Eddig is tudtuk, hogy a politika Orbán Viktor szerint folyamatos harc. Ha beszédeinek és nyilatkozatainak szövegét nézzük, a „harc” és az „erő” nem sokkal marad le gyakoriságban a „nemzeti érdek” mögött, és a siker is erő (vagy harc) kérdése, nem beszélve az önbizalomról, így aztán nem csoda, hogy címlapot ért, amikor 2015-ben bejelentette, hogy az „erő” után a „figyelem” kerül előtérbe.
A március 15-i beszédben azonban új fejezetet nyitott, és a harc mellett visszacsempészte a gyűlölet nyelvét is a politikai mozgósításba. Amikor az 1918-as őszirózsás forradalmat és az 1919-es hatalomátvételt összemosta – hozzátéve, hogy ma is az utóbbiak örökösei ellen kell küzdenie a magyarnak –, lényegében átvette a fehérterror nyelvét. Ha a bevándorlókat zsidókra cserélnénk, a beszéd nem Horthynak, hanem Héjjas Ivánnak a tollából is kikerülhetett volna. Nem meglepő tehát, hogy a „gazdaállaton élősködő”, közelebbről meg nem jelölt, de a magyarokra törő „arctalan” és „nemzetközi” ellenfelek rémének belengetése mindenkit a náci retorikára emlékeztet. De nem kell külföldi példára hivatkoznunk; a magyar fehérterroristák – a későbbi nyilas párt elődei – 1919-től fogva a Horthy-rendszer radikális ellenzékeként használták ezt a nyelvet. Ez a március 15-i beszéd nyelvi elemeiben a legundorítóbb, a hivatalos történelem által is megtagadott (vagy eltagadott) magyar fajvédőket idézi.
Hogy lássuk, mit tagadott meg Orbán, idemásolom a 18-as értelmiség kiáltványát a nemzetről, amelyet sok olyan kiválóság is aláírt, aki a bolsevik hatalomátvétel után menekülésre kényszerült. A teljesen ártatlan és ártalmatlan Berend Miklós gyermekorvos meggyilkolása pedig a vörös diktatúra jelképe lett a Horthy-korszak elején (ekkor már senki nem említette, hogy Berend is asszimilált magyar zsidó polgár volt). Nem akad benne olyan mondat, amely ne férne össze a hivatalos orbáni nemzetpolitikával.
„Magyarok! Régi óhajtásunk valóra vált. A magyarság, mint nemzet szervezkedik. A Magyar Nemzeti Tanács kezébe vette a hatalmat. A régi Magyarország összeomlott. A magyarság nem hever többé egy régi történelmi állam Prokrusztész-ágyában. Egyedül maradt, minden más nemzettől különválva. A maga ura, maga rendelkezik önmagával. A világháború gyümölcse ránk nézve megérett. Céljaink nem ellenkeznek többé senki céljaival. Nem vagyunk ellensége senkinek. A háborút ezzel befejeztük. Több harcban részt venni nem akarunk. Testvérnemzeteinkkel szemben semmiféle igényünk nincs már. Magyarok! Mi is megújult nemzetnek tekintjük magunkat, most felszabaduló erőnek, mint azok a testvérek, akik boldogan kelnek friss életre a monarchia romjaiból. Megkönnyebbülve ébredünk arra a tudatra, hogy nem vagyunk többé kénytelenek az elnyomás támaszai lenni: Nemzettársaink szabadsága záloga a miénknek. Ki a szabad ott, hol a szomszédja nem az? Legyünk szabadok! Éljünk egymás mellett békén, mint szabad nemzetek szabad nemzetekkel.
És mégis: ma nincs olyan világ, magyarok, hogy merev különbségben élhessen nemzet nemzet mellett. Egymásra vagyunk utalva mindnyájan. Minél kisebb valamely nemzet, annál inkább. Földrajz, közlekedés, gazdasági érdek egyformán kiáltják, hogy kész veszedelem minden elzárkózás. Nemzetek születnek a szemünk előtt, de a nemzet éppen úgy társas életre születik, mint az egyes ember. Magyarok! Szövetségbe kell tömörülnünk nemzettársainkkal! Ez a mi érdekünk és az övék is. De ez a szövetség ne legyen ellensége a szabadságnak. Még halvány lehetőséget se adhasson ez arra, hogy a nemzet a nemzet érdekét korlátozhassa, vagy veszélyeztethesse. Biztosítékot kell adni minden félnek; és mi ezt a biztosítékot éppoly őszinte szívvel kívánjuk nyújtani azoknak, akik velünk szövetségbe léptek, mint ahogyan kérjük tőlük mi is. Nincs köztünk nagy állam. A szövetkező nemzetek egyike sem haladja meg a tíz-tizenkét millió számot népességben. Nem fogjuk egymást fenyegetni. És szabadon alakuljon a szabad népszövetség. Népakarat és önrendelkező jog wilsoni elvei alakítsák. Történeti határok ne legyenek gátjai az önrendelkezésnek. Éppoly kevéssé a nyelvhatárok: egyforma nyelvű állam több is lehet. És vitás esetben népszavazást kívánunk: független és elfogulatlan (nemzetközi) ellenőrzés alatt. A csehszlovák, lengyel, erdélyi román, délszláv, osztrák, osztrák-német és ukrán nemzeteket, melyek a régi »Osztrák–Magyar Monarchia« területén élnek: önmagukkal teljesen szabadon rendelkezőknek tekintjük és egyenjogúak a magyarral. Szövetségünkhöz ők és mások akaratuk szerint csatlakoznak, vagy nem csatlakoznak. És a szövetkezés az egyes államok teljes függetlenségének alapján történjék. Független intézzék pénz-, had-, bel-, kül- és kultúrügyeiket, amennyiben egyik vagy másik ebben is szorosabb kapcsolatba önként nem lép. De a gazdasági érintkezés legyen közöttük egészen korlátozatlan. S a közlekedési és gazdasági berendezkedés közös érdekek egységes szempontjai szerint igazodjon. Idegen nyelvű kisebbséget bármelyik államban bármely más államnak korlátlanul legyen szabad támogatni, szellemileg úgy, mint anyagilag. Hadd tartson iskolát a másik államban, segítse fajrokonait, ahogyan akarja. És a nyelvről se lehessen ott vita. Minden hatóság legyen köteles elintézni bármely állam nyelvén: ha azon a nyelven fordultak hozzá, akár más államból, akár a saját területéből is. Ily államszövetség a maga kereteiben megvalósítja a nemzetek társadalmát. Társadalmat, melyben az erkölcsi parancsok érvényességét többé egyik fél sem tagadhatja. Az erkölcs éppúgy kötelezi a nemzeteket, mint az egyeseket. S ennek az elvnek a keresztülvitele nem egyebet jelent, mint éppen a szabad államszövetséget. S a morális alapokon nyugvó államszövetség a legjobb biztosítéka egyszersmind az egyes államok szabad demokratikus fejlődésének is. Ahol egyik nemzet sem akar ura lenni a másiknak, az a föld nem lehet a szolgaság talaja!
Magyarok! Kimondtuk, ami a szívünkön feküdt! Kifejeztük a kívánságainkat. Követeljük tehát a Nemzeti Tanácstól, hogy a testvérnemzeteinket képviselő nemzeti tanácsokkal haladéktalanul lépjen érintkezésbe a szövetség megalakítása végett: a legsürgősebben tegye meg az összes szükséges lépéseket teljes demokratikus berendezkedésünk érdekében. Ebben a munkában mi a Nemzeti Tanácsot minden erőnkkel és teljes lelkesedéssel támogatni fogjuk, s felhívunk minden magyar embert, hogy szívvel és tettel hozzánk csatlakozzék. Hazafias kötelesség ez; de egyszersmind ennél is több: emberi kötelesség! Mert szent a haza: de még szentebb az emberiség!”
Ady Endre író, Babits Mihály író, Balázs Béla író, Bánóczy László író, Bárdos Arthur színigazgató, Barta Lajos író, Bartók Béla zeneszerző, Beck Fülöp szobrász, Benedek Marcell író, Berend Miklós egyet. magántanár, Bíró Lajos író, Bolgár Elek író, Bölöni György szerkesztő, Braun Róbert író, Cserna Andor író, Csók István festő, Czakó Ambró író, Czebe Gyula egyet. magántanár, Dániel Arnold író, Dávid Lajos egyet. magántanár, Dienes László könyvtáros, Dienes Pál egyet. magántanár, Dienes Valéria író, Dohnányi Ernő zeneszerző, Enyvvári Jenő író, Erdős Renée író, Fogarasi Béla író, Földessy Gyula tanár, Fülep Lajos író, Füst Milán író, Gábor Andor író, Gárdos Alfréd, a Franklin Társ. vezérigazgatója, Giesswein Sándor, a Szt. István Akadémia elnöke, Goldzicher Miksa egyet. tanár, Götz Irén vegyész, György János író, Hajó Sándor író, Harsányi Zsolt író, Hébelt Ede jogakad. tanár, Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház főrendezője, Jakab Dezső műépítész, Kaffka Margit író, Kassák Lajos író, Kéri-Szántó Andor igazgató, Kéri-Szántó Imre zeneakad. tanár, Kernstok Károly festő, Kodály Zoltán zeneszerző, Kosztolányi Dezső író, Kőhalmi Béla író, Kőnig Dénes egyet. magántanár, Kőrösfői-Kriesch Aladár festő, Kreutzer Lipót író, Kunffy Lajos festő, Lánczi Jenő szerkesztő, Lányi Sarolta író, Lányi Viktor író, Lengyel Menyhért író, Lesznai Anna író, Lichtenberg Emil karmester, Liebermann Leo egyet. tanár, Lebermann Pál egyet. magántanár, Lukács György író, Madzsar József könyvtárigazgató, egyet. magántanár, Márffy Ödön festő, Mártonffy Marcell egyet. tanár, Miklós Jenő író, Molnár Antal zeneszerző, Nádai Pál író, Nemes Aurél vegyész, Nemes-Lamperth József festő, Obál Béla jogakad. tanár, Ódry Árpád színművész, Ormos Ede író, Palágyi Lajos író, Péter Jenő, a Franklin Társ. igazgatója, Péterfi Tibor egyet. magántanár, Pogány József író, Poór Bertalan festő, Reichard Piroska író, Rippl-Rónai József festő, Rózsavölgyi Mórné (Ego) író, Schöpflin Aladár író, Szilágyi Géza író, Szücs Adolf egyet. magántanár, Telekes Béla író, Török Lajos egyet. tanár, Uitz Béla festő, Ujhelyi Nándor író, Vágó József kamarai titkár, Vámbéry Rusztem egyet. tanár, Varga Jenő író, Varjas Sándor író, Vedres Márk szobrász, Horváth Henrik író.
