Algíri csata címmel egy film ment a hatvanas években, vakító burnuszos gentlemanek vívták benne ádáz küzdelmüket a rossz arcú kolonialisták ellen. A végén persze győztek is, az ember mehetett ki a moziból a halvány Kádár-kori neonfények közé, melyeket azon az estén a remény tett valamivel csillogóbbá, hogy hamarosan piros útlevéllel utazhatunk Algériába meg mindenüvé, ahonnan kiűzték a kolonialistákat, a rosszarcúakat.

Algíri csata címmel egy film ment a hatvanas években, vakító burnuszos gentlemanek vívták benne ádáz küzdelmüket a rossz arcú kolonialisták ellen. A végén persze győztek is, az ember mehetett ki a moziból a halvány Kádár-kori neonfények közé, melyeket azon az estén a remény tett valamivel csillogóbbá, hogy hamarosan piros útlevéllel utazhatunk Algériába meg mindenüvé, ahonnan kiűzték a kolonialistákat, a rosszarcúakat.

De hát nem utaztunk mégse, most már meg minek: nem mintha érdemes volna a dekolonializáció felette üdvös voltát kétségbe vonni, öltek ott a franciák is, ha épp a kezükbe akadt valaki, de korántsem ebben a volumenben, mint a mostaniak, akikben nem is az a legérdekesebb, hogy fanatikusok és fundamentalisták, hanem az, hogy állítólag mintha lenne velük szemben egy kormány, amelyik lassan hatodik éve és vagy százezer halott óta képtelen kitalálni valamit ellenük. Időnként szavazásokat inszcenálnak, amelyekből jobbára kizárják a fundamentalistákat, vagy csak a mérsékeltebben fundamentalistákat -azokat tehát, akik mondjuk a nyakvágást helytelenítik és csak tízévesnél idősebb gyerekeket hajlandók falhoz csapdosni -, aztán megnyerik a választásokat, aztán csodálkoznak, hogy a nép, az meg forrong.

Mintha volna esélye bármi másra. De honnét volna: a fundamentalisták nem engednek, nincs nekik miből, a kormány sem, nincs neki mire, az a kis stanicli legitimitása, ami van neki, épp a fundamentalistáktól függ, amíg azok gyilkolnak, addig a kormány a kisebbik rossz, és remekül elvan ebben a szerepben. Sem a frankofón alapon egyfajta neogyarmatosítás gondolatával kacérkodó francia kormány, sem az európai kollégák baklövései után kasszírozni kedvelő Amerika (ld. Zaire végjátéka és epilógusa) nem tesz ellenük semmit, pedig ekkora volumenű mészárlásnál általában partra szokott szállni valami nagyhatalom.

Itt azonban a jelek szerint nem fog: Algériának megvan az az előnye vagy hátránya, attól függ, fundamentalista-e az ember, vagy épp a falhoz vágják, hogy egyben az arab világ része is, amelyhez kívülről nem tanácsos hozzányúlni, sok halottal és benzináremeléssel is jár az ilyesmi. Ha viszont így megy tovább, a fundamentalisták előbb-utóbb győzni fognak. Ezt onnan fogjuk majd felismerni, hogy egy szép napon bejelentik: Algéria lakossága elfogyott.