n A föld, vélnénk, éppolyan áru, vagy, kissé divatjamúlt terminológiával élve, termelőeszköz, mint a meleghengersor vagy a Tiszamenti Hőerőmű, vagy a motoros fűrész. Nem kétséges, hogy népünk már a rendszerváltás hajnalán ráérzett erre. Azok, akik egy szerencsés földrajzi véletlen révén megtehették, a kárpótlás során visszakapott földjüket áruba bocsátották, legfőképpen azért, mert a megműveléséhez szükséges eszközökkel, gépekkel és modern szaktudással, esetleg szándékkal nem rendelkeztek. A ´90-es évek újdonsült nyugat-magyarországi földtulajdonosai pontosan úgy viselkedtek kicsiben, ahogy az első két szabadon választott kormány nagyban: el- vagy bérbe adták, amilyük volt, olyan áron, amilyenen tudták, és így biztosítottak maguknak megélhetést, a magyar mezőgazdaság egy földrajzilag jól körülhatárolható részének pedig tőkét, befektetést, technológiát. Szar ügy, lehet mondani, ezek az emberek biztos jobban jártak volna, ha drágábban adják el a földjeiket, vagy ha el sem adják, hanem osztrák napszámosokkal műveltetik - de olyan világra azért csak a nagyon hülyék számíthattak annak idején, amiben a bamba osztrák vagy az élelmes svejci Mátészalkára jár majd a útkereszteződésekben szélvédőt mosni, mert jobban kijön a borravalóból, mintha otthon görnyedne a nyomorult bankjában. Amúgy meg édesmindegy, hogy az országhatáron belül elhelyezkedő termőföld vagy az azt műveltető gazdasági társaság tulajdonosa osztrák vagy magyar: a kizsákmányolás - ha ebben a relációban egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről - ugyanis nem ismer nemzeti hovatartozást, a magyar tulajdonos éppolyan tahó vagy nem tahó, mint a nem magyar, valamint a magyar ember - ha nem esett a feje lágyára - éppúgy kereskedik, mint a nem magyar: olcsóbban vesz, mint ahogy elad. És a földet még csak ki sem lehet vinni az országból: jelentés arról, hogy a határőrség osztrák földcsempészt csípett volna fülön Szentgotthárdnál, többszatyornyi, jól láthatóan véráztatta humusszal a csomagtartójában, szerkesztőségünkbe mind ez idáig nem érkezett.
Mindezek fényében a kormány kálócfai földvédő programja nem tűnik többnek merő nacionalista demagógiánál, amit - mint minden ilyesfajta sódert - azok is megszívnak majd a végén, akiknek az érdekeire hivatkozik. (Képzeljük csak el, amint a román miniszterelnök épp ezt mondja: "Azok a magyarországi gazdák pedig, akik földet vásároltak Erdélyben, menjenek haza, amíg ép bőrrel megtehetik. Turistaként persze szívesen látjuk őket.")
Ám nem mondhatjuk, hogy mindez öncélú lenne: a "zsebszerződések" elleni - jogilag egyébként értelmezhetetlen - küzdelem egy sokkal nagyobb hazugság segédhazugsága.
A kormány felajánlotta a "zsebszerződő" gazdáknak: ha az Igazságügyi Minisztérium jogsegélyszolgálatánál vagy az agrárminisztérium zöld számán felnyomják saját magukat, akkor a januárban létrehozandó Nemzeti Földalap, azaz az állam megvásárolja tőlük a földjüket. A kormány ehhez az elképzeléséhez nem mellékelt megvalósíthatósági tanulmányt. Így most mi se törődjünk avval, hogy a mindenkori állammal szemben jó okkal gyanakvó parasztoknak effektíve saját magukat kéne feljelenteniük, és hogy lehet egy nevesített szerződést "anonim módon" érvényteleníteni; hogy a "zsebszerződések" többsége abszolúte kifogástalan elővásárlási vagy vételi opciós, vagy haszonbérleti szerződés, amelynek egyoldalú felmondása nyomán kártérítési perek tömege szakadna a szerződést felmondó fél nyakába. Ne számolgassuk azt se, hogy ha a Nemzeti Földalap piaci áron akarná megvenni azt az egyes becslések szerint 70 000, más becslések szerint 300 000 hektárnyi zsebföldet, melynek ára hektáronként most félmillió forint (márpedig más áron, mint a piacin nem veheti meg, hisz akkor államosításnak hívnák az akciót, és géppisztollyal kéne levezényelni), akkor Kálócfa irreálisan szerény számítások szerint 35, valamivel reálisabbak szerint 50, esetleg 150 milliárd kötségvetési forintba kerülne. Ha közben felmegy a föld ára, többe. Ha duplájára megy fel, kétszer ennyibe - és akkor még nem számoltuk az ezekkel a tranzakciókkal foglalkozó hivatalnokok és ügyvédek fizetését, valamint a kártérítési összegeket. És fátylat rá, hogy a Nemzeti Földalapban mostani tudásunk szerint mindösszesen 10 milliárd forint fog pörögni. Ha nem jön össze a dolog, attól még pompásan lehet majd mondani, hogy a konzervatív kormány a földkérdést is megoldotta: a lényeg, mint minden hasonló esetben, a lázas tevékenység látszata.
De mi van akkor, ha véletlenül mégis sikerül a terv, és az állam válik Magyarországon a legnagyobb földtulajdonossá? Mi történik akkor, ha ezek után a Fidesz kezdi árulni a földet? Mi történik azokkal a "családi" gazdákkal, akik nem fognak tudni földet vásárolni, hisz nem lesz annyi pénzük, amennyit az épp e hetekben privatizálandó állami gazdaságok majdani magántulajdonosai fizetnének érte? Kik lesznek az új földesurak?
