A világ számos országában - Magyarországtól eltérően - a felsőfokú oktatásban részt vevők száma dinamikusan nő, az elmúlt évtizedben számuk 100 millióról 150 millióra ugrott. A gazdaság, a tudomány és az oktatás fejlődése elválaszthatatlan egymástól, így aki a gazdaságot akarja fejleszteni, annak a tudomány és az oktatás fejlődését kiemelten kell kezelnie. A tudománynak viszont új kihívásokkal kell szembenéznie: minden eddiginél nagyobb adat- és információmennyiséget kell kezelnie, ki kell aknáznia a kutató- és oktatási intézmények világszintű együttműködésének lehetőségeit, és meg kell teremtenie a részvételi tudomány kereteit.
Ha nem értem, nem adok pénzt
A tudomány kommunikációjának messze nem abból kellene állnia, hogy izgalmas eredményekről látványos cikkek jelennek meg. Sokkal inkább be kellene mutatnia a tudományos eredményekhez vezető utat, a tudomány működését, a bekapcsolódás lehetőségét.
Felül kell kerekednie a rá leselkedő veszélyeken: nemcsak kezelnie kell a kényszereket, hanem ki is kell aknáznia a lehetőségeit. Kényszer alatt mindenekelőtt a finanszírozás, ezen belül elsősorban az állami finanszírozás számos országban megfigyelhető visszafogását kell érteni, de kényszer a tudomány bulvárosításából és vulgarizálásából következő prekoncepciók kezelése, és nem lehet eltekinteni a tudományos karrierlehetőségek beszűkülésének negatív hatásaitól sem. Ám e kényszerek megjelenése ugyanakkor megnyit egy-egy új ajtót: privát források bőven akadnak, legalábbis az ígéretes kutatások támogatására, a magas tudományos színvonalon üzemelő műhelyek vonzó kapcsolódási lehetőséget kínálnak a tudományos eredményeket, technológiai fejlesztéseket élenjáró módon használó cégeknek, az infokommunikációs forradalom pedig kutatók, műhelyek és projektek új típusú együttműködésének és kapcsolatának módjait nyitja meg.
Jelenleg a tudományos siker tehát elképzelhetetlen professzionális kommunikáció nélkül. Honlapok és hírlevelek, aktív jelenlét a közösségi médiában, de mindenekelőtt a kutatásokról érdekesen és közérthetően megnyilvánulni képes kutatók és kommunikációs szakemberek kellenek, mert senki nem ad pénzt arra, amit nem ért, amiről nem tud eleget, ami mögött nem érzi a stabil szellemi hátteret. És persze egyetlen tehetséges kutató sem találja vonzónak az olyan műhelyt, ahol a kutatás végső célja és az ő szerepe nem világos.
Ezt felismerve egyes amerikai egyetemek krediteket érő kurzusokat kínálnak egyebek mellett a következő tudománykommunikációs témákban: "Hogyan használjunk tudományos szleng helyett közérthető kifejezéseket?" "Mit tegyünk azért, hogy publikációink ne pattanjanak vissza?" "Hogyan adjuk el a tudásunkat?" A több éve futó kurzusok sikerét nemcsak az évről évre ismétlődő túljelentkezés, hanem a publikációk megnövekedett száma és az elhelyezkedési statisztikák javulása is bizonyítja.
Te láttál már tudóst?
Egy nemrég megjelent tanulmány szerint jelenleg a tudománykommunikáció negyedik nagy hulláma zajlik. Martin Bauer, a London School of Economics professzora szerint az elmúlt 200 év tudományos publikációi megjelenésének intenzitása alapján az első jelentős ugrás a darwini gondolatok hatásának tulajdonítható, akkor íveltek fel a biológiai tárgyú publikációk. A második hullámot a múlt század első felében Bohr és Einstein gondolatai inspirálták, így lett sztár a kémia, míg a harmadik hullámban az 50-es évek időszakára a nukleáris kutatások hatottak, ami a fizikának adott komoly lökést. A 80-as évek óta a tudományos publikációk számának korábban soha nem látott növekedése tapasztalható, ám ez nem egy konkrét kutatási területre vagy egy tudományág fellendülésére, hanem számos egyéb okra vezethető vissza - a műhelyek közötti fokozott versenyre, a technológiai fejlődésre, a támogatók keresésének kényszerére vagy éppen a kétkedők és ellenérdekeltek meggyőzésére irányuló erőfeszítésekre.
Ám a tudományt övező környezet leértékelődése tagadhatatlan. A tudományos, különösen a természettudományos tájékozottság visszaesett, a közszolgálati média visszaszorulása csökkentette a témákkal szakmailag megalapozottan foglalkozni képes médiafelületet és adásidőket. Egyre többen használják úgy az élenjáró technológiákat, hogy közben egyáltalán nem érdekli őket a fejlődésükben (is) fontos szerepet játszó tudomány és kutatás, és egyre gyakrabban hangzanak el morális vagy filozófiai érvek olyan tudományágak ellen, mint amilyen például a génmódosítás, a nanotechnológia vagy az őssejtkutatás.
A tudomány a 20. században a kutatóintézetekben a hozzáértők monopóliumává vált, ami a tudomány leegyszerűsített interpretálásához vezetett. A 21. században mindezt gyökeresen meg kell változtatni: át kell törni az elefántcsonttorony falait, a tudományt újra kell csomagolni, a külvilág, a közösség számára vonzó, izgalmas, felfedezendő új világot kell építeni. Nem elég pusztán előállítani az eredményeket, ugyanilyen súllyal kell kezelni a közösséggel történő megosztásuk, a társadalom tagjaihoz való eljuttatásuk ügyét.
Mindez hogyan lehetséges? Ma már minden egyetemnek, kutatóintézetnek sőt kutatócsoportnak saját közösségi oldala, rajongói csoportja, blogjai vannak. De ez nem öncél, hanem pusztán lehetőség a tudás megosztására, a "részvételi tudomány" művelésére. Sok helyen a 21. századi kommunikáció már nem is önálló projekt, hanem a mindennapi működés része. Jó példát mutatnak azok az európai tudománykommunikációs projektek is, melyek elsősorban a legfiatalabbakat szólítják meg. Spanyolországban országos rajzversenyt rendeznek az óvodásoknak Milyen egy tudós? címmel, Svájcban a bátrabb általános iskolások egy napra tudományos kutatóként vehetnek részt egy intézet munkájában, Portugáliában a középiskolásoknak évek óta szerveznek tudományos táborokat, míg például az osztrák és svájci hegyi gazdaságok szén-dioxid-kibocsátásának felmérése ott élő gimisek bevonásával történik: a FarmLife projekt a hagyományos pásztorkodásra és paraszti életformára berendezkedett hegyi falvak ökológiai lábnyomát méri fel, az adatfelvételtől kezdve a kutatáson át a publikálásig. A régi iskolabuszból átalakított mozgó tudományos bemutatóterem, a Scientibus Franciaországot járja, és az egy-egy szakaszra csatlakozó kutatók a legkisebb falusi iskolákba is házhoz viszik a tudományt. De a legidősebbek sem maradnak ki, sőt még a demenciában szenvedőknek és a segítséggel élőknek is szervez rendszeres tudományos programokat a nancyi akvárium és az annecyi tudományos központ, a "Turbina".
De mi lesz reggel?
Örvendetes, hogy e téren két olyan hazai projekt is létezik, ami nemzetközi hírnévnek örvend: a Mindentudás Egyeteme és a Csodák Palotája. Az előbbi jó példa, hogy egy izgalmas, merész kezdeményezés kapcsán hogyan válnak a nézők aktív résztvevőkké és a tudomány fogyasztóivá, a Csodák Palotája azonban már billegni látszik, ugyanis rendre az ideiglenesség érzete lengi körül, amit a Millenárisról történő kipaterolása - legfrissebb hírek szerint a Camponába - tovább erősít. Ráadásul köztudott, hogy évek, sőt évtizedek óta kiállítóhely nélkül, raktárban porosodnak vagy éppen az öntödei, a vegyészeti, a közlekedési és az elektrotechnikai múzeumban sorakoznak a soha meg nem valósult Magyar Műszaki Múzeum tárgyai, a kormány pedig mindezek mellett (helyett?) a látványos Rubik-múzeum tervével kacérkodik. A tudománykommunikáció nemzetközi ügyének a Kutatók Éjszakája révén Magyarország is részese. A hét évvel ezelőtt útjára indított és minden év szeptember negyedik péntekén zajló esemény bebizonyította, hogy lehet a tudományról idehaza is érdekesen, izgalmasan beszélni.
Ám hiába az egyedi sikerek, úgy tűnik, hogy a tudomány ügye a magyar politikában háttérbe szorult, ez pedig (tovább) rontja a gazdasági és kulturális felemelkedés esélyét. Világos életpályamodellek és karrierlehetőségek híján az oktatói és a kutatói pálya vonzereje csökken. Ez mutatja meg a tudománykommunikáció egy újabb és talán legfontosabb itthoni kihívását: milyen módon tudják a tudomány képviselői befolyásolni a döntéshozókat abban, hogy megfordítva a mostani trendet, több pénzt, támogatást és elkötelezettséget kapjon a tudás ügye, és felértékelődjön az oktatás és a tudomány fontossága. Sikerről majd akkor érdemes beszélni, ha a tudomány ügye több lesz egyéjszakás kalandnál.
A szerző szociológus, PhD-hallgató.
