Lapzártakor már elhangzottak az első beszédek a koppenhágai klímacsúcson. A házigazda dán miniszterelnök szerint például "a világ az emberiség és a bolygó megmentését" várja a konferencia résztvevőitől - s bizonyára akadnak Földünknek olyan naiv (mondhatni hülye) lakói, kiket valóban ez a vak remény vezet. De a világért sem szeretnénk az alkalmas helyen s időben elsütött patetikus gesztusokat és dagályos szónoklatokat kárhoztatni - a világ vezetői ezeket egymástól és rettenetes hollywoodi filmek elnökfiguráitól szokták tanulni. Az első napra Obama, a várva várt vendég is tartogatott meglepetést: a bejelentést, hogy az amerikai kormányzat az üvegházhatású gázokat ezentúl az emberi egészségre veszélyesnek tekinti. Nos, ez így kétségkívül botorság, s csak annyit jelent, hogy az amerikai környezetvédelmi hatóságok felléphetnek a gázkibocsátás ellen. Igaz, törvényeket csak az USA törvényhozásának két háza hozhat, így Obama voltaképpen nem is tud semmi konkrétat ígérni, de hát ez a nagyúri gesztusok és lovagias fogadalmak klímacsúcsa lesz. Örvendezzünk inkább, hogy az első számú szuperhatalom visszatért a gondjaikat egymással megvitató nemzetek bölcs közösségébe - ha már egyszer elődje, a világpolitika örök krampusza húzódozott is ettől. (Bár Bush jr. nem azért tojt nagy ívben mindenféle klímacsúcsra, mert racionális szkepszist táplált az antropogén klímaváltozás monokauzális modellje iránt - ő a Ludas Matyi-karikatúrákból ismerős ősreakciós szerepét játszotta teljes átéléssel.)
S ha mindehhez még hozzávesszük, milyen bátran jelölték ki a konferencia céljait, kicsinyt tovább nő bennünk a lelkesedés. Itt van mindjárt a fejlett országok gázkibocsátásának csökkentése, s rögvest utána a fejlődők iparának kizöldítése - az előbbiek (könnyen elfolyó) pénzén. A kibocsátáscsökkentés célja, hogy a Föld átlaghőmérséklete ne legyen több két fokkal ahhoz képest, amit még az ipari forradalom előtt mértek (a kis jégkorszakban). De vannak, akiknek ez sem elég - némely tengertől övezett országok rögtön megállnának másfél fokos növekedésnél, az afrikaiak pedig megfenyegették a fejletteket: kivonulnak, ha a gazdagok nem járulnak hozzá, hogy az ő kontójukra legyenek környezetbarátabbak a helyi gazdaságok.
Számtalan szálon futnak tehát a történések, s mindnek lehet kedvező kimenete is. Legfeljebb nem azok, melyeket eredetileg célul tűztek. A klímaváltozás ti. nem valami civilizációs istencsapás, hanem Földünk évmilliárdnyi éve tapasztalható, általunk kellő mélységben még nem ismert motorra járó jelensége; állandó létezési formája. Ehhez bizonytalan, de leginkább bizonyítatlan formában és mértékben járult hozzá civilizációnk - mindenféle klimatikus változást ennek tulajdonítani egyszerűen dőreség. Naivitás, s nem kis gőgre vall azt hinni, hogy holmi kibocsátási kvótákkal (még ha azokat be is tartják) érdemben változtatni tudunk olyan klímaciklusokon, melyeknek a működését sem ismerjük.
De bármit is gondolunk az efféle konferenciákról - nem értelem nélküli a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről beszélni. A fogyó fosszilis tüzelőanyagokról részben amúgy is át kell állnunk valami más, "tisztább" energiaforrásra. A klímapánik a "zöld" technológiák kifejlesztésének hajtóereje is lehet (de persze vakvágányra is viheti a diskurzust). És végképp nem lenne értelem nélküli a konferencia harmadik fontos napirendi pontja: ha sikerülne egy csomagban kezelni a szén-dioxid-kvóták kereskedelmét és a Föld pusztulóban lévő (főként trópusi) erdeinek megvédését - így talán akadnának nyomósabb (pénzben is kifejezhető) eszközök arra, hogy megvédhessük bolygónk tüdejét.
