Publicisztika

A múlt hét végi ajtócsapkodással talán még nem ért véget minden - de az is lehet, hogy igen, csak még nem tudunk róla. A Fidesz és agitprop-gépezetének minden homályosítási erőfeszítése ellenére annyi biztosan kihámozható a történetekről (például az asztal túloldalán ülő tárgyaló felek közleményeiből), hogy a magyar kormánynak nem annyira az IMF-fel, mint inkább az unióval, az Európai Bizottsággal gyűlt meg a baja. Az is jól érzékelhető, hogy nem "Simor András fizetése", de még csak nem is okvetlenül a bankadó miatti nézetkülönbség vezetett a küldöttek idő előtti távozásához. Nem mintha a bankadó valami nagy ötlet lenne - legjóhiszeműbb értelmezésében is csak arra szolgálhat, hogy ne maga a kormány vessen ki a népre egy speciális fogyasztási adót, hanem valaki helyette, és ezt a valakit aztán jól lehessen a népnek gyűlölni. A bankok a rájuk mért milliárdok jó részét nyilván az ügyfeleiktől szednék be, és mivel a bankoknak sok ügyfelük van, a bankadót sok ember fizeti majd - miközben nem a kormányt szapulja, hanem a bankokat.

Tavaly november 3-án az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) héttagú tanácsa a Lautsi kontra Olaszország ügyben kimondta, hogy az olasz állami általános iskolák osztálytermeinek falára kifüggesztett feszület sérti a szülők alapvető jogát a vallási és világnézeti meggyőződésükkel összhangban lévő oktatáshoz és tanításhoz (Emberi Jogok Európai Egyezménye, Első Kiegészítő Jegyzőkönyv, 2. cikk), és ezzel szoros összefüggésben sérti a vallásszabadságot (9. cikk). Uitz Renáta

Ha ez a szerény írás némileg hűvösebb lesz, mint hasonló témák esetében a demokratikus sajtó átlagos hőfoka, kérem a nyájas olvasót, vegye tekintetbe, hogy a polgári köztársaságtól való világnézeti távolságom nagyobb, mint - föltehetőleg - az övé.

A kormány látványos módon támadta meg a független Magyar Nemzeti Bankot. Talán kevésbé látványos, de legalább ekkora jelentőségű az a folyamat, amelynek során gyakorlatilag az összes, eddig kormánytól független gazdasági szabályozó intézmény függetlenségét is erősen korlátozta.

"A csomag rapid beterjesztésére és elfogadására azért volt szükség, hogy a közmédiumok a jelenleginél is függőbb helyzetbe kerüljenek a pénzt visszaosztó Médiatanácstól. Na és ki lesz a Médiatanács elnöke kilenc hosszú éven át? Hát persze hogy a nagyszerű Szalai Annamária, állítják rendszerint jól értesült forrásaim! Vagy Schmitt Pál."

Ahhoz már rég hozzászoktunk, hogy kicsinynek bizonyul a sajtópalota, ezért tanácsos időben érkezni. Mióta a párt megállította és visszafordította a tőzsde - értem ezalatt a New York-i és tokiói tőzsdéket - zuhanását, egyre érezhetőbb a külföldi sajtó már-már hisztérikus érdeklődése is. Például amikor a szóvivő belép a terembe, mellettem felsikolt egy olajozott hajú fiatalember: "Ma bella cravatta!" Kérdezem a testvérlapunk római tudósítóját, ő persze csak egyszerű emberi kíváncsiságból jött el, hogy mit mondott a vélhetően olasz bekiabáló? Nem is az érdekes, hogy mit, hanem hogy ki mondta, Giuseppe Armani a milánói Corriere della Moda rovatvezetője, egyébként a nyakkendőjéről mondott valamit.

Nem is az tán a főbaj Schmitt Pál államfői kinevezésével (a választás intézménye ugye négy évig most szünetel), hogy ő oly nevetségesen könnyűsúlyú figura. Mert hát csakugyan az, a feltörekvő egykori sportfiú, igyekvőn öltözködő, nyelveket beszélő, remek egy gyerek, fidélis cimbora, le a kalappal a páston elért eredményei előtt, egy párbajtőr champion, de csinált valami olyat is, amiért most az ország legfőbb közjogi méltósága lehet? Azonkívül mondjuk, hogy jókor, jó helyen bólintott? Persze, nem. De ez, mint jeleztük, csak egy kisebb, egészen kicsi - noha ugyancsak jellemző - probléma.

"Nőként pontosan tudom, milyen is a bőrfiatalítás. A végeredmény fantasztikus, de hogy menet közben ki-ki hogy néz ki, azt nem is szabad tudni. Ilyenkor ugyanis cafatokban lóg a bőr" - értekezett Lendvai Ildikó egy májusi MSZP-s kibeszélőszeánszon. Annyi e szavakból legalábbis érzékelhető, hogy a pártkongresszusra készülő és a "felmenő rendszerű" tisztújítás heteit élő MSZP vezetése hogyan képzeli a megújulást.

Szemet szúrt az MSZP kongresszusi állásfoglalásának egyik mondata: "Szemben állunk a politikai kultúra konzervatív fordulatával, a múltba forduló politizálás avítt kelléktárával, a túlhaladott korszakok eszméit és jelképeit idéző, szemfényvesztő szimbolikus politizálással."

Csak a lap fiatal olvasói miatt kell elmondanom, hogy a cím Milos Forman Tűz van, babám! című, 1967-ben, még Csehszlovákiában forgatott abszurd groteszkjét idézi. A történet egy kisvárosi tűzoltóegylet báljáról szól, ahol minden balul üt ki. Pedig a bálbizottság mindenről, zenéről, táncról, ételekről és sok italról, sőt még szépségkirálynő-választásról, tomboláról és ajándékokról is gondoskodott. De minden káoszba fullad, még az est ünnepeltjéről is megfeledkeznek. Közben kigyullad egy ház. Amikor pedig tombolával próbálják megsegíteni a leégett ház lakóit, kiderül, hogy eltűntek a nyereménytárgyak. Az atyáskodó rendezők meg persze mindenért a korábban agyba-főbe gyámolított bálozókat okolják, hiszen az egyén hibázhat, de a "bálrendezők" soha.

A kétharmados többség az alkotmány részletes módosításainak lehetőségét éppúgy magában rejti, mint egy vadonatúj alkotmány elfogadását. S hogy ne legyenek kétségeink, a nemzeti konzultáció gazdasági fordulóján Orbán Viktor alkotmányozó nemzetgyűlésről és egy új alkotmány 2012-es bevezetéséről beszélt.

A köztisztviselők jogállásának szabályozása tényleg megérett a reformra. Nem tartható fenn az a rendszer, aminek esetleges az utánpótlása, ami nem jelöl ki világos, konkrét és számon kérhető célokat a szervezeteknek és az ott dolgozóknak, ami nem rendel ehhez a teljesítményt ösztönző, a jó embereket megtartani képes javadalmazást, ami nem tud megszabadulni az alkalmatlan vagy a motiválatlanságukból kimozdíthatatlan közszolgáktól. Egyáltalán, ami a biológiai létezést és nem a munkát díjazza.

A hétvégén, amikor az egész ország a Kósa- Varga-Szíjjártó-trojka államcsődről szóló áriáin s a forint zuhanórepülésén volt kiakadva, Magyarország legnagyobb ellenzéki pártja kongresszust tartott. Mely után annyival lettünk okosabbak, hogy a Magyar Szocialista Párt Balogh Andrást állítja államfőjelöltnek. Kit? Balogh András bangkoki nagykövetet. Ja?

Múlt heti interjúnkban ("Változtatási moratóriumot vezetnék be") a nyilatkozó Szekszárdi Júliát tévesen neveztük egyetemi tanárnak, valójában egyetemi docens. Elnézést a pontatlanságért. .