Orbán a múlt hétre beharangozott saját országértékelő beszédje elől egészen Varsóig futott, de neki se könnyű. Ha megszólal, pont most, a kormányfő és a Reformszövetség javaslatainak elhangzása után, még mondania kéne valamit. Helyeslem-e, hogy a kormány nem csapja le a 13. havi nyugdíjakat prompt? Helyeslem-e, hogy mégis megvonja, csak nem a mostani, hanem a leendő nyugdíjasoktól? Mit gondolok arról, hogy miként lehetne stabilizálni az árfolyamot? Helyeslem-e, hogy adócsökkentés most nincs, csak adóátrendezés, és helyeslem-e ennek elveit és mértékét? Bármilyen beszédnek, ha mégoly elvontnak is, de reflektálnia kellett volna a kormány által kijelölt irányra, vagy ennek az iránynak a hiányára. Vagy a Reformszövetségnek a kormányénál ambiciózusabb javaslataira.
Pont ez az, amit Orbán meg akar most spórolni magának. Egyfelől persze azért, mert miért pont most reagáljon a kormány terveire, ha eddig nemigen tette.
De nem csak ezért. Ettől a Reformszövetség gazdasági kormányprogramjára még bökhetne valamit, kifejezetten illene is, elvégre azt nemcsak magánszemélyek jegyzik, de bizonyos köztestületek is, az OÉT munkaadói oldala, az Akadémia.
Ha tovább nyomja a Fidesz hivatalos álláspontját a válságról, miszerint egyszerre kell megőrizni a szociális biztonságot és serkenteni a gazdasági növekedést és fenntartani a pénzügyi egyensúlyt, akkor akarva vagy akaratlanul a magyar gazdaság összeomlását siettetheti. (Mert az ország hitelezői azt fogják gondolni, hogy egy olyan országnak, amit belátható időn belül egy tébolyodott fog vezetni, nem adnak kölcsön pénzt.) Ha ellép e szövegek mellől, mint ahogy félnyilvánosan számos tanácsadója, jobbkezi embere teszi, és nem a templomi igehirdetés vagy inkább az ördögűzés, hanem a közgazdasági racionalitás és a matematika nyelvezetén szólal meg, elveszíthetné támogatói egy részét. Emlékezzünk arra az esetre, amikor Orbán egy nem nyilvános beszélgetésen megpendítette, hogy a nyugdíjakat kevesebbel kéne növelni - az MSZP kéjjel vetette rá magát erre a félmondatra, és a Fidesz fél óra alatt három százalékot esett. Esetleg külföldön lehet próbálkozni a tagolt beszéddel - a múlt héten is ez történt, amikor Varsóban, Prágában és Bécsben nagyobb szolidaritásra unszolta az uniót, mondván, hogy nem tolhatják rá Kelet-Európa kisegítésének feladatát szegény IMF-re. Itthonra ugyane tárgyban jó volt a hülye, alpári duma a kamatrabszolgaságról. Biztos, mert itthon alpári hülyék laknak túlnyomórészt.
Esetleg még azt lehetne beismerni, hogy jelen pillanatban bármely magyar kormány teljességgel tehetetlen lenne a globális válság hatásaival szemben, hisz a magyar kormánynak vajmi csekély befolyása van a német gazdaság teljesítményére. Ez nagyon meglepő vallomás lenne, annyi szent.
Nem vitás, ennél sokkal jobbnak tűnhet semmit se mondani. Csak annyit, hogy a pokolba Gyurcsánnyal; annál is inkább, mert a közhangulat, hát, nem Orbán politikai ellenfeleinek kedvez. Ezt a stratégiát jól értjük. De ilyen akkor sincs. Ez nem ér.
Előbb-utóbb színt kell vallania. Rá kell, hogy kényszerítsék erre - a politikai ellenfelei, a nyilvánosság, a reformok iránt elkötelezett közgazdászok, a Reformszövetség. Nem nyerhet választást úgy és avval, hogy kivonja magát a demokratikus vita szabályai alól.
