A közösségek gyakran mesterségesen kreált, identitásalapú szétaprózódása, az állampolgárok bezárkózása és ezzel a társadalmi részvétel csökkenése veszélyt jelent a társadalmi és a politikai rendszerünkre, ezt pedig orvosolnunk kell, amíg nem késő. A politikához, pártokhoz kapcsolódás módja, az állampolgárok viszonya vezetőikhez, az információszerzés gyorsasága és az információhoz jutás csatornái ugyancsak átalakultak az elmúlt évtizedekben. A korábban elsősorban osztályalapon szerveződő néppártok közösségteremtő, közösségszervező képessége csökkent, amellyel szűkült a politikai részvétel, a bevonódás lehetősége is. A választói habitust, igényeket, előítéleteket mind alaposabban méri fel a kampánytervezés, és egyre pontosabban reagál rájuk a kommunikáció.
A választójoggal rendelkező milliók pedig mindinkább a politikai show-műsor passzív fogyasztói, mintsem aktív, felelős, higgadtan vitatkozó alakítói lesznek. A mindennapokat, az életminőséget valóban meghatározó kérdésekről szóló vita egyre inkább kiszorult a politikai nyilvánosságból, és eltűnt a kormányzati, hivatali struktúrák hátsó szobáiban, mint politikai mozgósítási értékkel nem bíró okoskodás. Az elitista, kirekesztő, a nyilvánosságtól elzárt (szak)politikai döntéshozatal párosítva a végletekig mediatizált, leegyszerűsítő nyilvános üzenetekkel jelentősen hozzájárult a radikális populista és alt-right mozgalmak előretöréséhez.
Észre kell vennünk: ezek a szervezetek nem elsősorban politikai célkitűzéseikkel jelentenek veszélyt a közösségeinkre. Nem az a legfőbb gond, ha egy párt vagy mozgalom ellenzi a melegek jogainak kiterjesztését, szkeptikus a klímaváltozással vagy éppen az európai integráció jövőjével kapcsolatban, vagy a piacgazdaság teljes globális rendszerét bűnösnek tartja. Amíg ezek ellen, vagy ezek mellett a vélemények mellett szabadon lehet érvelni, addig esélyünk van arra, hogy folyamatosan csiszoljuk és építsük azt a közös eszmei és politikai alapot, amelyen állva döntéseket lehet hozni, kormányozni lehet.
Az ilyen mozgalmak a szabad, egyenrangú felek párbeszédének rendszerét támadják különböző módszerekkel, és a valódi kárt ezzel okozzák. Legyen szó az alt-right közösségek ténykedéséhez szinte szervesen hozzátartozó ál- és rémhírterjesztésről, tények és valós események véleményessé tételéről, a „normalitás” fogalmának kirekesztő használatáról, vagy a radikális progresszív mozgalmak mind agresszívebb kísérleteiről, amelyekkel a társadalmi haladás egyedüli helyes irányát kívánják meghatározni – a végeredmény ugyanaz: gyanakvó, frusztrált, saját visszhang- és előítélet-kamráikba zárkózott, elbizonytalanodott emberek tömege.
Letörölhető nyomok
Ezekre a folyamatokra valójában nincs más megoldás, mint hogy igyekezzünk újra „belakni” mindazokat az intézményeket és tereket, felfedezni azokat az új érintkezési felületeket, módszereket, amelyek a párbeszédet, a közös gondolkodást szolgálják, és ezáltal tégláról téglára visszaépíteni azt a közös bizalmi alapot, amelyen állva előrevivő vitákat lehet folytatni.
Az új budapesti városvezetés számára az első pillanattól kezdve prioritás volt az elsőre kissé furcsán, megfoghatatlanul hangzó „részvételiség” eszméjének érvényesítése a politikai döntéshozatali folyamatokban. Pedig ennek a néha gúnyolt, néha értetlenkedéssel fogadott új megközelítésnek a célja végső soron nem más, mint a demokratikus kultúra és mentalitás erősítése a fővárosiak körében.
Ma Magyarországot hatványozottan sújtják azok a tendenciák, amelyek miatt Nyugat-Európában is nagyobb állampolgári participáció lehetőségét igyekeznek megteremteni a haladóbb szellemű önkormányzatok, városvezetők. Túl a demokratikus hagyományok, gyakorlatok megkésett meggyökeresedésén, a NER tíz éve is nehezen letörölhető nyomokat hagyott a magyar demokrácia állapotán, nem csupán intézményi szinten. A gyanakvás és kiábrándulás elleni küzdelem, a hatékony, együttműködő, ugyanakkor értékvezérelt, és az állampolgári elköteleződésre, bevonódásra építő politizálási stílus már a 2019. őszi budapesti kampányban meghatározó volt és sikeresnek bizonyult. Ezt a megközelítést igyekszünk érvényesíteni a városvezetés napi gyakorlatában is, Budapest fejlesztési irányainak meghatározásánál.
Budapesti polgárként sokszor lehet az az érzésünk, hogy a városban megvalósuló fejlesztések a városvezetéstől függetlenül, vagy ami még rosszabb, olykor annak ellenére jönnek létre, miként korábban az is, hogy a városvezetés által kidolgozott projektek, tervek legfeljebb csak véletlenszerűen találkoznak a helyi lakók igényeivel, elképzeléseivel. Mindez csak fokozza azt az érzést – és a sokszor nyomában járó frusztrációt –, hogy a döntéshozók átláthatatlan szempontok szerint, hátsó szobákban, vastag falak mögött hozzák a döntéseiket, amelyekhez néha épp azoknak van a legkevesebb köze, akikről szólnak: a fővárosiaknak.
De valójában mit lehet tenni annak érdekében, hogy a lakóknak közvetlenebb kapcsolatuk legyen a döntéshozatallal?
Mit tehet a városlakó?
A hivatali eljárások egyszerűsítése, ügyfélközpontúbbá tétele mellett erre a kérdésre többrétű választ igyekszünk adni.
Ezt szolgálja az a Civil rendelet, amelyet terveink szerint a novemberi közgyűlésen fogadunk el, és amely a főváros és a civil szervezetek közötti kapcsolatot igyekszik újszerű, rendszeres tartalmi együttműködéssé formálni. Ezt szolgálja a Civil kezdeményezés intézménye, amely a városlakók petíciós jogát fogalmazza újra.
Kísérletezünk olyan – máshol már kipróbált és bevált – módszerekkel is, amelyben konkrét kérdésekre keresünk válaszokat. Egy-egy épület, közterület ideális használatának, kívánatos funkcióinak meghatározását a környékén lakók és a gyakran odalátogatók sokszor kreatívabban tudják megtervezni, mint megannyi hivatali dolgozó. A városlakókban rejlő kreatív energiákat segítünk felszabadítani a Közösségi tervezés intézményével. Erre példa a Római-parton éppen ebben a hónapban megkezdett nagy ívű, másfél éves közösségi tervezési folyamat, amely az árvízi védekezés megtervezésével egy időben kísérli meg újraszervezni a gyönyörű partszakasz sokrétű és sokszor egymást akadályozó funkcióit.
Az egész társadalmat foglalkoztató nagy stratégiai kérdések megvitatására lehet alkalmas eszköz a közösségi gyűlés. Ezek többnyire olyan témák, amelyekben laikus vélemények megfogalmazásához is komoly elmélyülés szükséges – miközben nem várható el valamennyi városlakótól, hogy minden kérdésben egyforma mértékben tájékozódjon. A közösségi gyűlés ezt a nehézséget úgy hidalja át, hogy a budapestieket kor, nem és foglalkozás szerint reprezentáló kisebb – 50 fős – csoportot hív össze több hétvégére, hogy ott szakértői előadásokat hallgatva, moderáció melletti beszélgetés során fogalmazzanak meg a városvezetés számára a városlakók prioritásait tükröző, általuk kívánatosnak ítélt megoldásokat.
A leglátványosabb kezdeményezés azonban egyértelműen a részvételi költségvetés. Ez arra nyújt lehetőséget, hogy a városlakók kezdeményezhessék egy-egy számukra fontos fejlesztés megvalósítását. Budapest költségvetésében közel 1 milliárd forintot különítettünk el erre a célra – ez a főváros fejlesztési költségvetésének tekintélyes része. Az összeg felét a legalább három kerületet, de leginkább egész Budapestet érintő ötletek nyerhetik el, a másik felét pedig egyenlő arányban szociális, illetve fenntarthatósághoz kapcsolódó projektjavaslatokra fordíthatják. A javaslatok beküldésére 2020. október 1-jétől van lehetőség az otlet.budapest.hu weboldalon keresztül.
Fontos kísérlet
Többlépcsős, gondosan megtervezett folyamat során dől el, végül melyek lesznek azok a beruházások, amelyeket a főváros megvalósít. Maguk az ötletek is a városlakóktól érkeznek, s a beérkezett javaslatok közül a budapestiek szavazással választhatják ki azokat, amelyeket végül a város megvalósít. Az ötletelés és a szavazás között jut nagy szerep a hivatalnak – meg kell vizsgálniuk, hogy az ötletek jogszerűen megvalósíthatók-e, költségbecslést kell készíteniük az egyes ötletekre, egyesíteniük kell a több irányból érkezett hasonló igényeket. És ami a legnehezebb: a rendszerint jól kidolgozott elgondolásokkal dolgozó hivatali szervezetnek segíteni kell az ötletadókat abban, hogy a laikus módon megfogalmazott ötleteiket pontosítsák. Ebben egy más, civil logikával gondolkodó és civil nyelvet beszélő megrendelői oldallal kell együttműködnie. A fejlesztési ötletek megvalósításán túl éppen ebben, a Városháza és a városlakók közötti együttműködés új alapokra helyezésében látjuk ennek a kezdeményezésnek a legnagyobb hozadékát.
Ez a merőben új megközelítés a várostervezésben fontos kísérlet is: mennyire mozgósíthatók Budapesten az emberek a részvételre? Lehetséges-e a pozitív hozadékát kidomborítani a közösségi tervezési folyamatoknak egy olyan politikai közegben, amelyben az erőszakos és felülről diktáló attitűd vált a hatékony és jó vezetés szinonimájává? És végül, hogyan vizsgázik majd a Városháza a lebonyolítás során? Ám a sok kérdés dacára meggyőződésünk: ugyan nem csak így lehet, de az biztos, hogy csak így érdemes várospolitikát csinálni.
Kerpel-Fronius Gábor Budapest okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettese. Naszádos Zsófia a főpolgármester-helyettes tanácsadója, a Momentum Mozgalom tagja.
_top_story_lead_focuspoint_70x70.jpg?key=d69ed4a839a15d95edb179b05309bb5b)
