Akár szimbolikusnak is tekinthető, hogy szinte napra pontosan két évvel azt követően, hogy Edward Snowden volt CIA-alkalmazott elmenekült az Egyesült Államokból, s menedékeinek első állomásán, Hongkongban (2013. május 20-án) újságírók – és ellenérdekelt kémszervezetek – elé tárta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által foganatosított széles körű lehallgatások tényét, Amerikában csendben hozzáláttak a nemzetbiztonsági törvény (Patriot Act) reformjához.
A Patriot Actet 2001. szeptember 11-e hívta életre, s olyan széles körű és alapos ellenőrzést írt elő az Egyesült Állam határain – illetve természetesen annak egész területén –, amely milliók életét keseríti meg azóta is. Nem véletlen, hogy Barack Obama első, 2008-as elnökválasztási kampányának egyik üzenete épp az volt, hogy elnöki ténykedésének kiemelt elemeként megváltoztatja, sőt – ha lehet – eltörli a törvényt. Nos, azóta hét év telt el, a Patriot Act pedig – köszöni szépen – nagyon jól megvolt.
És nem véletlenül. Ha meg is keserítette milliók életét, számtalan életet meg is mentett: a törvény elfogadását követően komolyan szervezett terrorcselekményt nem sikerült az Egyesült Államokban elkövetnie senkinek. Amelyek pedig megtörténtek – így a bostoni robbantás –, azokat semmilyen törvény sem tudta volna megakadályozni. Sőt nincs olyan hét, amikor ne hallanánk arról, hogy az FBI idejekorán le ne leplezne még jócskán a tervezési fázisban lévő merényletkísérleteket.
Az „évforduló” kapcsán Snowden több vezető nyugati lapban is publikált cikkben és interjúkban emlékeztetett rá, hogy a törvény megváltoztatása az ő fellépésének köszönhető. Nehéz megmondani, hogy ez tényleg így van-e, de annak ellenére, hogy a volt CIA-alkalmazott „kiugrását” korábban és most is elítélem, s a legsúlyosabb árulásként fogom fel, hajlok rá, hogy elismerjem fontos, egyedi és a végső eredményét tekintve hasznos szerepét a Patriot Act jelenlegi változásában.
A törvény ugyanis a jelenlegi formájában már egyáltalán nem illeszkedik ahhoz a valósághoz, amely a 2001-eshez képest alaposan megváltozott. A terrorizmus, elsősorban amerikai viszonylatban, láthatóan visszaszorult, a technológiai fejlődés pedig lehetővé tette, hogy már eleve leszűkítsék azok körét, akik potenciális veszélyt jelenthetnek. A jövőbeni lehallgatások pedig elsősorban őket célozzák meg, vagyis az NSA az új törvény értelmében felhagy azzal, hogy gyakorlatilag mindenkit lehallgasson. Ez már csak azért is előnyös, mert így egyszerűbb számára a tájékozódás. Korábban naponta, válogatás nélkül több millió beszélgetést, SMS-üzenetet, e-mailt és olyan bejegyezéseket rögzítettek, amelyek a közösségi médiafelületeken keletkeztek. Ezek átrostálása szinte lehetetlen feladatnak bizonyult. Az új törvény pedig számol azokkal az új technológiai lehetőségekkel, melyek révén csak akkor történik rögzítés, ha bizonyos kulcsszavak elhangzanak, illetve ha olyan hálózatokon át történik a kommunikáció, amelyek önmagukban is veszélyforrást jelentenek. Ha valaki például Szíriából kezdeményez ma hívást, már eleve biztos lehet benne, hogy számos titkosszolgálat rögzíti a beszélgetést.
Snowden mostani megnyilatkozásaiból kiolvasható, hogy nem nagyon érzi jól magát az orosz emigrációban, s az sem kétséges: jobb híján és nem meggyőződésből választotta ezt a megoldást. Ráadásul támogatni, nem pedig bírálni igyekszik a mostani amerikai törvénymódosító szemléletet. Nem lennék meglepve, ha valamilyen formában Washingtonban is felülvizsgálnák az ügyét, s olyan javaslat, majd megállapodás születnék, amely feloldaná a máig létező, s nem csak Snowdennek, de az Egyesült Államoknak is kellemetlen konfliktust.
Már csak azért is, mert ez az Oroszország és a Nyugat közötti növekvő ellentétek közepette új, semmiképp sem kívánt színezetet kaphat. Ráadásul leválasztható lenne Snowden ügye a szélhámos Julian Assange-éról, ami az amerikai férfi számára mindenképpen méltányos és emberileg érthető megoldás lenne.
A szerző a DK elnökségi tagja.
