Magyar zavarok

  • 1998. január 8.

Publicisztika

Minden második magyar állampolgár olyan rasszistaszerű dolgokat gondol, adja tudtunkra a Gallup által készített felmérés. Minden második magyar bevallja, idegenkedik a cigányoktól, uszkve minden harmadik örülne, ha korlátoznák a színes bőrűek számát az országban; ami pedig a zsidókat illeti, no, azokat nem kedveli legalább 13 százalék, nem, nem, soha.

Minden második magyar állampolgár olyan rasszistaszerű dolgokat gondol, adja tudtunkra a Gallup által készített felmérés. Minden második magyar bevallja, idegenkedik a cigányoktól, uszkve minden harmadik örülne, ha korlátoznák a színes bőrűek számát az országban; ami pedig a zsidókat illeti, no, azokat nem kedveli legalább 13 százalék, nem, nem, soha.

Ha elfogadjuk a felmérés eredményeit - kételkedni, fájdalom, nincs sok okunk, lásd Tiszavasvári, Sátoraljaújhely, Székesfehérvár -, akkor azon is el kell töprengenünk, hogy vajon meddig terjed minden második honfitársunk idegenkedése a romáktól, és milyen eszközöket tartana megengedhetőnek, adott esetben kívánatosnak annak érdekében, hogy az idegenkedés tárgya ne kényszerítse idegenkedésre (hisz idegenkedni szar érzés lehet)? Például belefér-e az, hogy hát ilyen vonatokra rakják őket, és elvigyék őket valahová, ki az országból, mondjuk? És ha igen, vizet azért adnának-e az utazóknak az idegenkedők, ha mondjuk nagy meleg lenne, és ezek a vonatok, a menetrend hirtelen támadt zsúfoltsága miatt vesztegelni lennének kénytelenek az állomásokon? Vagy ez a vonatosdi talán túlzás lenne? Elég lenne mondjuk egy helyre rakni őket az országban, és drótot is csak azért húzni köréjük, hogy meg legyenek védve a tettleg is idegenkedni akaróktól? Meg mert a végén még valamelyik közülük beköltözne a szomszédba?

Mikor aludtunk el, hogy hirtelen ilyen nagyon, nagyon szar kérdésekre kell ébrednünk? És melyik ország ez egyáltalán?

Mert az ugye nem lehet, hogy Magyarország fele ilyeneket gondoljon; a szomszéd és a harmadik szomszéd és az ötödik szomszéd; vagy a vidéki rokonok; nem, ők biztos nem ilyenek. Nem lehet, hogy ők mind ily könnyen megadták volna magukat a szellemi restségnek, a sztereotípiáknak (a cigányok koszosak, bűnözők, ingyenélők, együttélni velük képtelenség stb., lásd még: a németek fasiszták, az erdélyi magyarok javíthatatlan soviniszták stb.), hogy kiveszett volna belőlük a józan ítélőképesség, és ne tudnák a lelkük mélyén, hogy a megalázott, nyomorgó, a valós politikai önartikulációra képtelen kisebbség gondjainak megoldása az ő felelősségük is; és hogy ne legyen bennük semmi részvét a megalázottak és a nyomorgók iránt - sőt a megalázottságuk és a nyomoruk fő okát épp bennük lássák. Az nem lehet, hogy ebből az országból, a Mi Hazánkból hiányozzék az, ami egy közösséget, egy nemzetet összetart.

Mert ha mégis, akkor már nem kell sokáig várnunk arra, hogy valakik az idegenkedést nyíltan is hirdetni kezdjék, falugyűléseken, újságokban, választási beszédekben, hogy a butaság és a részvétlenség, a lassan gyülemlő, hangtalan gyűlölet az ő hangjukon szólaljon meg, és az ő kezükbe adja a hatalmat. Milyen hely lesz akkor Magyarország? És kik lesznek a következő romák?

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.