A múlt hét végi ajtócsapkodással talán még nem ért véget minden - de az is lehet, hogy igen, csak még nem tudunk róla. A Fidesz és agitprop-gépezetének minden homályosítási erőfeszítése ellenére annyi biztosan kihámozható a történetekről (például az asztal túloldalán ülő tárgyaló felek közleményeiből), hogy a magyar kormánynak nem annyira az IMF-fel, mint inkább az unióval, az Európai Bizottsággal gyűlt meg a baja. Az is jól érzékelhető, hogy nem "Simor András fizetése", de még csak nem is okvetlenül a bankadó miatti nézetkülönbség vezetett a küldöttek idő előtti távozásához. Nem mintha a bankadó valami nagy ötlet lenne - legjóhiszeműbb értelmezésében is csak arra szolgálhat, hogy ne maga a kormány vessen ki a népre egy speciális fogyasztási adót, hanem valaki helyette, és ezt a valakit aztán jól lehessen a népnek gyűlölni. A bankok a rájuk mért milliárdok jó részét nyilván az ügyfeleiktől szednék be, és mivel a bankoknak sok ügyfelük van, a bankadót sok ember fizeti majd - miközben nem a kormányt szapulja, hanem a bankokat.
De a bankadó csak egy nem túl épületes válasz arra a kérdésre, hogy honnan szedje össze a pénzt a magyar kormány az idei (3,8 százalék) meg a jövő évi hiánycél (2,8 százalék) tartásához. És kétségkívül ez volt a hétvége fő feladványa. Valóban, Orbán Viktor ismét személyesen vállalt garanciát e százalékokért: és ezt nem becsülnénk le, még akkor sem, ha ezt utólag, kedden tette meg. Csak épp arról nem számolt be partnereinek, hogy a dolog hogyan fog összejönni.
Vajon Orbán ezt azért nem tette meg, mert taktikázik, és az esetleges népszerűségvesztéssel kivárná az önkormányzati választásokat (még ha ez sokba is kerül az országnak)? Vagy azért nem, mert nem tudja, mert az új kormánynak elképzelése nincs arról, hogyan szorítsa a hiányt e szintekre? Esetleg azért nem gondolkodott még erről a kormányfő, mert nem is tervez ilyesmit - és pár hét múlva, amikor az IMF és az unió ismét idetolja a képét, hogy a kölcsönadott pénze felől érdeklődjön, ugyanúgy dolgavégezetlenül fog távozni, mint most?
Ez utóbbi lehetőséget egyelőre hessegessük is el magunktól, ugyanis Magyarország hamari bukását eredményezné. Nemcsak azért, mert végképp elszállna a forint, meg az államkötvények kamata, vagy mert az unió zárolná a Magyarországnak szánt felzárkóztatási forrásokat, hanem mert Magyarország ha formálisan nem is, de lényegét tekintve kiiratkozna az Európai Unióból és a nyugati világból. Ami nemcsak kínos lenne, de gyors elszegényedéssel is járna - sikerülne oda leküzdenünk magunkat, ahol mondjuk Szerbia vegetálgatott 2000-ig. És bár ez olyan nagyon távol nem állna a kormánypárt harmadik utas, a nemzeti autarkiára, a bezárkózásra, az etnikai protekcionizmusra, a nemzeti antikapitalizmusra oly erős nosztalgiával tekintő világképétől, ezt Orbán már csak maga miatt sem akarhatja.
Maradjon inkább az első két lehetőség kombinációja, ami mögött kétségkívül felfedezhető a józan politikai számítás. Orbán és miniszterei nem tudják még, honnan csípnek meg úgy 300 vagy 500 milliárd forintot a jövő évi büdzséből - de ha tudnák, se mondanák meg, se az uniónak, se másnak, mert a végén az ellenzék még ebben a nyomorult állapotában is a képes lenne behúzni néhány polgármesteri posztot.
Ám ősszel a kormánynak akkor is meg kell csinálnia a 2,8 százalékos deficittel számoló költségvetést. A körülmények e fájdalmas operációhoz szerfölött kedvezőek lesznek: az önkormányzati választáson szerzett újabb felhatalmazás, a kiüresített demokratikus díszletek, az ellenőrzés és az ellentmondás intézményesített formáinak megszűnése, és persze a szocialista-szabad demokrata "bűnözők" még a mostaninál is sűrűbb köpködése. De ad hoc különadókkal (amelyek amúgy is több kárt okoznának, mint hasznot), meg olyan félintézkedésekkel, mint a végkielégítések buherálása ezt a 2,8 százalékot nem lehet hozni - ez a magyar közpénzügyek rendbetétele, a kiadási oldal, azaz az államháztartás strukturális átalakítása nélkül aligha fog menni. Ezeket az intézkedéseket neveznénk mindközönségesen reformnak, annak is neveztük az elmúlt nyolc évben. Az egészségügy, a közlekedés, az energiaszektor átalakítását, a monopóliumok megtörését, a feketegazdaság kifehérítését. Ezek ellen gyűjtött Orbán Viktor jelentős választói többséget az elmúlt években.
Hogy játssza ezt le, s hogy magyarázná meg októberben?
