Publicisztika

Maradj még!

A hétfői országgyűlési szavazásoknak - vagyonadó, jövő évi adójogszabályok, gyes - több tanulsága is van. A szándék, miszerint az adórendszert a fogyasztási típusú adók irányába kell tolni, például tetten érhető (mint a korábbi áfa-emelésben is). A fogyasztási típusú adók a feketegazdaságban szerzett jövedelmeket is érintik, a jövedelemadók csak a láthatókat. A nagy értékű ingó- és ingatlantulajdonok megadóztatásának kimondatlanul is van ilyen motivációja. Az alanyi jogon járó gyermekgondozási segély (gyes) időtartamának csökkentése, s párhuzamosan az anyukák visszasegítése a munkaerőpiacra pedig az állam, közvetve az adófizetők terhein igyekszik csökkenteni. A Bajnai-kormány nagyjából ezt ígérte (sőt keményebbeket, lásd az ingatlanadó vagyon- és luxusadóvá szelídülését), és az erősődő forintra, a befektetői bizalom éledezésére hivatkozva igazoltnak is látja az irányt. (Más kérdés, hogy a jó forintárfolyam aligha függetleníthető a külhatásoktól.)

A szavak értelme - Hány év egy kormányzati ciklus?

A március-áprilisi kormányváltás megmutatta, hogy az Alkotmány mégoly egyértelmű paragrafusai ellenére is számos egyéni értelmezés jelenhet meg, és válhat akár reflektálatlanul népszerűvé a nyilvánosságban. A kormányváltással egy időben jelent meg a közéletben az a vélekedés, hogy a szocialista pártnak azért érdeke egy őszi-téli előre hozott választás, mert így megrövidíthetnék a Fidesz kormányzását - mert esetleg csak három és fél évig, vagy akár még kevesebb ideig kormányozna a várhatóan győztes párt. E feltételezés alapja az az alkotmányos előírás, mely az országgyűlési választásokat az előző választást követő negyedik év április-május hónapjára datálja. Hogy ezt a jobboldal esetleg sérelmesnek tartja, az a Heti Válaszban nemrégiben megjelent Orbán Viktor-interjúból is kiderül. A pártelnök ugyanis e felvetésre a következőképpen reagált: "Kizártnak tartom, hogy győztes választás után ne négy évig kormányozzunk. Valóban van belső feszültség az alkotmányos rendszerben - ezt fel kell oldani, ha másként nem, az Alkotmánybíróság segítségével."
  • Unger Anna
  • 2009. június 25.

Hátsó udvarok hentesei - Tévhitek az élelmiszer-biztonságról

Amikor a nyolcvanas években permeteztem a meggyfáimat, rendszerint átjött V. Jóska bácsi a szomszédból, s megkérdezte, milyen mérget használok. Gyönge rovarölő is megtette a cseresznyelégy ellen, V. Jóska bácsi azonban elégedetlenkedett: "Azt meg lehet inni!" Annyiban igaza is volt, hogy különösen az egyik NDK-gyártmányú szert az idő tájt némelyek iszogatták - öngyilkosság céljából. Szomszédunk a vaderős Ultraciddal irtotta a levéltetveket az őszibarackfáin, aztán másnap szedte az egész família a Mayflower fajtájú korait, este pedig jött a bérelt tehertaxi, és vitte a miskolci nagybani piacra.
  • Kun István
  • 2009. június 25.

Jertek, szilaj csikóim! - Generációs küzdelem az MSZP-ben?

Az egyszerű biológiai tényből következően, hogy a fiatalok követik az idősebbeket, a politikai-hatalmi küzdelmeket az elemzők néha szívesen jellemzik a generációk harcaként. Most épp az MSZP-ről szól a nóta, és a sajtó úgy várja a júliusi kongresszust, mint a Bajnokok Ligája - bár van, aki szerint már legfeljebb a Szabad Föld Kupa - döntőjét. A csapatok már fölálltak, s az ellentétek ilyen feltüntetése, a "Jöjjön a romlatlan ifjúság a romlott vének helyett!" jól hangzó jelszavának elkiáltása az egyik fél számára nem kis taktikai előnyt jelenthet. Ám a jelszó nem csak üres, demagóg is. Ha szarkasztikus akarok lenni, már csak azért is, mert a történelem tanúsága szerint valahogy ilyenkor előbb-utóbb mindig "romlott vének" lesznek a "romlatlan ifjakból". De az idősebb korosztály nevében szólók visszavághatnának Ciceróval is, aki szerint "a leghatalmasabb államokat a fiatalok ingatták meg, az öregek támogatták és állították helyre". Ám ezzel csak a másik oldalról igazolnák ugyanazt a megközelítést. Vagyis az öreg római is tévedett, de minimum elfogult volt.
  • Lenkei Gábor
  • 2009. június 25.

Bírócsere

Lemondott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) vezetője, a felügyeleti tanács elnöke. Hát, ja, pénzügyi válság van, a pénz- és tőkepiacokat felügyelő független állami hivatalokra sehol a világon nem járnak jó idők, a bűnbakkeresés úgyszólván első áldozatai ők. Barátocskáim, hogyan engedhettétek ezt, szegezik rájuk ujjukat bebukott adósok milliói, tönkrement befektetők, kormányok.

Nem kisasszonyfutball

Amit Herényi Károly (akkor még frakcióvezető) januárban megpendített a Narancsnak, és ami Bokros Lajos meghökkentő márciusi listavezetővé válásával materializálódott is, gőzerővel folytatódott a múlt hét végén. Dávid Ibolya nem vacakol: az évek alatt levezényelt imázsváltást fölgyorsult tempóban követi a tagságcsere. Nem is túl elegánsan.

Díj!

Kedves Olvasóink, örömmel tudatjuk, hogy lapunk újságírója, Varró Szilvia kapta idén a Justitia Regnum Fundamentum díjat. Ezt a díjat az országgyűlési biztosok adományozzák azon személyeknek, akik az emberi és állampolgári jogok, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok védelme, illetve az információs szabadság és az adatvédelem terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű eredményt érnek el.
  • .
  • 2009. június 18.

A nyúl az! - A Fidesz és a Jobbik viszonya

Orbán Viktor az EP-választást értékelő Fidesz-kongresszuson a Monty Python társulat Gyalog galoppjának egyik jelenetét idézve üzente a nyilvánosságnak, hogy a tönkrevert szocialistákkal nem lesz semmiféle kiegyezés. Arra viszont nem sok szót vesztegetett a pártelnök, hogy a Fidesz miként viszonyul a 427773 szavazatot besöpört Jobbikhoz, pedig a filmből erre is citálható lett volna egy találó jelenet: az, amelyikben a kerekasztal lovagjai mindaddig nem hiszik el, hogy a jelentéktelennek tetsző nyúl valójában veszélyes rájuk nézve, amíg az le nem harapja egyikőjük fejét. Ahogyan a filmben Arthur király "a nyúlon túl" keresi a fenevadat, úgy hadakozik a Fidesz a Jobbiknál is rosszabbnak feltételezett MSZP-vel.
  • Juhász Attila
  • 2009. június 18.

Elvették a játékát - Miért bukott az európai baloldal az EP-választáson?

Az európai baloldal márpedig nem bukott meg. Mindössze annyi történt, hogy találtak legalább két tucat olyan ügyet, amikkel esélyük sem volt nyerni. Legalábbis ezzel sommázta az uniós választások eredményét egy amerikai barátom, aki egyébként komoly lehetőségeket lát a világ legnagyobb Star Trek-múzeumának összehozására az EP strasbourgi épületében - arra az esetre, ha az EU egyszer tényleg szétesne.
  • Cserey Gyula
  • 2009. június 18.

Üres a híd, - csend mindenütt

Most lopnak vagy nem lopnak? És kik lopnak, ha lopnak? A főváros azt mondja: kerüljön 12 milliárdba! Jobban mondva 14,8 milliárdba - ha a Margit híd nettó felújítási költségeihez (a 12-höz) még hozzászámolunk ezt-azt, mint az ideiglenes villamospálya egymilliárdját, aztán a tartalékot (amit a források egy részét, konkrétan 6 milliárdot biztosító unió követel), meg a szobrok felújítását (újabb 1,8 milliárd), ennyi jön ki. A főváros ugyan jobban tenné, ha nem mondana előre összeget, mert ha például szeretnék egy anyakocát venni a piacon, és az anyakocanepper tudja, hogy mennyi pénz van nálam, biztosan annyit kér el, vagy inkább: annyit biztosan elkér. Az anyakoca itt behelyettesíthető egy Duna-híddal, de ne próbáljanak átkelni rajta Pestre. Csakhogy

Jobbikabb a Jobbiknál

A hétvégén az "utolsó figyelmeztetés" szlogennel meghirdetett, száz százalékig civil tüntetésen az egyik szónok, az ugyancsak mérhetetlenül civil Tarlós István e szavakkal köszönt el gyér hallgatóságától: Szebb jövőt! Aztán lelépett a teherautó platójáról, melyet a tökéletes civilség jegyében jobbikos és árpádsávos lobogók vettek körül. Tarlós gesztusán persze felháborodott az MSZP, az SZDSZ, ahogy lenni szokott, balról mindenki, jobbról meg senki sem. Onnan ez rendben van, teljesen.

Aszályos út - Mi lesz, ha sivatag lesz Magyarország?

Lapzártánk előtti pénteken az agrártárca hivatalosan is elkönyvelte azt, amit mindenki tudott: az ország egész területét rendkívüli aszály sújtja. A vis maior helyzet bejelentésének gyakorlati következménye az lesz, hogy az érintett gazdaságok élhetnek a részben saját befizetéseikből, részben az állami keretből kialakított katasztrófaalap kárenyhítési lehetőségeiből. Az újabb, immár riasztóan csapadékmentes tavasz ezentúl alighanem újragondoltatja az illetékesekkel a globális és helyi klímaváltozásra adható válaszokat. Bőven akadna min töprengeni.
  • Tamás Gábor
  • 2009. június 11.

Csendesebb pofonok jönnek - Európa megválasztotta új parlamentjét

Az tulajdonképpen természetes, hogy a múlt heti európai parlamenti választáson alig esett szó az Európai Unióról meg azokról az ügyekről, amikkel a 22 magyar képviselőnek majd foglalkoznia kéne. Nem csak mi vagyunk ilyen vidékiek, a legtöbb tagállamban így megy ez. Még csak nem is próbált senki úgy tenni, politikus és szavazó, mintha ez igazi európai választás lenne. Mindenütt időközi pálcatörés az épp kormányzó párt felett.
  • Szlankó Bálint
  • 2009. június 11.