Az ember, aki hazudik. Reflexiók Vidnyánszky Attila autonóm SZFE-t érintő nyilatkozatával kapcsolatban

  • Janisch Attila
  • 2022. november 20.

Publicisztika

Bennünket, egykori SZFE-s tanárokat rágalmaztak és rágalmaznak még most is - írja publicisztikájában Janisch Attila.

Úgy tűnik, az alapítványi SZFE vezetése még mindig annyira fél a korábbi, általuk politikai erőszakkal megszállt, eltulajdonolt és lerombolt autonóm SZFE hallgatóinak közismert eredményeitől (amelyek bizonyítékai az ott folyt képzés minőségének is), hogy minden hétre jut egy köpés, rúgás, amellyel a korábbi oktatókat és hallgatóikat kívánnák hitelrontani; és ami még kínosabb és elfogadhatatlanabb, azokat a hallgatókat és tanáraikat is leszólni, akik a régiek közül még mindig a mostani intézményben kényszerültek maradni, az egyetem elfoglalása előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig.

Másfél hete Koltai Lajos állított könnyen cáfolható valótlanságokat Veiszer Alinda műsorában, most pedig a magyar színházi és már a filmes kultúrát, szakmát és oktatást is maga alá gyűrő Vidnyánszky Attila nyilatkozott az autonóm Színház- és Filmművészeti Egyetemről a Belvárosi Polgári Szalon 2022. november 8-i estjén (az SZFE-vel kapcsolatban elhangzottak keretes írásunkban olvashatók) .

Koltai valótlanságait egy neki címzett nyílt levélben cáfoltam, megadva neki azt a tiszteletet, amely őt az operatőri életműve okán a közlései ellenére is megilleti.

Vidnyánszkyt egykor figyelemre méltó tehetségű színházrendezőnek tartottam, akinek sok korai előadását láttam. Filmrendezőként viszont kifejezetten rossz filmeket jegyzett, sajnálatosan bizonyítva, hogy a filmezéshez nem ért.

Az alább idézettek okán írhatnék Vidnyánszkynak is nyílt levelet, valótlan állításait cáfolandó, csakhogy nem írok, mert a megbecsülést is kinyilvánító gesztust, amit Koltai Lajosnak megadtam, úgy érzem, nem kell megadnom ennek a másik embernek, aki nap nap után bizonyítja morális romlását és a magyarországi színházi és filmes kultúrában, szakmában, oktatásban végzett kisajátító tevékenységének gátlástalanságát.

Mindezek okán és következtében a Népszava cikkében Vidnyányszkytól szó szerint idézettekkel kapcsolatban csak annyit tartok szükségesnek közölni:

Ez az ember hazudik. Az autonóm SZFE működéséről és hallgatóiról közölt minden szava hazugság.

Vidnyászky közléseit olvasva figyelemre méltó, hogy mennyire önleleplező a szöveg, hiszen Vidnyánszky a hallgatók „másik gerincet” (!) képző tudati „áthangolásának” (!) mostani szükségességéről beszél, miközben bennünket, egykori SZFE-s tanárokat rágalmaztak és rágalmaznak még most is azzal, hogy az autonóm SZFE-n ideológiai „janicsárképzés” folyt. Ezeket a rágalmakat persze még soha nem tudták semmivel bizonyítani.

És az sem kevésbé önleleplező fordulat, amikor Vidnyánszky úgy fogalmaz: „Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. […] A hisztéria (vagyis a nemzetközi szintet is elérő tiltakozási hullám - J. A.) amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el.”

Vidnyánszky Attila az autonóm SZFE-ről

(A Népszava tudósítása alapján.)

„A Színház-és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban úgy fogalmazott: »Az ügy még most sem érte el a nyugvópontot. Az a hisztéria, ami a sajtót és a közéletet uralta az SZFE körül, lecsillapodott. Voltak harcostársaim, az egyik itt ül, az intézmény kancellárja, aki nem ismeretlen ebben a közegben. (Szarka Gáborra mutatott.) Egyszer voltam már itt 2013-ban egy beszélgetésen Kerényi Imrével együtt, nyugodjon békében. Már akkor arról beszéltünk, hogy tarthatatlan, ami a színházi és filmes képzés terén folyik nálunk. Ahogy Eperjes Károly szokta mondani, csaknem két évtizede janicsárképzés folyik a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Sokáig készültünk erre, de nem mertük meglépni.«

Miért tartott ez ennyi ideig – jött a kérdés. »Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. Utánpótlást képeznek, elég megnézni a tüntetések résztvevőit, ahol a színházi és a filmes szakma ott van az élvonalban. A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. Két éve dolgozunk azon, hogy a kicsit gittegylettként működő intézmény, mozduljon végre egy komoly egyetem felé. Elindultunk, napról napra megyünk előre, és alakítjuk át az intézményt. Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. Még folyamatban vagyunk.«

A közönség tapsa fogadta a vezérigazgató mondatait.

»A diákok áthangolása nem egyszerű dolog. A felsőbb évesek még azok közé tartoznak, akik az előző érában jutottak be az egyetemre. Az igazodási vágy még mindig működik, sőt egész Európára jellemző. Egy filmesnek, ha fesztiválon szeretne szerepelni, olyan produktumot kell létrehozni, amit oda meghívnak. A legnagyobb fesztiválok meghirdetett témák szerint szerveződnek és szinte előírják, hogy a világról az alkotó miként beszéljen, miben higgyen. Nagyon erősnek kell lenni, hogy az ember ezzel szemben ellenálljon.«”

Vidnánszkynak az írott és mondott szövegekkel, szövegelemzéssel napi szinten foglalkozó színházrendezőként tudnia kellene, hogy elfoglalni valamit leginkább (és az általa mondottak egészének összefüggéseit tekintve pedig kizárólagosan) csak erőszakosan lehet. Pontosan úgy, ahogyan azt ők tették, amikor gátlástalanul, politikai felhatalmazással megszállták és elfoglalták a korábban független és nemzetközileg is számon tartott, másfél évszázados autonóm Színház- és Filmművészeti Egyetemet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."