Alvó üzemmód

Publicisztika

Lapzártánkkor még van elnöke az Állami Számvevőszéknek, megjelenésünkkor már nem lesz, december 9-én ugyanis lejár Kovács Árpád 12 éves mandátuma, és a két legnagyobb parlamenti pártnak többhetes kenkődés után sem sikerült sem meghosszabbítani az ő megbízatását, sem új jelöltet találni. A fideszes Tállai András, bár nem értett egyet a helyzettel, a közrádióban megvonta a vállát: az apparátus elnök nélkül is elpöfög, a dolgozók tesznek-vesznek, elvezetgetik magukat. Tállai ráadásul abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a kudarcot óne zsinór rátolhatta az MSZP-re, merthogy a jelölőbiz. szocpárti tagjai azt szerették volna, ha az ÁSZ alelnökeinek két gyakorló pártpolitikust neveznek ki, ők Göndör István frakcióvezető-helyettest, a Fidesz meg a KDNP pedig azt, akit jónak lát - csakhogy az ellenzék ebből nem kért. A történet odaáti, szocialista nézete szerint viszont a Fidesz, holott már le volt beszélve minden, direkt nem talált saját alelnököt, vagyis eldugta azt (Latorcai Jánost), akit megtalált, mert megvárja az egész cécóval önnön kétharmados többségét. A vicc az, hogy ez utóbbi feltételezés simán igaz lehet; miközben az az elképzelés, hogy az állami pénzköltéseket monitorozó felügyeletnél pártpolitikusok üljenek, úgyszintén oly mértékben abszurd, bicskanyitogató, és idegen demokratikus alkotmányunktól meg a becsületről alkotott közkeletű elképzelésektől, hogy csak na.

Lapzártánkkor még van elnöke az Állami Számvevőszéknek, megjelenésünkkor már nem lesz, december 9-én ugyanis lejár Kovács Árpád 12 éves mandátuma, és a két legnagyobb parlamenti pártnak többhetes kenkődés után sem sikerült sem meghosszabbítani az ő megbízatását, sem új jelöltet találni. A fideszes Tállai András, bár nem értett egyet a helyzettel, a közrádióban megvonta a vállát: az apparátus elnök nélkül is elpöfög, a dolgozók tesznek-vesznek, elvezetgetik magukat. Tállai ráadásul abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a kudarcot óne zsinór rátolhatta az MSZP-re, merthogy a jelölőbiz. szocpárti tagjai azt szerették volna, ha az ÁSZ alelnökeinek két gyakorló pártpolitikust neveznek ki, ők Göndör István frakcióvezető-helyettest, a Fidesz meg a KDNP pedig azt, akit jónak lát - csakhogy az ellenzék ebből nem kért. A történet odaáti, szocialista nézete szerint viszont a Fidesz, holott már le volt beszélve minden, direkt nem talált saját alelnököt, vagyis eldugta azt (Latorcai Jánost), akit megtalált, mert megvárja az egész cécóval önnön kétharmados többségét. A vicc az, hogy ez utóbbi feltételezés simán igaz lehet; miközben az az elképzelés, hogy az állami pénzköltéseket monitorozó felügyeletnél pártpolitikusok üljenek, úgyszintén oly mértékben abszurd, bicskanyitogató, és idegen demokratikus alkotmányunktól meg a becsületről alkotott közkeletű elképzelésektől, hogy csak na.

A trógerkedés további részleteivel nem untatnánk önöket, hisz mi magunk sem látunk tisztán, hogy most először megegyeztek Kovácsban, de aztán valamelyik ki akart szállni belőle, vagy mind a kettő ki akart, és csak azon versenyeztek, hogy ki vigye el a balhét érte; meg hogy ezt az alelnökkérdést úgy kellett a hajánál fogva előrángatni, az ÁSZ-nak ugyanis nyolc éve nincs alelnöke, és mégis működött valahogy. De ebbe a "valahogy"-ba érdemes lenne belemerülni (meg is tesszük jövő heti számunkban). Abba tudniillik, hogy az ÁSZ az elmúlt 12 év alatt (ekkor lopták szét végképp az országot) jobbára olyan jelentéseket produkált, amelyek a közpénzkezelés bizonyos tagadhatatlan anomáliáinak okát leginkább a köztársaság intézményeinek slendriánságában, durván összerótt jellegében találták meg (pedig az országot nem az intézmények lopták szét, hanem akik bennük ültek). S bár e jelentésekből sokat tanulhattunk, olyan esetekről csak elvétve tudunk, hogy az ÁSZ valamely vizsgálata ügyészségi szaglászásba vagy vádemelésbe torkollott volna, vagy hogy bárki hivatalnoknak, politikusnak, frakciónak, kormánynak, ellenzéknek mértéken felüli főfájást, esetleg rossz emésztést vagy nyugtalan láb szindrómát okozott volna. A revizori intézmény eme mély humanizmusa akár magyarázhatná is azt, hogy a két nagy párt miért egyezett meg az elején Kovács meghosszabbításában, jóllehet az új mandátuma is 12 évre szólna, miközben az elnök nyolc év múlva betölti a 70-et, amely kor fölött e hivatal viselését nem engedi a törvény.

De a végén még Kovács, a béke barátja is túl izgágának találtatott. És jött először a két pártkomisszár ötlete, aztán meg az, ahol most állunk: a semmi, illetve a nem is túl távoli fenyegetése egy olyan új korszaknak, ahol nem két, esetleg három izének - pártnak, entitásnak, csapatnak, pénzfelhajtónak - kell folyton letárgyalnia mindent, alkut kötnie, mosnia egymás kezét, hanem ebből is csak egy lesz. Ez az újság ugyebár többször kiállt a képviseleti, tehát pártok által működtetett, sok fékkel és ellensúllyal felszerelt demokrácia mellett, és ez megint egy olyan eset, ami meg is rendíthetné elkötelezettségünket. De nem rendíti, mert jobb ötletünk nincs és nem is lesz, még ha a rendszer sleep mode-ra kapcsolt, s a kép elsötétült is egy ideje. Egyszer csak felébredünk.

Neked ajánljuk