A júniusi 13-i európai parlamenti választáson vesztes MSZP pártelnökcserére készül (lásd e számunk Nagyítás rovatát), az MDF antiibista parlamenti képviselõi Lakitelek-munkacsoportot alakítottak, míg az SZDSZ-ben az EP-mandátumot nyert Szent-Iványi István megüresedõ listás országgyûlési helyére bejelentkezett Kuncze Gábor belsõ ellenzéke. A voksolás tehát komoly felfordulást gerjesztett a pártoknál. Csak a Fidesz kivétel, nem is pusztán a fölényes gyõzelem miatt, hanem azért, mert a szervezeti átalakítással végrehajtott belsõ hatalmi koncentráció eleve kizárja az érdemi belmozgást. Aminek persze most értelme sem volna: sõt eláruljuk, hogy a Fidesz belpolitikai (s ily módon Orbán Viktor párton belüli) helyzete - egyelõre - javulásra ítéltetett. A Strasbourgba utazó két egyéni országgyûlési képviselõjük megüresedõ helyére (legkorábban késõ õsszel) kiírandó idõközi választást nagy valószínûséggel sikerrel veszik: Szájer József (Sopron) és Surján László (Szécsény) kerülete két ciklus óta kényelmes jobboldali fészeknek számít. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a Fidesz már megnyerte 2006-ot: addig még sokat alszunk, és bõven van ideje a Nagy Veres Polipnak arra, hogy összeszedje magát, ehhez mindössze a pártot kell ráncba szedni meg határozottabban kormányozni (egyáltalán: kormányozni).
De a Fideszben alighanem boldogan kiegyeznének azzal, ha számukra az MSZP volna az egyetlen probléma. Orbánéknak szembe kell nézni egy paradoxonnal: miközben a valódi belpolitikai tétre kiírt választáson (amelyen sokkal nagyobb lesz a részvétel) minden megszerezhetõ nem MSZP-szavazatra szükségük lesz, arra kell ügyelniük, nehogy úgy járjanak, mint a mesebeli kis gömböc. Egyszerre megtartani volt miépes, kisgazda, mérsékelt polgári szavazókat, s választókat gyûjteni a túloldalról hornista szövegekkel: erre legfeljebb választási gyõzelmet lehet alapozni - bár ebben is erõsen kételkedünk -, tartós és hatékony kormányzást nem. (Hiszen az energia nagy részét a saját B-közép lecsendesítése-kielégítése emészti föl.)
Továbbá: Dávid Ibolya talpon maradásával nyilván nem lett egyszerûbb a képlet a jobboldalon. A választás elõtti néhány óvatosabb nyilatkozat és a június 13. után történtek alapján úgy tûnik, Orbánék nem esnek ütvefúróval természetes szövetségesüknek. Kivárnak: az egyetlen jobboldali szövetség megteremtéséért most MDF-es barátaiknak kell megtenniük a magukét. A nagy MDF és a KDNP szétesésének a története, illetve a Dávid Ibolya pártellenzékének közelmúltbeli szereplése persze sejteti, mi várható. Nyilván belsõ sugallatra és semmiképpen sem külsõ biztatásra, munkacsoportba szervezõdtek az antiibista országgyûlési képviselõk, a frakció többsége. És ha úgy érzik - ha Kövér László úgy érzi -, hogy a lábuk alól kicsúszni készül a talaj, pillanatok alatt ellehetetleníthetik az MDF parlamenti munkáját. A Lakitelek-csoport kiválásával a párt frakciója 10 fõre zsugorodna, s korábbi formájában - a képviselõcsoport létét minimum 15 fõben meghatározó alsó limit miatt - csak olyan jogi csûr-csavarással maradhatna meg, mint a MIÉP-é az elõzõ ciklusban. Amit az akkori ellenzék joggal kifogásolt, s alapos okkal beszélhetett a Fidesz és a MIÉP összjátékáról. Ugyanez történne most is: a fórumos lázadók a csonka frakció életben tartásában Dávid Ibolya és az MSZP mutyizásának végsõ bizonyítékát láttatnák. (A Fidesz ehhez nem is kellene, Orbánék elegáns távolságtartással mondhatnák: ez az MDF belügye.) Ha pedig az esetleges szakadás miatt megszûnne az MDF-frakció, Dávid Ibolya nem lehetne tovább parlamenti alelnök, s az országgyûlési bizottságokból vissza kellene hívni a párt képviselõit. Ez nagy presztízsveszteség lenne, amit a sajtó rokonszenve csak ideig-óráig kompenzálna.
Az MDF-ben egyelõre senki nem beszél frakciószakadásról. Ám legyen, de a Lakitelek-munkacsoporttal a belsõ ellenzék egyértelmûen jelezte: a párt kirakatának számító parlamenti frakcióban többségben vannak, s ha Dávidék nem tekintik õket egyenrangú félnek, bármikor képesek a földre vinni az országgyûlési munkájára oly büszke pártot.
