A játék öröme

  • 1998. január 29.

Publicisztika

A kormány múlt csütörtöki ülésén elfogadta azokat a sporttörvényt módosító indítványokat, amelyek a legelsősorban a magyar labdarúgás ügyét hivatottak rendbe tenni, s amelyeket e héten terjesztenek majd a parlament elé. Az MLSZ-ben lett is nagy zavar a hírre: az elnökválasztást megint tovább halasztották, a jelöltek egy része fejvesztve menekült, másokat elüldöztek, jelentkezett viszont néhány obligát futóbolond is, akik nélkül semmilyen választás nem képzelhető el Magyarországon (az egyik például Németországból patriálna errefelé, és elmondása szerint igen tájékozott a hazai futballügyekben, hisz kint rendszeresen olvasta a Népszabadságot). A módosító javaslatok a nagy labdarúgóklubokat, amelyek a kormány szerint immár 8 milliárd forint köztartozást halmoztak fel, kissé államosítanák: az idén március végéig összegyűlt adósságaikat átvállalná a kvázi-sportminisztérium OTSH, s ha e határidő után tisztességesen viselkednek majd (gazdálkodásukat ki más, mint az OTSH figyelné árgus szemekkel) akkor a tartozásaikat részben elengednék, részben meg rendkívüli állami támogatásokat juttatnának nekik, hogy a maradékot az államnak vissza tudják fizetni. Az állam adja, az állam elveszi. Azok a klubok meg, amelyeknek ez nem sikerül, példás büntetést kapnak: nem indulhatnak a bajnokság két legmagasabb osztályában. A módosító indítványok rendelkeznek továbbá arról is, hogy a magukat ezentúl profinak deklaráló sportegyesületek csak gazdasági társaságként működhetnek majd, valamint szó van azon nagy értékű ingatlanok "tulajdoni helyzetének rendezéséről" is, ahol a "magyar labdarúgók" (lefordíthatatlan szójáték) labdázni szoktak ("stadionok"). No, ennyit sikerült kitajtékzania magából a miniszterelnöki haragnak, és ez nem sok. A kormány nem akar pénzt ölni a labdarúgásba, de nem meri megtenni azt sem, hogy az adós klubokat bedöntse; a klubokat nem akarja teljesen állami tulajdonba venni (hogy később privatizálhassa őket), de olyan intézkedéseket hoz, amelyek igazi tulajdonost sem kívánnak; az egyelőre különféle minisztériumok kezelésében lévő stadionok eladásáról nem beszél, de a stadionokra költeni sem akar; a labdarúgóklubok költségvetésének rendbetételét nem ügyészi vizsgálatok sorozatával és az eddigi futballelit hóra való kikúrásával meg a pénzmosást megakadályozó, de a magántulajdont tiszteletben tartó intézkedésekkel, hanem a klubok pénzügyeinek állami felügyeletével képzeli el. Nem akar költeni, de mégis pont akkora összeget fog, amennyi továbbra is megengedi, hogy a szemétdomb eddigi kuncsaftjai folytassák az államilag szavatolt kapirgálást (ha a Újpesti Dózsát ezentúl gazdasági társaságnak hívják, akkor ettől nem fog eladósodni? és ha mégis, akkor behajtják rajta az adósságait? és ha akkor igen, most miért nem?). Viszont néhány milliárd forintért megint a lázas intézkedés látszatát lehet kelteni. Amikor kiderül a dologról, hogy blöff az egész, már rég túl leszünk árkon-bokron. De a májuson biztosan.

A kormány múlt csütörtöki ülésén elfogadta azokat a sporttörvényt módosító indítványokat, amelyek a legelsősorban a magyar labdarúgás ügyét hivatottak rendbe tenni, s amelyeket e héten terjesztenek majd a parlament elé. Az MLSZ-ben lett is nagy zavar a hírre: az elnökválasztást megint tovább halasztották, a jelöltek egy része fejvesztve menekült, másokat elüldöztek, jelentkezett viszont néhány obligát futóbolond is, akik nélkül semmilyen választás nem képzelhető el Magyarországon (az egyik például Németországból patriálna errefelé, és elmondása szerint igen tájékozott a hazai futballügyekben, hisz kint rendszeresen olvasta a Népszabadságot). A módosító javaslatok a nagy labdarúgóklubokat, amelyek a kormány szerint immár 8 milliárd forint köztartozást halmoztak fel, kissé államosítanák: az idén március végéig összegyűlt adósságaikat átvállalná a kvázi-sportminisztérium OTSH, s ha e határidő után tisztességesen viselkednek majd (gazdálkodásukat ki más, mint az OTSH figyelné árgus szemekkel) akkor a tartozásaikat részben elengednék, részben meg rendkívüli állami támogatásokat juttatnának nekik, hogy a maradékot az államnak vissza tudják fizetni. Az állam adja, az állam elveszi. Azok a klubok meg, amelyeknek ez nem sikerül, példás büntetést kapnak: nem indulhatnak a bajnokság két legmagasabb osztályában. A módosító indítványok rendelkeznek továbbá arról is, hogy a magukat ezentúl profinak deklaráló sportegyesületek csak gazdasági társaságként működhetnek majd, valamint szó van azon nagy értékű ingatlanok "tulajdoni helyzetének rendezéséről" is, ahol a "magyar labdarúgók" (lefordíthatatlan szójáték) labdázni szoktak ("stadionok"). No, ennyit sikerült kitajtékzania magából a miniszterelnöki haragnak, és ez nem sok. A kormány nem akar pénzt ölni a labdarúgásba, de nem meri megtenni azt sem, hogy az adós klubokat bedöntse; a klubokat nem akarja teljesen állami tulajdonba venni (hogy később privatizálhassa őket), de olyan intézkedéseket hoz, amelyek igazi tulajdonost sem kívánnak; az egyelőre különféle minisztériumok kezelésében lévő stadionok eladásáról nem beszél, de a stadionokra költeni sem akar; a labdarúgóklubok költségvetésének rendbetételét nem ügyészi vizsgálatok sorozatával és az eddigi futballelit hóra való kikúrásával meg a pénzmosást megakadályozó, de a magántulajdont tiszteletben tartó intézkedésekkel, hanem a klubok pénzügyeinek állami felügyeletével képzeli el. Nem akar költeni, de mégis pont akkora összeget fog, amennyi továbbra is megengedi, hogy a szemétdomb eddigi kuncsaftjai folytassák az államilag szavatolt kapirgálást (ha a Újpesti Dózsát ezentúl gazdasági társaságnak hívják, akkor ettől nem fog eladósodni? és ha mégis, akkor behajtják rajta az adósságait? és ha akkor igen, most miért nem?). Viszont néhány milliárd forintért megint a lázas intézkedés látszatát lehet kelteni. Amikor kiderül a dologról, hogy blöff az egész, már rég túl leszünk árkon-bokron. De a májuson biztosan.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.