Papp László Tamás

Mennyországot e világon

Jobb és bal, lélek és anyag

  • Papp László Tamás
  • 2010. június 17.

Publicisztika

Szemet szúrt az MSZP kongresszusi állásfoglalásának egyik mondata: "Szemben állunk a politikai kultúra konzervatív fordulatával, a múltba forduló politizálás avítt kelléktárával, a túlhaladott korszakok eszméit és jelképeit idéző, szemfényvesztő szimbolikus politizálással."

Hogy egy baloldali párt bírálja a konzervativizmust, természetes dolog. (Bár megjegyzendő: túlhaladott korszakok eszméi nemcsak a Horthy-nosztalgiázó jobboldalra, de a relatív kádári jólét "vívmányainak" újbóli ígéretével háromszor is választást nyerő posztkádári baloldalra is jellemzőek.) Viszont az komoly baj, hogy az MSZP a szimbolikus politizálást is elutasítja, illetve jelképfronton defenzívába szorul. Miért?

Ennek megértéséhez szükség van némi eszmetörténeti kitérőre. A jobboldal őse a polgári forradalmak eredményeit tagadó, azokat visszacsinálni akaró, a Trón és az Oltár szövetségében hívő kiváltságőrző konzervativizmus volt. A baloldalé pedig az osztályharcra és osztálygyűlöletre felhívó, gépromboló-lázadó, társadalmi egyenlőségről ábrándozó munkásmozgalom. Abban hasonlítottak, hogy - természetesen különböző platformról - mindketten tagadták a liberális polgári demokráciát és a szabadpiaci kapitalizmust. Az egyik a régi világot kívánta restaurálni, a másik pedig újat - szocializmust - akart teremteni.

Idővel e két pólus irányzatokra, szárnyakra, áramlatokra töredezett. Egyik oldal széle sem engedett a reakciós és/vagy totalitárius vízióiból. A dogmatikus jobboldal a nemzeti-vallási sovinizmus jegyében "hazafias" területszerző világháborúkat indított, szélsőjobbra tolódott (vagy engedményeket tett a modern szélsőjobbnak). Ami kegyetlen, tébolyult faji diszkriminációhoz, majd népirtáshoz vezetett. A szélsőséges baloldal pedig - társadalmi utópiájának bűvöletében - orwelli rendőrállam-birodalmat hozott létre Eurázsia, valamint Közép- és Délkelet-Európa nagyobbik részén, a fejlődő világ balsorsú szegleteiről nem is beszélve. (Illetve effélét akart létrehozni világszerte. Hol önerőből, hol szovjet tankok igénybevételével.) A fiktív egyenlőséget terror, éhínség, hiánygazdaság, majd végzetes lemaradás és eladósodás révén biztosította.

*

Abban is egyek voltak, hogy mindkettő elbukott. A jobb- és baloldali gondolatkör mérsékelt szárnya azonban lassan elfogadta a demokráciát és a piaci magántulajdont. Osztálypártjaikból váltógazdálkodási tömegpártok lettek. A modernizálódó konzervativizmus és a szociáldemokrácia lemondott az abszolút monarchia helyreállításáról, illetve az önkényuralmi szocializmus bevezetéséről, és integrálódott a polgári forradalmak által létrehozott alkotmányos rezsimekbe. Ezután pedig a demokratikus szocdem, kereszténydemokrata, illetve keresztényszocialista pártok - a modern liberalizmus akaratlan fegyvertársaként - tömegdemokráciává szélesítették a cenzusos, "óliberális" elitdemokráciát, annak minden előnyével és mellékhatásával.

Van azonban egy faktor, amelyben jobb- és baloldal - legyen bár autokratikus, totalitárius vagy demokratikus - markánsan különbözik. A reakciós/konzervatív eszmekör alapjában spirituális, a szocdem/kommunista ideológiák viszont materiális pilléreken nyugszanak. A jobbos azonosságtudat fő elemei irracionális, az életen és az anyagi valóságon túli mentális kötelékek - nemzet és haza, Isten és vallás. A baloldal viszont nem a túlvilági üdvösségre, a nemzeti misztikára esküszik, hanem a földi mennyországra - vagy legalább a szolid evilági jólétre. (Léteznek persze ateista jobbosok és hívő-nacionalista balosok, de az átlagra azért Európán belül igazak a fentiek.) Ezért van az, hogy a jobboldalnak mindig előnye lesz a ballal szemben. Isten (és az egyház) "választási ígéreteit", a mennyei boldogságot legfeljebb halálunk után kérhetjük számon. De a nemzeti identitásból kinövő nacionalizmus sem megfogható, megszámolható, megehető valami. A jobboldal, ha rosszul politizál, mondjuk vezető figurái ostoba beszólásai miatt leforgathatná az "egy nap, amely megrengette a forintot" című horrorfilmet, vagy "neokon fordulattal" megszorításokat kényszerül bevezetni, akkor még ott vannak a ráción túli spirituális faktorok, melyekkel magához láncolhatja követőit. A Horthy-rendszer ellen, amelynek hajtóanyaga az etnikai alapú nacionalizmus és az irredentizmus volt, még uralma legutolsó, egyre antidemokratikusabb fázisában sem lázadt fel a nép (pedig nyomor akkor is mindvégig volt, megszálló csapaterő viszont csak az utolsó évben), a jobb életet, több pénzt ígérő (és azt persze betartani nem tudó) Rákosi-rendszer ellen azonban nagyon is. A demokratikus jobboldal nem akar már komolyan bevezetni hagyományelvű autokráciát vagy teokráciát. De a tradicionalista-vallási munícióval az övéik hatásosan mozgathatók. Ennek természetesen megvannak az ismert rizikófaktorai. A Bibliát betűhíven értelmező bigottakhoz hasonlóan a jobboldali pártoknak is akadnak fanatikusai, akik a jelképes beszédet nem tudják helyén kezelni, és meg is akarják az abban foglaltakat valósítani. E szimbolikus diskurzusnak az ellenoldal is igyekszik kidomborítani a fenyegető, baljós értelmezését. Arról nem is beszélve, hogy a "puha fundamentalista" szöveg pszichésen arra is visszahathat, aki mondja. De mégis: ennek haszonelvű előnyei felülmúlják a hátulütőit. A legtöbb mezei jobbosnak a vallási-nemzeti szimbolika olyan, mint a horoszkóp vagy a szerencsetalizmán, a kabalafigura. Vakon nem hisz benne, de önbizalmat ad, hogy van. A magyar baloldalnak ilyen pozitív jelképhálója nincs.

'56 sokkja és traumája után a diktatórikus kádári, majd a demokratikus posztkádári baloldal annak a frusztrált tudatában élt, hogy a hatalmat csak akkor tudja megtartani, ha osztogatással, szociális engedményekkel garantálja a földi jólétet a plebsznek. Hitelből, eladósodásból is, ha kell. (Ez alól csak a Horn-kabinet kivétel, amikor a koalícióval kétharmadot szerzett baloldalnak volt önbizalma a négy-öt pártra szakadozó jobboldallal szemben.) Viszont ez 1989 őszén ugyanoda vezetett, ahová 1956 őszén (és kicsiben 2006 őszén) is. A baloldal kiüresedéséhez, hitelvesztéséhez. A "számszerű" társadalmi-gazdasági populizmus nagy hátránya a nemzeti-vallási populizmus ellenében, hogy még itt, e világon számon kérhető. Érdemes valami demokráciaképes balos ellenszimbolikát találni, ami nem kerül többe a jobboldali ősverziónál. Különben hosszú távon veszítenek. A spiritualizmus végtelen, a materializmus tartalékai azonban végesek.

*

A jobboldal szimbolikus nemzeti-vallási populizmusára nem a baloldal gazdaság- és társadalompolitikai demagógiája a hiteles reagálás. Hanem az egyházi-nacionalista jelképrendszer alternatívájaként valamiféle újszerű, laikus-szkeptikus baloldali identitás. Olyan, amely az életen (és az ésszerűségen) túli üdvösség antitézisét nem a fedezet nélküli osztogatásban és túlfogyasztásban, hanem - az államtól való függés helyett - önépítő és önfejlesztő módon, az egyének szabad, önkéntes társulásaként létrejövő közösségben találja meg.

Neked ajánljuk

Dobosviccek

„Srácok, van kedvetek meghallgatni a szerzeményeimet?”, szól az egyik legelcsépeltebb dobosvicc csattanója. A közvélekedés szerint a dobosok tipikusan háttérbe húzódó, nem túl izgalmas figurák, de ahogy Dave Grohl, Phil Collins, Don Henley vagy akár Szikora Róbert példája mutatja, megfelelő tehetséggel és szorgalommal belőlük is lehetnek nagy sztárok. Az elmúlt hetekben két neves angol zenekar dobosa is szólóalbumot jelentetett meg – mindkét lemezre érdemes időt szakítani.

Hordta a jelet

  • - minek -

Mátyás Attila számos zenekaron és zenei korszakon átívelő, lassan négy évtizedes pályafutásában különleges epizód a rövid ideig létező Agnus Dei (Isten báránya) zenekar.

Intimebb invenciók

Bacsó Kristóf legutóbbi szerzői anyaga nem konceptlemez, a szaxofonos nem szokott ilyeneket készíteni. A gondolatok, a képzetek, a keresztutalások sokkal összetettebben bontakoznak ki dallamaiból és témáiból, mint hogy kiragasszon egy képet középre, és a körül motozzon a lemez végéig. Bacsó az irányadó jazzalkotók közé emelkedett a rá jellemző nyugodt, intellektuális megközelítéssel; a saját együttesein kívül elsősorban a Modern Art Orchestra szaxofon szólamvezetőjeként és a Zeneakadémia jazz tanszékének élén.

Dehogy vagyunk egyedül

A vígjáték műfaja lefelé tartó pályájának igencsak a végét járja már, s mint számos híres képviselője, mára elgyengült, fárasztó, és ha mond is valamit, az gyakran kellemetlen vagy csitítgatni való. Elég csak az utóbbi idők tömeggyártott spin-off sorozataira gondolnunk, ha az eredetiek színvonalának revíziójával nem is szívesen zaklatnánk fel magunkat.

Tekintetek tüzében

  • Révész Emese

Czene Márta technikai tudása kivételes, nem sajnálja az időt és a fáradságot a részletek megmunkálására, vékony festékrétegei, kifinomult vonalrajza, kimért kompozíciói a reneszánsz fénykorát és a fotórealizmus legjavát idézik. Önmagában ez vajmi kevés lenne azonban ahhoz, hogy érdekes legyen a kortárs szemlélőnek.

Purcell zongorája

Az 1695-ben elhalálozott Henry Purcellnek természetesen nem volt zongorája, hiszen Bartolomeo Cristofori csak egy évtizeddel később találta fel a zongora ősének tekinthető fortepianót, majd újabb 60–70 évnek kellett eltelnie, amíg ez a hangszer lassan egyeduralkodóvá válva kiszorította billentyűs társait. „Purcell, a zongora poétája” – kommentálta a koncert előtt egy barátom kissé helytelenítő mosollyal Szokolov műsorát, aki a koncert teljes első félidejét az angol mesternek szentelte.

Az az űzött hang

„A csapat a Váladék nevű kocsmában gyűlt össze, hogy levonja a nap tanulságait”, olvassa fel színtelen hangon, hadarva A hosszú nap című tárcanovellájának első mondatát Tar Sándor valamikor 1993-ban. Hova sietett vajon? Vagy inkább honnan menekült? Semmi érzelem nincs a hangjában, és mégis zaklatottnak tűnik, talán a gyorsan eldarált szavak, a szinte fuldokló lélegzetvételei miatt. Hallgatni is felkavaró.

Az élet értelme

Ferdinand von Schirach izgalmas szerző: jogászból lett író, ami a hazánkban is játszott két színdarabján meg is látszik. A Terrort a Katona József Színház mutatta be 2016-ban, az Istent most láthatjuk először. Mindkettő zárt tárgyalás formáját ölti, a Terror a tárgyalóteremben játszódik, s bár az Istenben elhangzik az intelem, hogy „ügyvédnő, nem a bíróságon vagyunk”, és látszólag egy nyílt pódiumbeszélgetésen veszünk részt, valójában teljesen nyilvánvaló, hogy de, most is a bíróságon vagyunk. Ahol mi, nézők vagyunk bírók, és a felsorakoztatott számtalan érvből kell levonnunk a végső következtetést, majd szavaznunk kell arról, hogy támogatjuk-e Kertész Tibort abban, hogy orvosi segítséggel vessen véget az életének.

Korszerűtlen elmélkedések

  • Zelei Dávid

„Valószínűleg nem vagyok regényíró; valószínűleg olyan esszéíró vagyok, akinek regényeket kell írnia, mert esszét írni nem tud”, nyilatkozta egyszer a portugál José Saramago. Magyarul eddig hiányzó regényét, a Festészeti és szépírási kézikönyvet kézbe véve pedig minden eddiginél jobban mögé láthatunk e Nobel-díjasként azért álszerénynek ható kijelentés miértjének.

Körözik Putyint

A Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök és Marija Alekszejevna Lvova-Belova, a gyerekjogok oroszországi elnöki biztosa ellen. Mindkettőjükkel szemben az a megalapozott gyanú merült fel, hogy legkésőbb 2022. február 24-ét követően ők maguk adtak parancsot gyermekek kényszerdeportálására és kényszeradoptálására, illetve nem akadályozták meg alárendeltjei­ket ebben. Ez a nemzetközi jog szerint háborús bűnnek számít.

Mindent és mindenkitől

Megkárosítva érzi magát és feljelentést tervez több olyan orosz állampolgár, aki magyar letelepedési kötvényt vásárolt a VolDan Investments Ltd. nevű közvetítőcégen keresztül.

„Még erős a magyar felhozatal”

Mi a helyzet a Trafóval a Sberbank csődje óta? Visszakapták-e a pénzüket? – kérdeztük az illetékestől. A beszélgetés során szó esett még arculatváltásról, színházi fenntarthatóságról, a független előadóművészek helyzetéről, egyáltalán a magyar kultúra kilátásairól.