Az utolsó rappenig

  • 1996. szeptember 26.

Publicisztika

Svájcról, erről a hercig és tüchtig, továbbá mindenekelőtt semleges kis országról elmondtak már sok rosszat, minden bizonnyal irigységből, mert miért másért leprázna az ember egy ilyen rokonszenves helyet, amely kizárólag a maga erejéből, polgárainak tehetségéből és szorgalmából, továbbá a politikai és gazdasági intézményrendszer rugalmasságából vitte ennyire. Bizonyára ezúttal sem lesz ez másképp, az irigyek sanda célzásaitól visszhangzik majd a világ, holott Svájc nemcsak hogy példát statuálhatna a körülötte bizzegő és fortyongó világnak, de nemhogy gőgösen elzárkózik tőle, még résztvevőnek is bizonyul olykor. Ezúttal épp félmillió svájci frankot - ami nem csekély összeg, osztályvezető alatt ilyet a legnagyobb svájci bankból se visznek haza a svájci munkatársak - szándékszik áldozni egy emlékműre, amit, ha minden igaz, Oswiecimben (Lengyelország, katowicei járás) állítanak majd fel, mindjárt a szupermarket tőszomszédságában. A tervek még nem készültek el, de biztos szép lesz: érdekes megoldás volna például egy férfialak, amint semleges arckifejezéssel, mindazonáltal duzzadó zsebekkel, szájában százezerszám villogó aranyfoggal, hóna alatt akkurátusan összetekercselt Rembrandtokkal diszkréten elinal: félmillió svájci frankból bárminek olyan emlékművet lehet állítani, hogy csak na, az ember szinte irigykedni kezd azokra, akiknek az emlékmű szól.
Svájcról, erről a hercig és tüchtig, továbbá mindenekelőtt semleges kis országról elmondtak már sok rosszat, minden bizonnyal irigységből, mert miért másért leprázna az ember egy ilyen rokonszenves helyet, amely kizárólag a maga erejéből, polgárainak tehetségéből és szorgalmából, továbbá a politikai és gazdasági intézményrendszer rugalmasságából vitte ennyire. Bizonyára ezúttal sem lesz ez másképp, az irigyek sanda célzásaitól visszhangzik majd a világ, holott Svájc nemcsak hogy példát statuálhatna a körülötte bizzegő és fortyongó világnak, de nemhogy gőgösen elzárkózik tőle, még résztvevőnek is bizonyul olykor. Ezúttal épp félmillió svájci frankot - ami nem csekély összeg, osztályvezető alatt ilyet a legnagyobb svájci bankból se visznek haza a svájci munkatársak - szándékszik áldozni egy emlékműre, amit, ha minden igaz, Oswiecimben (Lengyelország, katowicei járás) állítanak majd fel, mindjárt a szupermarket tőszomszédságában. A tervek még nem készültek el, de biztos szép lesz: érdekes megoldás volna például egy férfialak, amint semleges arckifejezéssel, mindazonáltal duzzadó zsebekkel, szájában százezerszám villogó aranyfoggal, hóna alatt akkurátusan összetekercselt Rembrandtokkal diszkréten elinal: félmillió svájci frankból bárminek olyan emlékművet lehet állítani, hogy csak na, az ember szinte irigykedni kezd azokra, akiknek az emlékmű szól.

A svájciaknak egyébként a maguk részéről igazuk van: az ő államuk lényege a banktitok, az, hogy az ottani mackókba bárki betehet bárhonnan származó pénzeket, ha nácikról van szó, akik rabolt pénzt tesznek be, akkor is. Egy bank végtére is nem erkölcsi fórum. A zsidók meg vigyáztak volna jobban ahelyett, hogy a szervezeteikre hallgattak, akik az állampolgári lojalitást a hitleráj elején is többre tartották az önvédelemnél és a gerillaharcnál. És most tessék - megint belekeveredtek egy szégyenletes históriába. Hogy ugye megint az a rohadt pénz, csak az érdekli őket. Pedig ez a história nem rájuk nézve szégyenletes. Ez a történet azért szégyenletes, mert nem arról szól, amiről a holocausttal kapcsolatos történeteknek szólniuk kell.

Svájc mintaállam. Nekünk, akik beleszoktunk ebbe a végtelenül fárasztó és végtelenül unalmas meccsbe, amit tulajdonképpen évszázadok óta folytatunk a saját államunkkal, Svájc, ahol az idős milliomosok hálából hagyják az államra a vagyonukat, és nem azért, mert revolvercsövet szorítanak a homlokukhoz, és ahol a bliccelőt kinézik a villamosból, ami viszont mindig jön, és mindig akkor, és ahol forró dróton értesítheti a lakosság a rendőrséget, ha tilosban parkoló autót lát, nekünk tehát Svájc maga az éden, a falanszter, ahol jó. Erre most az bír kiderülni, hogy ez a pompás kis pozitív utópia tulajdonképpen csak arra volt jó, hogy kulturáltan és az emberi érintkezés, valamint a civilizált üzletmenet szabályait a legmesszebbmenőkig betartva levegyék kevésbé kifinomult üzlettársaikat, hogy az ország már-már legendás gazdagsága, lakóinak dicséretes szociális érzékenysége és kiegyensúlyozott polgárisága legalábbis részben, nevezzük nevén, hullarabláson nyugszik. Amiből persze a világért sem következik az, hogy ezentúl, már holnaptól a Váci utcán minden egyes Switzerdütsch akcentusban megszólaló turistától a nagypapa aranyfogát fogjuk visszakövetelni. Nem. Evvel még várni kell egy kicsit. Hátha aláír nemsokára hétmillió svájci valami papírt, hogy elnézést, hogy megtévedtünk. Hogy visszaadjuk, az utolsó rappenig.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.