadni. Mások legitimációs problémákat vetnek fel, mivel úgy érzik, hogy a szöveget nem elõzte meg széles körû, mindenkit érintõ európai vita, vagy a szöveg tartalmát és stílusát érzik súlytalannak: hiányzik belõle, állítják, a szükséges emelkedettség. Ezek az érvek azonban cáfolhatók.

Eredetileg úgy gondoltam, szimpla olvasói levéllel intézem el a Narancs múlt heti számának publicisztikáját (Benczes István - Szentessy Kisztián: Magyar tánc - borotvaélen, prímás nélkül, Magyar Narancs, 2004. június 3.), melyben megemlítettem volna azt is, hogy a pacta sum servanda kifejezés értelmetlen, olyasfélét jelentene latinul, hogy "én betartandó szerzõdések vagyok" (és néha rablórömit játszom magammal).

Polt Péter legfõbb ügyész egyenlege a Narancsban eddig nullszaldós volt: például az olajügyi hisztéria idején nemcsak korrektül viselkedett (ez a minimum), hanem határozottan is; az elõzõ kormány "megfigyelési ügynek" elkeresztelt rágalomhadjáratát hivatalos jelentésben minõsítette alaptalannak. (Jogállamban egy ilyen legfõbb ügyészi állásfoglalás után a rágalmazó bocsánatot kér, veszi a kalapját és hosszabb pihenõre vonul vissza. Már ha úriember az illetõ. Igaz, úriember defaultban nem rágalmaz.) A másik serpenyõbe került mondjuk a Fidesz közeli cégbirodalom furcsa elemekkel teli kezelése (például tanúként sem hallgatták ki azt az ügyvédet, aki elõtt egyazon munkanap leforgása alatt három különbözõ ember jelent meg ugyanazzal a Joszip Tot nevére kiállított útlevéllel), vagy az a feltûnõ visszafogottság, ahogyan a közvádlók a végül jogerõs elmarasztaló bírói ítélettel végzõdött Várhegyi Attila elleni perben viselkedtek.

Az összkiadásról, mivelhogy nincs, ne essék szó. Vagy fordítva? Beszéljünk, éppen hogy mivel nincs, az összkiadásról.

A kormány két héttel ezelõtt bejelentette: Magyarország 2010-ben csatlakozik az euróövezethez, s a céldátum mellé letette középtávú gazdaságpolitikai programját is, amelyben kijelöli a gazdaság pályáját az eurócsatlakozásig. E terv, úgy tûnik, minden politikai szereplõ ízlésének megfelel, ám nem biztos, hogy a szakmai követelmények szûrõjén is átmenne. A program által megjelenített politikai konszenzus a hedonista szentháromság jegyében született: egyszerre kell adót csökkenteni, állami kiadásokat növelni és az államháztartást konszolidálni. Ez pedig közgazdasági nonszensz. Tévút, ami válságba visz.

A kormányfõ és a fõpolgármester múlt csütörtökön ünnepélyes keretek között megígért négy új metróállomást: a Keleti pályaudvartól egész a Bosnyák térig (és vissza). Megtudtuk azt is: a fõváros minden harminc filléréhez hetvenet rak hozzá a kormány.