Azért nem jár díszpolgárság, mert valaki elvégzi a munkáját, amiért fizetést kap

  • Haskó László
  • 2019. október 19.

Publicisztika

A szimbólumok ereje nagyobb, mint gondolnánk.

Az új főpolgármester helyesen teszi, hogy szimbolikus gesztusokkal indítja működését. Azonban még a későbbi hatékony városvezetés sem könnyen feledteti az ügyetlenül választott belépőket.

Karácsony Gergely nem nagyon fogott mellé, de azt sem lehet állítani, hogy elsőre leadott névjegye mindenkit egyformán széles mosolyra derítene. Vegyük előre

a kerékpáros, hátizsákos érkezést.

A hátizsák egy fideszes ékszer emlékét idézi. Viszont Budapest legégetőbb közlekedési problémája ma a kétkerekűek helyének meghatározatlansága. Éles az ellentét gyalogosok és biciklisták, illetve biciklisták és autósok között. Sokan gondoljuk úgy,hogy a kerékpárosok ne csak követeljenek helyet (az úttesten és a járdán), de járuljanak hozzá a kerékpárutak építéséhez, vagyis adózzanak.

Aztán a két díszpolgár jelölés. Karácsonynak jogosan van rossz véleménye elődeiről, amit nem is titkol. De ha elfogadjuk is azt az indoklást, hogy annak ellenére, amit tettek (és amit elmulasztottak megtenni), hosszan ültek a budapestiek nyakán, illetve álltak a városélén. Nos, még ha hibátlanul tevékenykedtek volna is, azért nem jár díszpolgárság, mert valaki elvégzi a munkáját, amiért fizetést kap. Ráadásul Tarlósról még ennyi sem állítható. A díszpolgársághoz valami plusz teljesítmény kellene. Olyasmi, mint amit Iványi Gábort tesz a városért – több évtizede.

Az igazi nagy szimbólum bökkenő a szobrokkal és az épületekkel van.

A Fidesz szobrainak mindegyike történelemhamisító és ronda. Az épületek csak rondák. A Szabadság térre állított Magyar Gábriel esete a német turullal című és tartalmú förmedvény az Orbán-rendszerkiáltó szimbóluma. Karácsony Gergely nem tudja eldönteni, hogy mi volna a jobb megoldás. Lerombolni vagy mementóként helyben hagyni. Egyik sem. Csak óvatosan, mint a hímes tojást, ki kell telepíteni Pestről, mondjuk, Felcsútra. A Kossuth tér és a Vár már menthetetlennek tűnik, mert ha minden így marad, illetve az orbáni hagymáz mentén épül tovább, akkor már csak kiüríteni és panoptikummá alakítani lehet őket. Különben az olyan esztétikai borzalmak, mint a Trianon-pince unokáinkat is hülyítik, vagy elborzasztják majd.

 

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.