A játék öröme

  • 1998. január 29.

Publicisztika

A kormány múlt csütörtöki ülésén elfogadta azokat a sporttörvényt módosító indítványokat, amelyek a legelsősorban a magyar labdarúgás ügyét hivatottak rendbe tenni, s amelyeket e héten terjesztenek majd a parlament elé. Az MLSZ-ben lett is nagy zavar a hírre: az elnökválasztást megint tovább halasztották, a jelöltek egy része fejvesztve menekült, másokat elüldöztek, jelentkezett viszont néhány obligát futóbolond is, akik nélkül semmilyen választás nem képzelhető el Magyarországon (az egyik például Németországból patriálna errefelé, és elmondása szerint igen tájékozott a hazai futballügyekben, hisz kint rendszeresen olvasta a Népszabadságot). A módosító javaslatok a nagy labdarúgóklubokat, amelyek a kormány szerint immár 8 milliárd forint köztartozást halmoztak fel, kissé államosítanák: az idén március végéig összegyűlt adósságaikat átvállalná a kvázi-sportminisztérium OTSH, s ha e határidő után tisztességesen viselkednek majd (gazdálkodásukat ki más, mint az OTSH figyelné árgus szemekkel) akkor a tartozásaikat részben elengednék, részben meg rendkívüli állami támogatásokat juttatnának nekik, hogy a maradékot az államnak vissza tudják fizetni. Az állam adja, az állam elveszi. Azok a klubok meg, amelyeknek ez nem sikerül, példás büntetést kapnak: nem indulhatnak a bajnokság két legmagasabb osztályában. A módosító indítványok rendelkeznek továbbá arról is, hogy a magukat ezentúl profinak deklaráló sportegyesületek csak gazdasági társaságként működhetnek majd, valamint szó van azon nagy értékű ingatlanok "tulajdoni helyzetének rendezéséről" is, ahol a "magyar labdarúgók" (lefordíthatatlan szójáték) labdázni szoktak ("stadionok"). No, ennyit sikerült kitajtékzania magából a miniszterelnöki haragnak, és ez nem sok. A kormány nem akar pénzt ölni a labdarúgásba, de nem meri megtenni azt sem, hogy az adós klubokat bedöntse; a klubokat nem akarja teljesen állami tulajdonba venni (hogy később privatizálhassa őket), de olyan intézkedéseket hoz, amelyek igazi tulajdonost sem kívánnak; az egyelőre különféle minisztériumok kezelésében lévő stadionok eladásáról nem beszél, de a stadionokra költeni sem akar; a labdarúgóklubok költségvetésének rendbetételét nem ügyészi vizsgálatok sorozatával és az eddigi futballelit hóra való kikúrásával meg a pénzmosást megakadályozó, de a magántulajdont tiszteletben tartó intézkedésekkel, hanem a klubok pénzügyeinek állami felügyeletével képzeli el. Nem akar költeni, de mégis pont akkora összeget fog, amennyi továbbra is megengedi, hogy a szemétdomb eddigi kuncsaftjai folytassák az államilag szavatolt kapirgálást (ha a Újpesti Dózsát ezentúl gazdasági társaságnak hívják, akkor ettől nem fog eladósodni? és ha mégis, akkor behajtják rajta az adósságait? és ha akkor igen, most miért nem?). Viszont néhány milliárd forintért megint a lázas intézkedés látszatát lehet kelteni. Amikor kiderül a dologról, hogy blöff az egész, már rég túl leszünk árkon-bokron. De a májuson biztosan.

A kormány múlt csütörtöki ülésén elfogadta azokat a sporttörvényt módosító indítványokat, amelyek a legelsősorban a magyar labdarúgás ügyét hivatottak rendbe tenni, s amelyeket e héten terjesztenek majd a parlament elé. Az MLSZ-ben lett is nagy zavar a hírre: az elnökválasztást megint tovább halasztották, a jelöltek egy része fejvesztve menekült, másokat elüldöztek, jelentkezett viszont néhány obligát futóbolond is, akik nélkül semmilyen választás nem képzelhető el Magyarországon (az egyik például Németországból patriálna errefelé, és elmondása szerint igen tájékozott a hazai futballügyekben, hisz kint rendszeresen olvasta a Népszabadságot). A módosító javaslatok a nagy labdarúgóklubokat, amelyek a kormány szerint immár 8 milliárd forint köztartozást halmoztak fel, kissé államosítanák: az idén március végéig összegyűlt adósságaikat átvállalná a kvázi-sportminisztérium OTSH, s ha e határidő után tisztességesen viselkednek majd (gazdálkodásukat ki más, mint az OTSH figyelné árgus szemekkel) akkor a tartozásaikat részben elengednék, részben meg rendkívüli állami támogatásokat juttatnának nekik, hogy a maradékot az államnak vissza tudják fizetni. Az állam adja, az állam elveszi. Azok a klubok meg, amelyeknek ez nem sikerül, példás büntetést kapnak: nem indulhatnak a bajnokság két legmagasabb osztályában. A módosító indítványok rendelkeznek továbbá arról is, hogy a magukat ezentúl profinak deklaráló sportegyesületek csak gazdasági társaságként működhetnek majd, valamint szó van azon nagy értékű ingatlanok "tulajdoni helyzetének rendezéséről" is, ahol a "magyar labdarúgók" (lefordíthatatlan szójáték) labdázni szoktak ("stadionok"). No, ennyit sikerült kitajtékzania magából a miniszterelnöki haragnak, és ez nem sok. A kormány nem akar pénzt ölni a labdarúgásba, de nem meri megtenni azt sem, hogy az adós klubokat bedöntse; a klubokat nem akarja teljesen állami tulajdonba venni (hogy később privatizálhassa őket), de olyan intézkedéseket hoz, amelyek igazi tulajdonost sem kívánnak; az egyelőre különféle minisztériumok kezelésében lévő stadionok eladásáról nem beszél, de a stadionokra költeni sem akar; a labdarúgóklubok költségvetésének rendbetételét nem ügyészi vizsgálatok sorozatával és az eddigi futballelit hóra való kikúrásával meg a pénzmosást megakadályozó, de a magántulajdont tiszteletben tartó intézkedésekkel, hanem a klubok pénzügyeinek állami felügyeletével képzeli el. Nem akar költeni, de mégis pont akkora összeget fog, amennyi továbbra is megengedi, hogy a szemétdomb eddigi kuncsaftjai folytassák az államilag szavatolt kapirgálást (ha a Újpesti Dózsát ezentúl gazdasági társaságnak hívják, akkor ettől nem fog eladósodni? és ha mégis, akkor behajtják rajta az adósságait? és ha akkor igen, most miért nem?). Viszont néhány milliárd forintért megint a lázas intézkedés látszatát lehet kelteni. Amikor kiderül a dologról, hogy blöff az egész, már rég túl leszünk árkon-bokron. De a májuson biztosan.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.