Habár 2019 eleje óta létezik, és indulásakor meglehetősen élénk vitát váltott ki, működésének második évére kikerült a reflektorfényből a Magyarságkutató Intézet (MKI). Az MKI által tető alá hozott történelmi animációs film, A pozsonyi csata bemutatója aztán alaposan felkavarta az állóvizet, és az is tudomást szerzett az intézmény működéséről, akit hidegen hagy a magyar őstörténet.
Ha nem karolja fel a Hyperion Kft. évek óta stagnáló filmes projektjét (a cég 2017-ben kapott 12 milliót a filmre a Magyar Média Mecenatúra pályázatán), s nem tol bele még nagyjából ugyanennyit a Magyarságkutató Intézet, A pozsonyi csata valószínűleg a totális érdektelenség szemétdombján végezte volna. Ehhez képest a decemberben jelentős (állami) médiatámogatással bemutatott 50 perces animáció és az ahhoz kapcsolódó, egymillió forintból összehozott popdal nemcsak a közönséget és a kritikusokat, de a történészszakmát is megosztotta – vagy inkább zavarba hozta. A premier blamázsát Horváth-Lugossy Gábor, az MKI főigazgatója azóta is újságcikkekben és médianyilatkozatokban igyekszik kimagyarázni, miközben a Magyarságkutatónál dolgozó régészek közül kettőt azért menesztettek, mert negatív kritikát fogalmaztak meg a filmről, illetve felhívták a figyelmet a benne lévő történelmi ferdítésekre. A kirúgások és általában az intézet működése miatt többször kerestük kérdéseinkkel a Magyarságkutató Intézet vezetését, de választ egyik alkalommal sem kaptunk.
Jelszó: társadalmasítás
Amikor Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója (és számos egyéb funkció betöltője) tavaly nyáron, a könnyűzenei szcéna megmentésére kiötölt több tízmilliárdos (később hamar elvérző) programtervét a sajtóban elkezdte reklámozni, meglehetős feltűnést keltett az egyik általa használt kulcsfogalom, a társadalmasítás. Már Demeter titulusa is magában foglalta a kifejezést, hiszen a magyar könnyűzene koordinálásáért és társadalmasításáért felelős miniszteri biztosként szólalt meg az azóta szilenciumon lévő PIM-vezető. Demeter szerint ez a tevékenység a fiatalok kultúrafogyasztásának kielégítésére, közösségi nevelésükre, s valamiféle minőségelvre való rávezetésükre szolgál. A valóságban a kulturális vezetés társadalmasítási kísérlete jóval inkább arról szól, hogyan lehet a kulturális és tudományos életben egyfajta populista fordulatot végrehajtani: vagyis megtalálni azokat a pontokat, ahol a társadalmi igény és a kulturális vagy tudományos eredmények találkozhatnak, s a kettő metszéspontjába a kormányzati ideológiának megfelelő teljesítményeket állítani.
A pozsonyi csata bemutatóját követő vitában a Magyarságkutató Intézet főigazgatója is előszeretettel használta a társadalmasítás kifejezést, csak ő a magyar őstörténet társadalmasítása mellett tört lándzsát. A Kásler Miklós által a Központi Statisztikai Hivatal műszaki és üzemeltetési osztályáról kiemelt és az induló Magyarságkutató Intézet élére helyezett Horváth-Lugossy nem véletlenül állt a tudomány társadalmasításának az élére, hiszen neki is legfeljebb ezen a szinten volt korábban köze a történelemtudományhoz.
A 2010 és 2012 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kabinetfőnökeként tevékenykedő, a Terror Háza Múzeumban tizenkét éven át tárlatvezetőként dolgozó, az egykori MSZMP-s államminiszter utolsó éveiben Pozsgay Imre személyi titkáraként működő, jogász végzettségű Horváth-Lugossy történészi szempontból a szélsőjobboldali szubkultúrából érkezett a centrális erőtér vonzáskörzetébe. Korábban nemcsak házmesteri céget vezetett együtt a jobboldali sajtó hírhedt kultúrharcosával, Szakács Árpáddal (az ő közös ügyeikről bővebben is írtunk már: Kik Orbán kultúrharcosai és mit akarnak valójában? Magyar Narancs, 2019. március 21.), de történelmi magazint is írtak együtt. Nem is egyet: a Szakács-féle Nagy Magyarországnak szerzője, a Történelemportál Magazinnak és honlapnak pedig már tulajdonosa is volt egy időben Horváth-Lugossy a Kárpátia Stúdió Kft.-n keresztül. A Kárpátia Stúdió a folyóiraton túl könyvkiadással is foglalkozott, egyebek mellett Raffay Ernő, Szakály Sándor, később Bayer Zsolt munkái jelentek meg itt.
Horváth-Lugossy tehát jogászi és cégvezetői munkája mellett műkedvelő történészként részt vett a szélsőjobboldali szubkultúra ápolásában is. Már a Nagy Magyarország indulásakor, 2009-ben azt az irányvonalat jelölték ki a lap számára, ami később, a Fidesz hatalomra jutása után egyre inkább támogatott nézetté vált: „A történetírás napjainkban siralmas állapotban van, a fővonalas történelemláttatásba kevés beleszólása van a konzervatívoknak. Ezen szeretnénk változtatni.” A Nagy Magyarország és a Történelemportál ugyan rövid életűnek bizonyult (igaz, ez nem akadályozta meg Kásler Miklóst, hogy tavaly a három éve nem frissülő honlapot megdobja egy 50 milliós vissza nem térítendő támogatással), de közben Szakács és Horváth-Lugossy is a centrális erőtér belseje felé sodródott. Szakács a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworks vidéki főszerkesztője lett (egészen addig, míg tavaly „alkotói szabadságra” nem ment), Horváth-Lugossyt pedig előbb az épp Szakács közreműködésével megbuktatott PIM-igazgató, Prőhle Gergely utódjaként hozták szóba, majd miután ezt a pozíciót a Századvég felől érkező Demeter Szilárd foglalta el, hirtelen váltással a frissen felálló Magyarságkutató Intézet vezetőjévé nevezte ki Kásler. A miniszter akkori indoklása szerint azzal a céllal gründolta az intézetet, hogy „a régi türk–finnugor vitának” egyszer s mindenkorra véget vessen, s annak vezetői posztjára „nem a legavatottabb tudóst” keresték, hanem „egy kiváló szervezőt”. Az elvárás első fele minden bizonnyal teljesült.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
