Váradi András

Az elveszett objektív

A szintetikus portrék kora

  • Váradi András
  • 2022. május 25.

Publicisztika

Ujjam az egéren, két másodpercenként kattintok, mindig új arc, új portré jelenik meg a monitoromon. Mivel a képernyő nagy, az arcok szinte pontosan életnagyságúak, némelyik egyenesen a szemembe néz, mások valahová távolabb.

Feltűnően jó minőségű, profin világított képek, rokonszenves, nyílt fizimiskák. Lazák, semmi igazolványképekre jellemző merev tekintet. Órákig nyomkodhatom a gombot, soha kétszer ugyanaz az arc nem bukkan fel. De választani nem enged, nem kérhetem, hogy csak nők, csak férfiak vagy csak gyerekek jöjjenek elő. Mindenféle bőrszín, szemforma, hajviselt felbukkan. Fiatalok és idősebbek is. Véletlenszerűen.

Nem egy online katalógust lapozgatok, e portrék olyan személyeket ábrázolnak, akik sohasem léteztek. „Szintetikus képek”, egy mesterséges intelligencián alapuló szoftver állítja elő ezeket tiszteletre méltó sebességgel. Nem manipulált képek – az egész maga a színtiszta manipuláció.

Nem fotográfiák, hisz’ nem valamely optikai eszköz lencséje által készültek. A lencse általános neve objektív, ám ez a fogalom elveszni látszik. A mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftver sok-sok valódi képből „tanulta meg”, hogyan lehet emberi arcot, portrét szintetizálni. Nem úgy, hogy innen is vesz egy kicsikét, meg onnan is egy kicsikét, és kiméra- vagy mozaikarcokat állít elő, hanem újakat generál az emberi arcokról szerzett tudásának a birtokában. Isten ments, hogy ezeket a képeket valaki fotónak nevezze!

A klasszikus (analóg) fotó azt a képzetet alakította ki bennünk, hogy „hűségesen” adja vissza azt a látványt, amelyet a kamera „lát”. Nem tudom, hogy kitől származik a bon mot: „Az ember azért fényképez, mert szeretné látni, hogy néz ki a fényképen az, amit a szemével lát.” Az analóg fotó által a „hűségről” kialakított benyomásunk megváltozott a digitális fotográfia elterjedésével. Miért, ha egyszer a digitális kamera vagy a mobilunk is valódi képet rögzít? Azért, mert a digitálisan rögzített képet rettenetesen könnyű átalakítani. Bárki át tudja színezni, a tónusokat ide-oda tologatni pillanatok alatt. Ez nagy lépés az objektivitás devalválásának irányába. Hogy ez baj vagy nem baj, azt most ne vizsgáljuk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.