"Baloldali" anyukák igazították el a fideszes polgármestert

Publicisztika

A baloldalt tette felelőssé a szolnoki kórház körül kialakult botrányért Szalay Ferenc. A szolnoki polgármester szerint lapunk írása kapcsán szabadult el a pokol, és derült ki, hogy nagyon nincs rendben a szolnoki megyei kórházban a szülészeti ellátás (sem).

Persze mi más várható el egy fideszes polgármestertől, egy kormánypárti politikustól, aki nem szeret mást, csak a maga igazságát hangsúlyozni. Már azt is gyűlöli, ha kérdezik, nemhogy azt, ha valaki feltár valamit az igazságból. Közösségi oldalán közölte, szerinte a valóság távol áll attól, amit írtunk.

A dolog ellentmondása, hogy ugyanazt "megénekelte" más médium is, egyebek mellett a város felügyelete alatt álló helyi televízió. Ezekben az anyagokban ráadásul magas hivatalok erősítették meg azt, amit mi is közöltünk. 

Szalay Ferenc közleményében természetesen mindjárt előhúzta a fiókjából Piroska Miklós főigazgatót, aki szerint a kórházban minden nap szülhetnek a kismamák. Majd gyorsan lehegesztette, az az állítás, hogy hétfőn és szerdán tudnak csak szülni Szolnokon, egész egyszerűen hazugság. Valami huncutság a dologban lehet azonban, hiszen maga is elismerte, az elmúlt hetekben tárgyaltak a Szolnokot is érintő szakemberhiányról az illetékes kórházi igazgatósággal. Hozzátette, mindenki azon dolgozik, hogy a lehető leghamarabb megoldódjanak a problémák.

Kérdezzük, ezek szerint vannak problémák?

Szalay ezután felszólította a baloldali politikusokat és a baloldali újságírókat, hogy ne keltsenek pánikot. Vagyis a polgármester szerint a tény egyenlő a pánikkeltéssel.

Közösségi oldalát ezek után elözönlötték a hozzászólók. "Baloldali" anyukák "keltettek további pánikot" azzal, hogy megírták tapasztalataikat. Az igazságot, ami egészen más, mint amit Szalay állít.

Ilyeneket írtak többek között egy "baloldali" anyukák: "Sok idő kellett a propagandaminisztériumnak, hogy kitalálja azt, mit mondjon a polgármester."  "Az ott dolgozó orvosok, szülésznők egészen mást mondanak." "A kommentekből nagyon úgy néz ki, egészen másképp néz ki a valóság, mint amit ön próbál elhitetni a rajongótáborral..." "Az ön állítása messze van a valóságtól, nem csak a szülészeten van baj, hanem más osztályon is... Kedves polgármester, fáj az igazság, igaz?"

Magyarországon tizenkét éve nemhogy javulna, de rosszabbodik az egészségügy helyzete. Kásler Miklós fontosabbnak tartotta Mátyás csontjait és a magyarság eredetét kutatni, mint az egészségügyet rendbe tenni. Most pedig egy rendfenntartóhoz került a tárca, de hogy mit várhatunk tőle, az eléggé kétséges.

Hiába erőlködik a szolnoki polgármester, az egészségügy szenved. Nem csak Szolnokon, más városban is. Lehet sértődötten baloldalizni, de ettől még nem lesz több orvos meg ápoló. 

Nem lenne teljes írásunk, ha kihagynánk belőle, hogy később maga Szalay is pontosította mondandóját. A slusszpoént azonban Kunetz Zsombor írása jelenti, amiből kiderül, más gondok is vannak a szolnoki Hetényi kórházban.

Nemcsak a neurológiai, a STROKE és a szülészeti ellátás akadályozott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza...

Posted by Dr. Kunetz Zsombor MBA on Wednesday, June 8, 2022

Ezek után is jön majd Szalay Ferenc újabb, a baloldalt földbe döngölő posztja? Előre szólunk, ne fáradjon, a tényekkel nem hadakozhat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.