Uitz Renáta

A T/3618-as modell

Semlegesség az állam kegyelméből, kedvére és boldogulására

Publicisztika

Ahogy az várható volt, az Európai Parlament Sargentini-jelentése nyomán a magyar kormány hozzáfogott néhány, az Európai Uniónak is tetsző intézkedés elfogadásához. A cél a jogállamiság helyreállításának mímelése, legalább olyan mértékben, hogy az uniós támogatások jövőbeni folyósításának ne jelentse akadályát a magyar kormány egyébkénti teljesítménye.

Ennek szellemében a kormány EU-ügyekért felelős minisztere, Gulyás Gergely T/3618-as számon átfogó módosítást nyújtott be a 2011-ben elfogadott egyháztörvényhez. Az általános indokolás szerint a javaslat „biztosítja az állam semlegességét, az állam és a vallási közösségek elválasztását, együttműködését és ennek kereteit”.

A javaslat látszólag az egyházi jogállás megszerzését szabályozza újra, a 2015-ben végül elvetett, ám annál emlékezetesebb módosító indítvány sok elemét felélesztve. Bár a tervezett többszintű elismerési rendszernek is vannak finomságai, a valódi ínyencség a körítésként tálalt egyház-finanszírozási reform. Az új szabályozás célja a formálisan is egyházként elismert vallási közösségek állami támogatásának teljes központosítása az állam kedvére és megelégedésére, és mintegy mellékesen a hitéleti tevékenység közvetlen állami támogatásának megnyitása. Ezzel a T/3618-as modell formabontó módon kezeli az állami semlegesség fogalmát.

 

Evolúció

A 2011. december 30-án elfogadott egyháztörvény minden addig működő egyházat új elismerési eljárásra utalt: a bevett egyházak kiválasztása parlamenti hatáskörbe került. Mindez komoly ellenkezést váltott ki Európában, az Európai Parlamentben idén szeptemberben elfogadott Sargentini-jelentés pedig külön alcímet szentelt a kérdésnek.

A 2011-es törvény látszólag a semmiből érkezett. Az Alaptörvény eredeti szövege szinte változtatás nélkül vette át az egykori alkotmány szövegét állam és egyházak viszonyáról, rögzítve az állam és az egyházak különválasztásának elvét, és emellett lehetővé téve együttműködésüket [VII. cikk (2)]. Az alkotmányozó hatalom azonban sebtében meggondolta magát, és az utózöngeként elfogadott átmeneti rendelkezésekkel felvillantotta az egyházi jogállás teljes újraszabályozásának lehetőségét [21. cikk (1)]. Azt állítani, hogy megalapozta, túlzás lenne: a Magyar Közlöny az átmeneti rendelkezésekkel egy számban hozta az új egyháztörvényt 2011. december 31-én.

A parlament 2011 decemberében 14, majd 2012 februárjában 18 további egyház minősítését tartotta fenn 66 kérelem egyidejű elutasítása mellett. A törvényhozó szándéka szerint a maradék közel 300 korábban elismert egyház választhatott a vallási egyesületté alakulás és a megszűnés között. Az új törvénnyel egyházi jogállásukból kiebrudalt vallási közösségek azonban bírósághoz fordultak a tömeges jogfosztással szemben. Az új szabályozást 2012 márciusában elfogadhatatlannak találta a Velencei Bizottság, majd egy évre rá a magyar Alkotmánybíróság, és végül 2014 áprilisában az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) is.

2013 tavaszán az AB hangsúlyozta: „az egyházi jogállás megszerzésére, az egyházi elismerésre vonatkozó állami döntés […] nem lehet önkényes, a döntés alapjául szolgáló eljárásnak meg kell felelnie a tisztességes eljáráshoz való jogból eredő követelményeknek […] [K]ülönösen fontos, hogy ne merülhessen fel kétség a tekintetben, hogy az állam a világnézeti semlegesség elvének megfelelően, az érintett vallási közösség hátrányos megkülönböztetése nélkül járt el.”

Vájtfülűeknek: az AB 2013-ban – vagyis az Alaptörvényt alkalmazva – ragaszkodott az állami semlegesség követelményéhez mint az állam és az egyházak viszonyának alaptételéhez. Így nem csoda, hogy 2013 folyamán az Országgyűlés a kormány vérmérséklete szerint reagált az AB észrevételeire: alapjaiban módosította az új egyháztörvényt, és – két nekifutásban – ahhoz alakította az Alaptörvény vonatkozó rendelkezéseit.

Mivel az átmeneti rendelkezéseket az AB formai okokból megsemmisítette (és ezért külön meg is lakolt), az onnan ismerős mondatokat a 2013 márciusának végén elfogadott negyedik módosítás emelte be az Alaptörvény szövegébe.

Ezt követően 2013 szeptemberében az Országgyűlés némi fáziskéséssel megteremtette az egyháztörvény 2013. augusztusi átdolgozásának közjogi alapját is: az Alaptörvény ötödik módosításával a VII. cikk új (4) bekezdése az állam és egyház közjogi elválasztásán alapuló rendszer helyett egyértelműen az arra érdemesnek tartott egyházakkal együttműködő állam mellett teszi le a voksát. A kiválasztott kevesek – a bevett egyházak – „sajátos jogosultságokra” számíthatnak.

Az EJEB 2014 tavaszán, vagyis az új szabályok 2013-as újraszabályozása után találta egyezménysértőnek az egyházi jogállás megszerzésének feltételeit. Az EJEB a Velencei Bizottsághoz hasonlóan azt kifogásolta, hogy a magyar Országgyűlés politikai alapon osztja az egyházi jogállást. Az EJEB szerint „[e]gy olyan helyzet, amelyben a vallási közösségek kénytelenek politikai pártok kegyeit keresni támogató szavazatuk elnyerése érdekében, nem egyeztethető össze azzal a követelménnyel, hogy az állam legyen semleges ezen a téren”. Az EJEB útmutatása ezen túlmenően is közérthető: „Az állam, amikor közcélú feladatainak kihelyezésekor partnert választ a vallási közösségek közül, nem járhat el diszkriminatív módon. Az állam semlegessége megköveteli, hogy amennyiben az állam vallási közösségekkel kíván együttműködni, partnereit ellenőrizhető kritériumok alapján válassza meg, például anyagi lehetőségeik alapján.”

Az EJEB döntésére válaszul 2015 novemberében kormánypárti képviselők egy nagy csoportja benyújtott ugyan egy javaslatot az egyháztörvény módosítására, ez azonban rövidesen elvérzett a parlamentben. Közben a korábbi egyházi jogállásuktól megfosztott egyházak minden elképzelhető jogi úton megkísérelték megtartani korábban elismert egyházi jogalanyiságukat, ezek a próbálkozások azonban sorra elakadtak. Ez vezetett például oda, hogy 2017-ben az EJEB közel 1 milliárd forintos kártérítést ítélt meg a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek (MET). A kártérítés összegét a magyar kormány nem vitatta, egyszerűen csak nem volt hajlandó kifizetni az egyházi jogállás hiányára hivatkozva visszatartott, az Iványi Gábor vezette MET-nek szóló 1 százalékos szja-felajánlásokat, illetve egyéb állami támogatásokat.

 

Az elismerés ára

A kormány T/3618-as számon benyújtott törvényjavaslata 3+1 szintű elismerési rendszert kíván bevezetni, és ezzel megkísérli rendezni az elmúlt hat évben kialakult, mára áttekinthetetlen állapotokat. A jogi elismerés a szerencsés nyertesek számára egyértelmű anyagi előnyökkel és egyértelmű hátrányokkal jár.

A javaslat látszólag fenntartja a hatályos egyháztörvény főszabályát, hangsúlyozva, hogy a vallási közösségek elsődlegesen magánadományokból működnek. Az állami támogatás ezt az anyagi hátteret hivatott kiegészíteni. Az egyházak által ellátott közcélú tevékenységek támogatásának mértéke azonos az állami vagy önkormányzati intézményeknek hasonló tevékenységért nyújtott támogatással. E rendelkezés célja nyilvánvalóan a diszkrimináció gyanújának elhessegetése.

Az első három szinten a felekezetek jogi státuszának elismerése a bíróság feladata. Az elit klub, a bevett egyházak köre marad: ezeket a tervek szerint az Országgyűlés választja ki a bejegyzett egyházak közül, hogy aztán sarkalatos törvénybe foglalt, határozatlan időre szóló átfogó együttműködési megállapodást kössön velük. Ezzel a megoldással a javaslat formailag kétségkívül eleget tesz az EJEB előírta követelményeknek: a jogi elismerés első három szintje – látszólag – nem politikai döntés függvénye. A legfelső két szinten lévő egyházak között pedig főképpen abban van különbség, hogy milyen formában kívánja támogatni az állam az adott szervezetet, ti. határozott vagy határozatlan időre szóló támogatási megállapodással.

A belépőszint a 10 fő által is alapítható vallási egyesület marad. A vallási egyesület akkor alakulhat nyilvántartásba vett egyházzá, ha a megelőző három évben átlagban legalább ezer 1 százalékos szja-felajánlást kapott, és ha legalább öt éve működik vallási egyesületként Magyarországon, vagy száz éve jegyzik egyházként nemzetközi szinten. Vallási egyesület akkor alakulhat bejegyzett egyházzá, ha a megelőző öt évben átlag 4000 1 százalékos szja-felajánlást kapott és húsz éve működik vallási egyesületként Magyarországon, vagy száz éve jegyzik egyházként nemzetközi szinten. Ami a politikai döntés árnyoldalát illeti: az szja 1 százalékának felajánlásához szükséges technikai szám nem a fán terem, hanem azt az állam osztja azoknak a vallási közösségeknek, amelyeket a hatályos jog alapján arra méltónak ismer el. Technikai szám nélkül az egyszerű polgár (akár hívő, akár tévelygő) csak bosszankodhat, hogy nem tud 1 százalékos felajánlást tenni.

Ezt a problémát a jogalkotó is érzékelte. Hogy az állam jó szándékához kétség ne férjen, a fenti feltételek mellett nyilvántartott egyházkénti bejegyzését kérheti az 1000 hívet számláló vallási egyesület és bejegyzett egyházkénti elismerését kérheti a 10 ezer hívőt számláló vallási egyesület, ha egyidejűleg önként lemond (!) a közcélú vagy hitéleti tevékenységét finanszírozó pályázati vagy egyedi döntésen alapuló állami, európai és nemzetközi támogatásról.

 

Pénz beszél

A javaslat egyértelművé teszi, hogy a nyilvántartásba vett és bejegyzett egyház akkor sem pályázhat más állami, európai uniós vagy nemzetközi forrásra, ha végül az állam nem köt vele együttműködési megállapodást. A pályázati úton elnyert vagy egyedi döntéssel megítélt más (ti. nem megállapodáson alapuló) támogatással ugyanis egyházi jogállását teszi kockára.

A részletszabályokon túl mégiscsak az a helyzet, hogy akkor lehet egy vallási közösségnek egyházi jogállása (akár nyilvántartásba vett, akár bejegyzett, netán bevett), ha önként elfogadja, hogy az állam kifejezetten az egyházak számára kifejlesztett (fenntartott) támogatási formában finanszírozza a továbbiakban.

Az állam igen nagyvonalú: a javaslat szerint – a korábbiaktól eltérően – nemcsak közfeladatok egyházi ellátását támogathatja, hanem közvetlenül a hitéleti tevékenységet is. Kis színes elem, hogy a javaslat szerint az állam finanszírozza majd az állami oktatási intézményekben az egyházak szervezte hittan­órát. A nagylelkűség további jele, hogy a bejegyzett egyház számíthat az szja-felajánlások kiegészítésére, illetve további „adó-, illetve azzal egy tekintet alá eső más kedvezményekben részesülhet”. A javaslat azt sugallja, hogy az állam az eddiginél többet készül költeni a gondosan kiválasztott egyházakra és azok általa jóváhagyott tevékenységeire.

Hogy egy államilag finanszírozott, egyházi fenntartásban lévő kórház kötelezhető lesz-e az egyház tanításaitól eltérve biztosítani a fogamzásgátló eszközöket és gyógyszereket, s kötelezhető lesz-e terhességmegszakítás végrehajtására, nemcsak az ott dolgozók lelkiismereti szabadságán múlik, hanem azon is, meddig terjed majd az érintett egyház autonómiája. Nem véletlen, hogy a javaslat indokolása kiemelt célként említi az egyházi szervezetek széleskörű autonómiájának biztosítását.

Az Európai Bizottságot mindebből az fogja érdekelni elsőre, hogy a magyar kormány fejet hajtott az európai alkotmányos szereplők előtt, és kísérletet tesz az EJEB ítéletének végrehajtására. A javaslat szerint az egyházak elismerési eljárásában kétségkívül hátrébb szorult a politikai döntések jelentősége: a politikai alapú válogatás lehetőségét a finanszírozási megállapodások biztosítják. Az egyházak finanszírozására annyi megoldás van az EU-ban, ahány tagállam. Az biztos csupán, hogy az EJEB tiltja a vallási diszkriminációt megvalósító pénzosztást. Az T/3618-as modell azonban ravasz: úgy vont el forrást, hogy az önként jelentkezőknek egyházi státust ad érte.

Mintha előre látta volna 2014-es ítéletének végrehajtását az EJEB, amikor kimondta: „Az elismerés, együttműködés és támogatás terén az állam által tett különbségek nem hozhatnak létre olyan helyzetet, amelyben egy adott vallási közösség tagjai másodrendű állampolgárnak érzik magukat vallási okokból amiatt, hogy az állam kevesebb jóindulattal tekint rájuk.” Most már csak az a kérdés, mennyit ér ez a megállapítás egy olyan országban, ahol 2018 nyarán rögzítették az Alaptörvényben a keresztény értékek védelmét mint állami kötelezettséget?

A szerző alkotmányjogász.

Neked ajánljuk