Kerpel-Fronius Gábor–Naszádos Zsófia

A város és lakói

Ki mondja meg, hogy mire költsön Budapest 1 milliárd forintot?

  • Kerpel-Fronius Gábor
  • Naszádos Zsófia
  • 2020. november 15.

Publicisztika

A 21. század elejére a modern nyugati demokráciák sok szempontból válságba jutottak.

A közösségek gyakran mesterségesen kreált, identitásalapú szétaprózódása, az állampolgárok bezárkózása és ezzel a társadalmi részvétel csökkenése veszélyt jelent a társadalmi és a politikai rendszerünkre, ezt pedig orvosolnunk kell, amíg nem késő. A politikához, pártokhoz kapcsolódás módja, az állampolgárok viszonya vezetőikhez, az információszerzés gyorsasága és az információhoz jutás csatornái ugyancsak átalakultak az elmúlt évtizedekben. A korábban elsősorban osztályalapon szerveződő néppártok közösségteremtő, közösségszervező képessége csökkent, amellyel szűkült a politikai részvétel, a bevonódás lehetősége is. A választói habitust, igényeket, előítéleteket mind alaposabban méri fel a kampánytervezés, és egyre pontosabban reagál rájuk a kommunikáció.

A választójoggal rendelkező milliók pedig mindinkább a politikai show-műsor passzív fogyasztói, mintsem aktív, felelős, higgadtan vitatkozó alakítói lesznek. A mindennapokat, az életminőséget valóban meghatározó kérdésekről szóló vita egyre inkább kiszorult a politikai nyilvánosságból, és eltűnt a kormányzati, hivatali struktúrák hátsó szobáiban, mint politikai mozgósítási értékkel nem bíró okoskodás. Az elitista, kirekesztő, a nyilvánosságtól elzárt (szak)politikai döntéshozatal párosítva a végletekig mediatizált, leegyszerűsítő nyilvános üzenetekkel jelentősen hozzájárult a radikális populista és alt-right mozgalmak előretöréséhez.

Észre kell vennünk: ezek a szervezetek nem elsősorban politikai célkitűzéseikkel jelentenek veszélyt a közösségeinkre. Nem az a legfőbb gond, ha egy párt vagy mozgalom ellenzi a melegek jogainak kiterjesztését, szkeptikus a klímaváltozással vagy éppen az európai integráció jövőjével kapcsolatban, vagy a piacgazdaság teljes globális rendszerét bűnösnek tartja. Amíg ezek ellen, vagy ezek mellett a vélemények mellett szabadon lehet érvelni, addig esélyünk van arra, hogy folyamatosan csiszoljuk és építsük azt a közös eszmei és politikai alapot, amelyen állva döntéseket lehet hozni, kormányozni lehet.

Az ilyen mozgalmak a szabad, egyenrangú felek párbeszédének rendszerét támadják különböző módszerekkel, és a valódi kárt ezzel okozzák. Legyen szó az alt-right közösségek ténykedéséhez szinte szervesen hozzátartozó ál- és rémhírterjesztésről, tények és valós események véleményessé tételéről, a „normalitás” fogalmának kirekesztő használatáról, vagy a radikális progresszív mozgalmak mind agresszívebb kísérleteiről, amelyekkel a társadalmi haladás egyedüli helyes irányát kívánják meghatározni – a végeredmény ugyanaz: gyanakvó, frusztrált, saját visszhang- és előítélet-kamráikba zárkózott, elbizonytalanodott emberek tömege.

 

Letörölhető nyomok

Ezekre a folyamatokra valójában nincs más megoldás, mint hogy igyekezzünk újra „belakni” mindazokat az intézményeket és tereket, felfedezni azokat az új érintkezési felületeket, módszereket, amelyek a párbeszédet, a közös gondolkodást szolgálják, és ezáltal tégláról téglára visszaépíteni azt a közös bizalmi alapot, amelyen állva előrevivő vitákat lehet folytatni.

Az új budapesti városvezetés számára az első pillanattól kezdve prioritás volt az elsőre kissé furcsán, megfoghatatlanul hangzó „részvételiség” eszméjének érvényesítése a politikai döntéshozatali folyamatokban. Pedig ennek a néha gúnyolt, néha értetlenkedéssel fogadott új megközelítésnek a célja végső soron nem más, mint a demokratikus kultúra és mentalitás erősítése a fővárosiak körében.

Ma Magyarországot hatványozottan sújtják azok a tendenciák, amelyek miatt Nyugat-Európában is nagyobb állampolgári participáció lehetőségét igyekeznek megteremteni a haladóbb szellemű önkormányzatok, városvezetők. Túl a demokratikus hagyományok, gyakorlatok megkésett meggyökeresedésén, a NER tíz éve is nehezen letörölhető nyomokat hagyott a magyar demokrácia állapotán, nem csupán intézményi szinten. A gyanakvás és kiábrándulás elleni küzdelem, a hatékony, együttműködő, ugyanakkor értékvezérelt, és az állampolgári elköteleződésre, bevonódásra építő politizálási stílus már a 2019. őszi budapesti kampányban meghatározó volt és sikeresnek bizonyult. Ezt a megközelítést igyekszünk érvényesíteni a városvezetés napi gyakorlatában is, Budapest fejlesztési irányainak meghatározásánál.

Budapesti polgárként sokszor lehet az az érzésünk, hogy a városban megvalósuló fejlesztések a városvezetéstől függetlenül, vagy ami még rosszabb, olykor annak ellenére jönnek létre, miként korábban az is, hogy a városvezetés által kidolgozott projektek, tervek legfeljebb csak véletlenszerűen találkoznak a helyi lakók igényeivel, elképzeléseivel. Mindez csak fokozza azt az érzést – és a sokszor nyomában járó frusztrációt –, hogy a döntéshozók átláthatatlan szempontok szerint, hátsó szobákban, vastag falak mögött hozzák a döntéseiket, amelyekhez néha épp azoknak van a legkevesebb köze, akikről szólnak: a fővárosiaknak.

De valójában mit lehet tenni annak érdekében, hogy a lakóknak közvetlenebb kapcsolatuk legyen a döntéshozatallal?

 

Mit tehet a városlakó?

A hivatali eljárások egyszerűsítése, ügyfélközpontúbbá tétele mellett erre a kérdésre többrétű választ igyekszünk adni.

Ezt szolgálja az a Civil rendelet, amelyet terveink szerint a novemberi közgyűlésen fogadunk el, és amely a főváros és a civil szervezetek közötti kapcsolatot igyekszik újszerű, rendszeres tartalmi együttműködéssé formálni. Ezt szolgálja a Civil kezdeményezés intézménye, amely a városlakók petíciós jogát fogalmazza újra.

Kísérletezünk olyan – máshol már kipróbált és bevált – módszerekkel is, amelyben konkrét kérdésekre keresünk válaszokat. Egy-egy épület, közterület ideális használatának, kívánatos funkcióinak meghatározását a környékén lakók és a gyakran odalátogatók sokszor kreatívabban tudják megtervezni, mint megannyi hivatali dolgozó. A városlakókban rejlő kreatív energiákat segítünk felszabadítani a Közösségi tervezés intézményével. Erre példa a Római-parton éppen ebben a hónapban megkezdett nagy ívű, másfél éves közösségi tervezési folyamat, amely az árvízi védekezés megtervezésével egy időben kísérli meg újraszervezni a gyönyörű partszakasz sokrétű és sokszor egymást akadályozó funkcióit.

Az egész társadalmat foglalkoztató nagy stratégiai kérdések megvitatására lehet alkalmas eszköz a közösségi gyűlés. Ezek többnyire olyan témák, amelyekben laikus vélemények megfogalmazásához is komoly elmélyülés szükséges – miközben nem várható el valamennyi városlakótól, hogy minden kérdésben egyforma mértékben tájékozódjon. A közösségi gyűlés ezt a nehézséget úgy hidalja át, hogy a budapestieket kor, nem és foglalkozás szerint reprezentáló kisebb – 50 fős – csoportot hív össze több hétvégére, hogy ott szakértői előadásokat hallgatva, moderáció melletti beszélgetés során fogalmazzanak meg a városvezetés számára a városlakók prioritásait tükröző, általuk kívánatosnak ítélt megoldásokat.

A leglátványosabb kezdeményezés azonban egyértelműen a részvételi költségvetés. Ez arra nyújt lehetőséget, hogy a városlakók kezdeményezhessék egy-egy számukra fontos fejlesztés megvalósítását. Budapest költségvetésében közel 1 milliárd forintot különítettünk el erre a célra – ez a főváros fejlesztési költségvetésének tekintélyes része. Az összeg felét a legalább három kerületet, de leginkább egész Budapestet érintő ötletek nyerhetik el, a másik felét pedig egyenlő arányban szociális, illetve fenntarthatósághoz kapcsolódó projektjavaslatokra fordíthatják. A javaslatok beküldésére 2020. október 1-jétől van lehetőség az otlet.budapest.hu weboldalon keresztül.

 

Fontos kísérlet

Többlépcsős, gondosan megtervezett folyamat során dől el, végül melyek lesznek azok a beruházások, amelyeket a főváros megvalósít. Maguk az ötletek is a városlakóktól érkeznek, s a beérkezett javaslatok közül a budapestiek szavazással választhatják ki azokat, amelyeket végül a város megvalósít. Az ötletelés és a szavazás között jut nagy szerep a hivatalnak – meg kell vizsgálniuk, hogy az ötletek jogszerűen megvalósíthatók-e, költségbecslést kell készíteniük az egyes ötletekre, egyesíteniük kell a több irányból érkezett hasonló igényeket. És ami a legnehezebb: a rendszerint jól kidolgozott elgondolásokkal dolgozó hivatali szervezetnek segíteni kell az ötletadókat abban, hogy a laikus módon megfogalmazott ötleteiket pontosítsák. Ebben egy más, civil logikával gondolkodó és civil nyelvet beszélő megrendelői oldallal kell együttműködnie. A fejlesztési ötletek megvalósításán túl éppen ebben, a Városháza és a városlakók közötti együttműködés új alapokra helyezésében látjuk ennek a kezdeményezésnek a legnagyobb hozadékát.

Ez a merőben új megközelítés a várostervezésben fontos kísérlet is: mennyire mozgósíthatók Budapesten az emberek a részvételre? Lehetséges-e a pozitív hozadékát kidomborítani a közösségi tervezési folyamatoknak egy olyan politikai közegben, amelyben az erőszakos és felülről diktáló attitűd vált a hatékony és jó vezetés szinonimájává? És végül, hogyan vizsgázik majd a Városháza a lebonyolítás során? Ám a sok kérdés dacára meggyőződésünk: ugyan nem csak így lehet, de az biztos, hogy csak így érdemes várospolitikát csinálni.

Kerpel-Fronius Gábor Budapest okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettese. Naszádos Zsófia a főpolgármester-helyettes tanácsadója, a Momentum Mozgalom tagja.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.