A minap az utcákon megjelent új kormányplakáton látható szöveg lényege a lehetséges kettős (a függőleges blokkokba rendezett és/vagy a vízszintes sorok szerinti) olvasat:
„Az emberek döntöttek: az országot meg kell védeni!”
| ||
„Az emberek [az] országot döntöttek: meg kell védeni!"
A két olvasat összefügg, és természetesen a második, a vízszintes sorokba rendeződő metaüzenet a fontosabb, hiszen az az igazi mozgósítás mindazok ellen, „aki nincs velünk”. (Mert „az ellenünk van”.)
A menekültek ügyét (mint lényegében mindent) Orbán a belső megosztás és megosztottság kiélezésére használja. A miniszterelnök a menekülteket egy idegen kultúrából érkezőknek, valamint a magyar kultúra elleni támadóknak nevezi, miközben az országon belüli politikai ellenfeleit egybemossa velük. Így fókuszálja a menekültek ellen generált és egyre szított gyűlöletet a saját politikai ellenfelei, az ország lakosságának nem orbánista része ellen. A miniszterelnök erről teljes nyíltsággal beszélt néhány napja a parlamentben egy napirend előtti fölszólalásában: „Magyarországon két uralkodó politikai nézet van, az egyik, amely meg akarja védeni a magyar embereket, a magyar kultúrát, és a másik, amely valamilyen oknál fogva éppen ennek az ellenkezőjét akarja.” Orbán Viktor politikai szótárában a „kultúra” szó tágabb értelemben az országot, a népet jelenti, az „ember”, a „nép” megnevezés pedig csak azokat illeti meg, akik őt a szavazataikkal a hatalomba emelik és benne is tartják. Mindenki más felesleges, veszélyes hulladék.
A hatalomhoz mániákusan ragaszkodó Orbán – aki a Testnevelési Egyetemen mondott 2002-es beszéde óta nyíltan is e megosztottságot kívánja a teljes lakosságra kiterjeszteni és kiélezni – talán még soha nem bukkant olyan hatásos eszközre politikai céljai eléréséhez, mint amilyet a menekültkérdés kínál a számára.
Orbántól nem idegen, hogy egymástól független történéseket vetítsen egymásra, ezzel manipulálva a tényleges és a lehetséges szavazók érzelmeit. Bevált módszere az is, hogy olyan helyzeteket generál mesterségesen, amelyeknek negatív érzelmi hatása – ugyancsak mesterséges fókuszáthelyezéssel – arra az emberre, közösségre, néprétegre irányul, akit/amelyet Orbán gyengíteni, ellehetetleníteni kíván. Ilyen volt például a határon túli magyarok kettős állampolgárságára vonatkozó (ügyes és előrelátó poltikai sakkhúzásokkal előkészített) népszavazás, amely a következő választáson meg is hozta a várt és előre kiszámított eredményét. Az efféle fókuszáthelyezésekben a miniszterelnök épp oly perfekt, mint a csúsztatásokban általában.
Minthogy jellemének egyik legfontosabb összetevője a meghátrálásra, belátásra képtelen küzdés, a miniszterelnök folytonos harcban áll politikai ellenfeleivel, még akkor is, ha azok éppen erőtlennek mutatkoznak – mint manapság Magyarországon –, ugyanis mindaddig nem lehet biztos a hatalmában, amíg a legcsekélyebb esély van arra, hogy a baloldalon előlép egy olyan hiteles és tehetséges személyiség, aki képes mozgósítani az orbánizmus ellenfeleit. Ebből következően Orbán számára a legkevésbé sem drámai az a folyamat, ha az országból mindazok távoznak, akik soha nem lennének az ő szavazói. Számára a legideálisabb egy olyan 5-6 milliós ország, amelynek a lakosai közül legalább 2 milliót tudhatna a saját táborában. Az általa generált szorongás és félelem, amely elűzi innen a másképp gondolkodókat, a más életet, a nyugalmat, lehetőségeket remélőket – fiatalokat és idősebbeket –, nem következmény, hanem politikai célként kitűzött és sikerként elkönyvelhető eredmény. A már lebonyolított elitcserét aligha meglepő módon követhetné (ahogy követi is) a magyar lakosság cseréje, noha ez csak az összlakosságnak az ellenoldaliak elvándorlásából fakadó számszerű csökkenésből, és ennek következményeként a potenciális szavazótáborokat érintő arányváltozásokban mutatkozik meg.
Ahogyan a 2014-es választások előtt (a fogyatkozó szavazatok kompenzálására) átszabták a választókerületek határait, Orbán igazi víziója egy úgy átszabott ország, amelyben számszerűen sincs lehetőség a politikai ellenfél szavazótáborának hatékony összerendeződésére. Arra pedig, hogy ezt elérje, a gyűlölet a miniszterelnök leghatékonyabb fegyvere. És Orbán mindennél és mindenkinél jobban tudja, hogy ebben az országban a (bárkire fókuszálható) gyűlöletet a legkönnyebb felizzítani. Minden más – az európai történéseket is befolyásolni képes, az Európát védelmező és megmentő politikus vágyképe – csak duma, betegessé növekvő (és ezért persze nem elhanyagolható) hiúsági kérdés. Orbánnak valódi hatalma csak egy morálisan szétbomlasztott Magyarország felett van: ez az ő játéktere. (És csak addig dől a lé, amíg hatalma van.)
Orbán fondorlatos ravaszsága politikai szempontból lényegesen hatékonyabb, mint a tettei indoklásaként előadott sekélyes filozófiája.
