Kukorelly Endre

Az Igaz, a Szép, a Jó és a Szeretet

  • Kukorelly Endre
  • 2013. január 16.

Publicisztika

A politikus és ember: két jó barát. Mint a jinjang jól kiegészítik egymást. A politikus és ember: két jó madár. O Hello Kitty de jól áll már neked is az árpádsáv. (B‘ëlga)

Ha jól értem az Önök szándékait, a Magyar Művészeti Akadémia Makovecz Imre és társai szellemi erejéből, azt szeretnénk, hogy a Szép megerősödjék és utat készítsen a Jónak, hogy az gyökeret verjen és megerősítse az Igazság és a Szeretet rendjét az országban.

(Orbán Viktor beszédírója. Elhangzott az MMA megnyitóján, Budapest, 2011. december 8., 8.28)

A gőgöt, az önhittséget, az ambíciót nem lehet kiiktatni az írásból, mert ez az alkotás motorja. Nyilvánvalóvá kell tenni. És akkor civilizálható.

(Witold Gombrowicz)

Költsél epedő verseket

(József Attila: A tőkések hasznáról)

A patkó közepén, bal felől, tőlem úgy harminc méterre, egyszer csak föláll egy idősebb nő, és indul a kijárat felé. Parlamenti patkó, igazából nincs közepe. A gyorsírók ülnek középen. Szavazás folyik, mindenki jelen van, a függetlenek is, akik amúgy soha. Szavazáskor ott van, aki tud, ha sokat lógsz, levonják a fizetésedből, no, és ez az illető is ott van, épp vonul kifelé. Sohasem láttam még, két és fél év alatt egyszer sem. Semmi, soha, simán elmennék mellette az utcán. 386 képviselő van, mindenféle ember, ez a néni is. Megbököm a Szilágyi Laci vállát, egy sorral előbb ül, a padsorok közti korridor másik oldalán, intek a fejemmel a néni felé, te, ki ez? Fogalma sincs, mondja. Nézi, visszafordul, megrázza a fejét.

Nem ismerem őket.

Nem tudni, kik. Miért hagyják, mibe mennek bele, mitől ilyenek? Nagyjából elgondolható, mit akarnak, miért csinálják, nem lehetek velük igazságos, nem akarok igazságtalan lenni. Egyszer a liftben váratlanul odafordult hozzám egy velemkorúnak látszó férfi, és azt mondta, hogy jó volt a tegnapi fölszólalásom színházügyben. A lift pompás darab, hozzádíszítették az épülethez, mintha Steindl Imre már 1882-ben beletervezte volna a digitális vezérlőt a Gótikus Házba (© Herczeg Ferenc). Komótosan jár, kivárod, míg kegyeskedik megérkezni, belépsz, köszönsz, elnézel, elvagy benne, nemigen beszélgetsz, esetleg pár semleges-tréfás kiszólás a tempóról. A frakciótársaddal sem diskurálsz, és hogy átszólj, az nagyon ritka. Másokkal a folyosón sem beszélgetsz, szinte senkivel szinte soha, nagyjából ez a helyzet, ilyen a légkör, és akad kivétel. Például ez most, hogy az egyik fickó, mások füle hallatára, barátságosan hozzám fordul, és nem az időjárást hozza szóba.

Patkó Bandi


Patkó Bandi

Fotó: Földi Imre / MTI

Tetszett neki, mondja, a mellette álldogáló fiatalabb faszi meg élénken bólingatni kezd hozzá. Nyomban elpirultam. Pirulok, mosolygok rájuk, fogalmam sincs, kik ezek. Nyilván képviselők, úgy vannak adjusztálva, sötét zakó, nyakkendő, ha ilyet látsz a liftben, köszönsz neki. Tegeződve, képviselők vagytok, persze tegeződtök, rendes dzsentritradíció, úriemberek, amennyiben nincs kétgenerációnyi korkülönbség köztük, azonnal. Ha ilyesmiket von Haus aus nem tudsz, nem tudsz semmit. Ha tudod, tudsz mindent.

Még ha semmit sem tudsz is. Persze megtanulhatod, azt szabad neked, sőt kell, ám ha nem ebben nőttél föl, mindig látszani fog rajtad. Virít rólad. Rikít, mint új tégla patinás téglafalban. Ahogy fölállsz a helyedről, tartod magad, kinek hogyan köszönsz, milyen szavakat miféle kontextusban használsz,

mennyire zárt az arcod

és tétova a tekinteted, hogy szétroncsolt-e végképp az önelégült arrogancia, letarolt, ledarált-e a Gépezet. Kiült-e rád a Rossz. Nyolcszázvalahány napig voltam képviselő, sok minden zavart, a hamisság a legjobban. A kultúra körüli közöny, hallgatás, hazudozás, a szimbolikus ügyekről való fájdalmasan hamis beszéd a legjobban. Hogy a nemzet képviselői a nemzet kultúráját az ellenségképzés szimbolikus eszközének használják. Az, hogy nem számít.

Nem játszik. Úgy van tudva, amúgy rosszul, hogy a szavazatok maximálása szempontjából a kultúra nem tétel. Egész pontosan a fideszes szűk vezérkart nem érdekli: tehát, ne tévedjünk, nem a kultúra nem érdekli őket, hanem a kultúra aktuális helyzete. Azért nem csinálják szépen. Azért csinálják ennyire csúnyán.

Azt a két ürgét - fogalmam sincs, kik voltak, simán elmennék mellettük az utcán, onnan veszem, hogy fideszes képviselők, mivel abba az irányba indultak a folyosón -, őket akkor érdekelte a dolog, ha konkrétan most nem tudnám megmondani, micsoda is. Történt, hogy a 2010-es költségvetési vitában (a jegyzőkönyv szerint november 18-án) többek közt ezt mondtam: "Nem gondolom magam az igazság birtokosának, de úgy látom, alaposan el van tévedve, aki ennyire belebarmol abba, amihez nem ért. Vagy túl-ért, mert okkal, ok nélkül meg van rá sértődve - a Rainer M. János vezette '56-os Intézetre és az egész alternatív színházi szcénére, nem angazsálódott írókra és filmesekre, bárkire - ezt nem kéne! Így revolverhez kapni, ha azt a szót hallják, hogy kultúra! Hanem kis vidám váltást, változást az életmódban! Olvasni, amit eddig olvasás nélkül eleve nem szerettünk, megnézni Mundruczó filmjét, hallgatni a Bë‘lga együttes politikus CD-jét, és elmenni legalább egyszer a Szkénébe, Pintér Béla színházába. Ha ez megvan, akkor talán senki nem fog a parlamenti patkóban hátsó felével a már bent ülők előtt oldalazva, mindenki ölébe kissé beleülve a széke felé araszolni, nyilvánvalóvá téve, hogy mikor járt utoljára színházban." Három nappal később, november 22-én pedig: "Tapasztalom néhány hónapja már (...), mennyire nincs a tisztelt Ház horizontjában a magaskultúra. Unok is énekelni ez ügyben. Jó, nem unom, ezt a borsó-falrahányást viszont unom. Abba is hagyom. Eléggé hátul ülvén azonban alkalmam nyílik megfigyelni, ahogy egyesek hátsó felükkel fordulván padtársaik felé araszolnak a helyükre, explicitté téve a színházi kultúrában való jártasságuk fokát. Annyit kérnék tehát csupán, akik (...) nem fogyasztanak termést, azok ne szavazzanak róla. Akik életükben egyszer sem nézték meg Schilling Árpád valamelyik rendezését vagy Pintér Béla Társulatát a Szkénében, színházügyben ne szavazzanak. Akik - ceterum censeo - mások ölébe félig-meddig beleülve oldalaznak a székük felé, egyszerűen ne szavazzanak! A kultúrpolitika sürgősen tanácsolja el magát a kultúrjavak értékelésétől, a kultúrába való beavatkozástól." No, és ez tetszett - minimum két fideszesnek.

Két éve.

Akkortájt kollégámmal és egykor barátommal, nagy formátumú költővel, váltottunk néhány rosszízű levelet, mert, ahogy tapasztalnom kellett, mintha nem lett volna hajlandó hivatali döntéseit magánvéleményétől, szolgálati ügyeit magánügyeitől rigorózusan különválasztani. Mert nem kalkulált vele, hogy a közszolga kínosan látványos szerep, az orrunk előtt ügyködve látszik, ezért látványosan a háttérben kell maradnia. Mert nem megbeszélte, mi legyen, hanem megmondta, mi van, és nem vette tudomásul, hogy kizárólag apparátusának főnöke, ha sokan lelkesen csápolnak és nyaliznak is neki. Nem fogadta el a görögöktől, hogy a hübrisz a legnagyobb emberi bűn. Ez fájt.

Kicsit tragikusnak is éreztem. Érzem még, érezni fogom.

Azonban most ez a tragédia bohózatként ismétlődik, erst als Tragödie, dann als Farce, ami itt megy, az mind ama kétéves ügyek paródiája csupán. Tehetségtelenség és sértődöttség jegyesek. Minden külön értesítés helyett, Kerényi alkotmányasztala, festmény- és könyvsorozata, Fekete handabandázása a művészeti akadémia körül merő giccs, alaptörvényben elbeszélve. És vigyázat, ők el vannak engedve!

Az önjáróvá vált pöffeszkedő ostobaság nem elszabadult, de tudatosan, jéghidegvérrel elszabadították! "Végképp nem látni már, ki lő kire, ki és mi ellen megy a kultúrkampf", írja egy fiatal korához képest a kormánypártoknak amúgy mindenképp túl sokat elnéző újságíró, aki azzal azért mégsem akar számolni, amivel Fekete György "számol", "hogy például Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön" - de hát ez nem kultúrharc!

Ezek a közép-Kádár-korból ittragadt illetők nem harcosok, az történik csupán, hogy koncként van odahajítva a durva forráskivonások utáni maradék a - jelentsen ez bármit - liberÁLizmusra (© Fekete) halálba sértődöttek csoportjainak. Akik nagyjából úgy gondolják el a világot, ahogy az egyszeri Moszkva téri könyvárus, miszerint, ba'meg,

az ukránok leuralták a jégtáncot,

az irodalmat meg leuralták a zsidók. "Az akadémiát hosszú-hoszszú időre kell megalapozni, és olyan helyzetbe hozni, hogy meghatározó szerepet tölthessen be a nemzeti kultúra építésében" (Orbán) - ez nem kultúrharc. A cinikusan végiggondolt mechanizmus szerint a csekélyedő anyagi javak fölött kíméletlenné erősödik a csetepaté, az aktorok ezzel jól elfoglalják egymást, oszt' annyi. A monstre minisztérium alá besöpört humán szférának nevezett valami amúgy is szerteszét forgácsolt, senki nem gondol egyben az egészre, mert - nem tudom, miért. Ennyire sikeres volna a hatalom megosztásprojektje? Tényleg enynyire el lehet veszni az erőforrásleosztás méricskélésében? A művészet tényleg "nem holmi sallang az ország életén" (Orbán)? A művészetiparban dolgozók mintha feladták volna, nincs szolidaritás, nincs átjárás, nem ismerik egymást, nem érdeklődnek egymás iránt. Soha nem látni írókat képzőművészeti vernisszázson, napjaink komolyzenéje ötven bennfentes belügye, rendezők inkább a tuti klasszikust veszik elő ezredszer, mint hogy fölkérnék kortársaikat, nem zenésítenek meg verseket és nem írnak operát kortárs darabokra, költők nem írnak kritikát előadásokról. Legalább balett-táncos lányokról írnának! Emlékszem, amikor kérdeztem tőle, ismer-e mai írókat, milyen lelkes pofit vágott az a szuper fiatal színésznő - a POSZT-ra válogatva hoztam Győrből Pestre -, ahogy kivágta, hát persze, Háy Gyulát! Mindez szinte szabály - és szerencsére a kivételek gyöngítenek a szabályon. Mind magával van elfoglalva, fáj neki, fölháborítónak tartja, hogy mások ügyet se vetnek rá, és ki van akadva azon, hogy "a hatalom" satöbbi. Mikor az Új Színház ügye szerepelt a parlament kulturális bizottsága előtt, csak a legszűkebben érintettek jelentek meg. Tehát nem az egész szakma!

Miért nem az egész szakma?

Képzelj el tízezer színházi embert a Fehér Ház előtt!

Vagy százezer színházba járót!

A páternoszterben akkor azt mondtam a Magyar Színházi Társaság elnökének, hogy nem is nektek kellett volna jönni, hanem a festőknek! Vagy néptáncosoknak! Fölszállott a páva stb.! A száztagú cigányzenekarnak, hogy ha aztán azoknak lesz valami bajuk, és tuti lesz valami bajuk, akkor jöjjetek ti! Proletár, folytatnám, de unnád. Aki jár színházba, tudja, láthatja, ott is, mint a parlament patkójában, hátsó felüket a másik képébe nyomva furakodnak a népek a helyükre, ahelyett, hogy szembefordulva, kis mosollyal azt mondanák neki, pardon. Ilyesmit mifelénk senki nem mond.

Figyelmébe ajánljuk

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.

Kire ütött ez a gyerek?

Az 1907-ben született dráma eredetiben a The Playboy of the Western World címet viseli. A magyar fordításokhoz több címváltozat is született: Ungvári Tamás A nyugati világ bajnokának, Nádasdy Ádám A Nyugat hősének fordította, a Miskolci Nemzeti Színházban pedig Hamvai Kornél átültetésében A Nyugat császáraként játsszák.

2 forint

„Újabb energiaválság felé robog Európa, ebből kellene Magyarországnak kimaradni, ami nem könnyű, hiszen ami most a magyar benzinkutakon történik, az már felháborító, sőt talán vérlázító is” – e szavakkal indította Orbán Viktor a beígért repülőrajtot indiai kiruccanása után. Hazatérve ugyanis a miniszterelnök szembesült egynémely adatsorral, meg leginkább azzal, hogy, a legendás Danajka néni szavaival élve, „drágulnak az árak”. Az üzemanyagé is.

Kiárusítás

Lassan másfél éve szivárgott ki, hogy az állam egy olyan arab befektetőnek, Mohamed Alabbarnak adná Budapest legértékesebb egybefüggő belterületét, a Rákosrendezőt, aki mindenféle felhőkarcolót képzel oda, egyebek mellett a Hősök tere látképébe belerondítót is.

24 óra

„Megállapodást kellene kötnie. Szerintem tönkreteszi Oroszországot azzal, ha nem köt megállapodást – mondotta Trump elnök a beiktatása utáni órákban Vlagyimir Putyinról, majd hozzátette azt is, hogy „szerintem Oroszország nagy bajba kerül”. Trump azt is elárulta, hogy telefonbeszélgetést tervez az orosz elnökkel, de még nem tudja, mikor. Nemrég azt is megjegyezte, hogy Oroszország egymillió embert veszített az Ukrajna ellen indított háborújában. (Ez a szám az orosz áldozatok felső becslése.)

A Menhir

Bár soha nem jutott a hatalom közelébe, mérgező jelenlétével így is át tudta hangolni a francia közgondolkodást. Több mint fél évszázadig volt elmaradhatatlan szereplője a politikai életnek. Újrafazonírozott pártját lánya, Marine Le Pen, eszmei hagyatékát az alt-right francia letéteményese, Éric Zemmour viszi tovább.

Nehogy elrabolják

Huszonéves nőként lett vizsgáló a magyar rendőrségen, és idővel kivívta férfi kollégái megbecsülését. Már vezetői beosztásban dolgozott, amikor az ORFK-hoz hívták; azt hitte, szakmai teljesítményére figyeltek fel – tévedett. Patócs Ilona A nyomozó című könyve nem regény, hanem egy karrier és egy csalódás dokumentuma.