Házon kívül vagyunk - A baloldali politizálás esélyei az új ciklusban

  • Unger Anna
  • 2014. május 8.

Publicisztika

A parlamentben valódi politizálásra esély sincs. De akkor mit tehet az ellenzék? Megoldási javaslatok.

A választások óta nem múlt el nap, hogy a parlamentbe jutott demokratikus ellenzéki pártok vezetői, elemzők és egyéb közszereplők ne közölték volna a közönséggel: nem sok értelme van a jövőben a parlamentben politizálni. De ha nem a parlamentben, akkor hol? És ha nem az eddig ismert módon, akkor hogyan?

Embert zabál az új házszabály

Vajon tényleg súlytalanná, érdektelenné válik-e a parlamenti politizálás a következő években?

Akár az Országgyűlés politikai összetételét, akár az új házszabályt nézzük, a tézis igaznak tűnik. Az elmúlt négy évben megtapasztalhattuk, mit jelent a kétharmad: az érdemi vita esélye minimális, a parlamenti ellenzék kontrollszerepe és lehetősége közel nulla. Az elmúlt években a parlamenten belül felvonultatott egyéb ellenzéki repertoárt - molinók, szórólapok, szirénák, miegymás - mostantól az új házszabály teszi lehetetlenné. Ha valamelyik ellenzéki képviselő ilyesmivel próbálkozna, a komoly anyagi következményeket tartósan aligha fogja vállalni.

Katonás rendben

Katonás rendben

Fotó: MTI

Ugyancsak az új házszabály módosítja a törvényalkotás menetét is: eddig a plenáris ülés minden benyújtott törvényjavaslatról egy általános és egy részletes vitát tartott, és ezekkel párhuzamosan zajlott a bizottsági vita is. Nem állítom, hogy a részletes viták hatalmas nézőközönséget vonzottak, de a nyilvánosság számára elérhető módon zajlottak. Mostantól viszont a részletes vitát az új házszabály kiszervezi egy újonnan létrehozott szintre: ez a vita a törvényalkotási bizottságban fog zajlani. Meglátjuk, hogy e bizottság működése mennyire lesz nyilvános, és menynyire tanulja meg a sajtó, hogy az érdemi módosításokat és döntéseket itt kell figyelni. Elvileg a bizottsági ülések nyilvánosak, és ezeket a parlament honlapjáról elérhető online rendszeren keresztül követhetjük is, de a zárt ülés elrendelése - és ezzel a nyilvánosság kizárása - csak többség kérdése.

Ma már azt is tudjuk, hogy a kormányváltó összefogás pártjai közül egyedül az MSZP-nek lesz frakciója: sem az Együtt, sem a PM, sem a DK, de még Fodor Gábor sem tud képviselőcsoportot alapítani. Független képviselőnek lenni azonban eddig sem volt különösebben látványos elfoglaltság. (Kivéve, amikor valamelyik frakció a megszűnés határára csökkent: ilyenkor a független képviselőt nagyon meg tudták szeretni a billegő képviselőcsoport tagjai. Emlékszik-e az olvasó Lengyel Zoltán és az ex-MDF esetére?) Noha az új parlamenti szabályok is rögzítik, hogy minden képviselőnek joga van legalább egy bizottság munkájában részt venni, ez még kevés lesz e pártoknak az üdvösséghez. Hangjukat a plenáris ülésen sem nagyon fogjuk hallani - az a régi szabály ugyanis megmaradt, hogy a viták során, napirendi ügyekben a frakciók felszólalói után az elsőnek jelentkezett független képviselő kap szót. Lehetséges persze, hogy a négy különböző párthoz tartozó függetlenek ezt koordinálni tudják majd egymás közt - ezt is meglátjuk. Ami viszont bizonyos: az eddig parlamenti látványosságnak szánt napirend előtti felszólalások frakcióhoz kötöttek maradnak - és ezen a színpadon csak az MSZP, a Jobbik és az LMP tud fellépni.

Az utca és a negatív polgári körök

Jól látszik tehát, hogy a parlamentbe jutott pártok számára az Országgyűlés nyújtotta nyilvánosság és reprezentáció minimálisra csökken. Az elmúlt négy év tapasztalata az is, hogy a kormány ellenzéke nem egységes; s mert mindahányan a kormányellenes szavazói bázisokra hajtanak, legalább annyira el vannak foglalva egymással, mint a kormánynyal. Ebben nem lesz nagy változás - sőt, meg lennék lepődve, ha az elmaradt kormányváltásért nem egymást gyalulnák a T. Ház ülésein (is).

De akkor hol lehet majd politizálni, ha nem a parlamentben?

Az egyik lehetőség nyilván az utca. Az ilyen-olyan megmozdulásokból hamarabb lesz hír, az "átlagemberek" is értesülhetnek róluk. Csakhogy az elmúlt négy év megmutatta azt is, mennyi vitát vált ki, ha egy utcai eseményen megjelennek a pártpolitikusok. A pártok! Miért mentek oda, miért használják fel "saját kampánycéljaikra" az utcát vagy a "civilek" megmozdulásait? És máris nem az esemény tulajdonképpeni céljáról, hanem a résztvevőkről beszélünk. De hosszú távon azért sem járható az utcai út a pártok számára, mert tartósan nem lehet az aktivistákat és szimpatizánsokat ott tartani - Budapest nem Kijev, Magyarország nem Ukrajna; a sikertelenség pedig rendkívül demoralizáló tud lenni. Megunják, és hazamennek. (A sziszifuszi küzdelemről kérdezzék Nagy-Navarro Balázst.) Harmadrészt, és ebben is van már tapasztalatunk, megjelenhetnek ellentüntetők is - láttuk a HaHa Lendvay utcai székházfoglalásánál. És ki vállalja annak az ódiumát, hogy rendre a Fradi B-középpel találja majd szembe magát?

Az utca mindig nyitva áll

Az utca mindig nyitva áll

Fotó: Németh Dániel

De ha nem a parlamentben és nem az utcán zajlik majd a politika, akkor hol?

A lehetőségek rövid távon talán világosabbak: a mobilizációs lehetőségek egyelőre még nyitottak. A pártok ma még jórészt avval vannak elfoglalva, hogy ki mondjon le, ki vállalja a felelősséget, össze kellett-e fogni vagy sem - de közben elindult az új kampány. Még ha az európai parlamenti választások csekély társadalmi érdeklődést keltenek is, az ellenzéki pártok számára itt a lehetőség, hogy csalódott és a lejtős választási rendszer és eljárási szabályok miatt felháborodott szavazótáborukat újfent megszólítsák. Mivel várhatóan egyedül indul minden párt, az a kockázat is kizárt, hogy hű szimpatizánsaik előtt valamely nemkívánatos párttal való szövetség miatt kelljen magyarázkodniuk.

Az EP-választás újfent lehetőséget biztosít az európai és nyugati értékrend iránt magukat elkötelezettnek valló szervezetek számára, hogy megmutassák magukat. Igen, az új, kis pártok számára az 5 százalékos küszöb komoly akadály: de ha e pártok egy jóval alacsonyabb részvétellel lezajló választáson nem tudják ezt a küszöböt átlépni, akkor azért aligha a választók lesznek a hibásak. Nem mellesleg: a küszöbszabályt meg is lehetne támadni az Alkotmánybíróságon. A német alkotmánybíróság idén februárban alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette a német EP-választási törvényben szereplő 3 százalékos küszöböt. Az indoklás szerint az EP-ben - amely nem nemzeti párthovatartozás, hanem európai pártcsaládok szerint tagozódik - nem áll fenn az a fajta kormányalakítási kényszer, mint a német szövetségi parlamentben. Vagyis nincs alkotmányos ok, ami a Németországnak juttatott 96 hely elosztásánál kizárhatna bármilyen pártot. A választójog egyenlősége megköveteli, hogy minden szavazat érvényesülhessen, még ha ez - ad absurdum - azt is jelentheti, hogy 96 párt képviselője jut be. Ha pedig ez az érvelés igaz Németországban, akkor igaz Magyarország leendő 21 képviselőjére is. Ne ámítsuk egymást: az 5 százalékos küszöbnek nálunk sincs egyéb célja 2004 óta, mint hogy minden új pártot intézményesen zárjon ki a politikai nyilvánosság azon tereiből, amit az EP-képviselőség jelent.

A május 25-i európai választás - legyen bármilyen alacsony is a részvétel - minden eddiginél pontosabb képet fog adni arról, hogy melyik párt mennyit ér valójában. Az egész ország egyetlen választókerület, ezért a gerrymandering kizárva, az esetleges kudarcot nem lehet majd arra fogni, hogy gaz módon elcsatolták azt a két utcát, ami "hozta volna" az eredményt. Az EP-választások után nemcsak azt fogják tudni a szereplők, hogy ki ingázik ezentúl a Brüsszel-Strasbourg-Budapest-tengelyen, hanem azt is, hogy milyen módon érdemes nekifutniuk az ősszel esedékes önkormányzati választásoknak. Ami, ne feledjük, már nem négy, hanem öt évre ad mandátumot az önkormányzati képviselőknek, polgármestereknek.

És ha 2018-ra mindez nyilvánvalóan nem is lesz elég - mivel kecsegtethet a középtávú jövő?

Osztott pályán

Mindenekelőtt le kellene cserélnünk a "civil" szót. A mai közfelfogásban ugyanis a "civil" jelleg szinte automatikusan kizárja a politizálást. Sokszor maguk a "civilek" kérik ki maguknak, hogy ők politizálnának. De aktív állampolgárok nélkül nem lehet demokráciát játszani. Lehet, hogy ma kevesen vannak - de ezek a nem is mindig kevesek az elmúlt években rendre azt hallották, hogy a politika és a választás a pártok dolga, és ha valaki politikai követelésekkel áll elő, alapítson pártot (vagy csatlakozzon egy létezőhöz). Nos, ez az oldschool felfogás igaz lehet egy parlamentáris demokráciában - de ma Magyarország sok tekintetben nem az, a kormány parlamenti felelőssége ugyanis csak látszólagos, és számos, a parlamentáris demokráciától idegen elem pöttyözi a közjogi rendszert (mint például a Költségvetési Tanács tulajdonképpeni vétójoga a költségvetés felett vagy a kétharmadba vésett egykulcsos adó).

Nem gondolom, hogy a demokratikus ellenzéki pártoknak követniük kellene a 2002-es orbáni polgári körök mintáját. De hogy tanulni lehetne belőle, az valószínű - miként abból is, ahogy a miniszterelnök szisztematikus munkával (szinte lemásolva az amerikai jobboldal 1960 utáni modelljét) felépítette és segítette a jobboldali közösség megszervezését. Hogy milyen emberekkel és milyen minőségben, az nyilván vitatható. De látjuk, hogy működik. Mi lenne, ha a meglévő vagy eztán elinduló, helyi vagy tematikus állampolgári kezdeményezésekre nem vetélytársként vagy jól felhasználható aktivistahálózatként, hanem partnerként tekintenének a hivatásos ellenzéki politikusok, pártok? Esetleg mindenfajta viszonzás nélkül segítenék őket? És lesznek ilyen, az alkotmányosság, a jogállamiság, az emberi méltóság vagy épp a szociális konfliktusok körül kibontakozó ügyek, és lesznek ilyen kezdeményezések, ebben nincs kétségem.

Az a pártpolitika, amely a párton belüli sikert a választókkal akarja honoráltatni, nem működik. Látjuk az eredményét. Nem kétlem, hogy Mesterházy Attila "rendbe tette" a szocialista pártot (bármit is jelentsen ez), de ez csak párton belül érdem. Nem kétlem azt sem, hogy Gyurcsány Ferenc irtó népszerű a maga pártjában és törzsszavazói táborában - de ebből még nem lesz demokrácia. Sem a parlament, sem az utca nem lesz alkalmas arra, hogy megerősítse a demokrácia eszméjét és gyakorlatát. A pártok nélkül ez nem fog menni - de az is biztos, hogy nem fog menni akkor sem, ha csak ők és ők egyedül próbálkoznak vele.

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.