Házon kívül vagyunk - A baloldali politizálás esélyei az új ciklusban

  • Unger Anna
  • 2014. május 8.

Publicisztika

A parlamentben valódi politizálásra esély sincs. De akkor mit tehet az ellenzék? Megoldási javaslatok.

A választások óta nem múlt el nap, hogy a parlamentbe jutott demokratikus ellenzéki pártok vezetői, elemzők és egyéb közszereplők ne közölték volna a közönséggel: nem sok értelme van a jövőben a parlamentben politizálni. De ha nem a parlamentben, akkor hol? És ha nem az eddig ismert módon, akkor hogyan?

Embert zabál az új házszabály

Vajon tényleg súlytalanná, érdektelenné válik-e a parlamenti politizálás a következő években?

Akár az Országgyűlés politikai összetételét, akár az új házszabályt nézzük, a tézis igaznak tűnik. Az elmúlt négy évben megtapasztalhattuk, mit jelent a kétharmad: az érdemi vita esélye minimális, a parlamenti ellenzék kontrollszerepe és lehetősége közel nulla. Az elmúlt években a parlamenten belül felvonultatott egyéb ellenzéki repertoárt - molinók, szórólapok, szirénák, miegymás - mostantól az új házszabály teszi lehetetlenné. Ha valamelyik ellenzéki képviselő ilyesmivel próbálkozna, a komoly anyagi következményeket tartósan aligha fogja vállalni.

Katonás rendben

Katonás rendben

Fotó: MTI

Ugyancsak az új házszabály módosítja a törvényalkotás menetét is: eddig a plenáris ülés minden benyújtott törvényjavaslatról egy általános és egy részletes vitát tartott, és ezekkel párhuzamosan zajlott a bizottsági vita is. Nem állítom, hogy a részletes viták hatalmas nézőközönséget vonzottak, de a nyilvánosság számára elérhető módon zajlottak. Mostantól viszont a részletes vitát az új házszabály kiszervezi egy újonnan létrehozott szintre: ez a vita a törvényalkotási bizottságban fog zajlani. Meglátjuk, hogy e bizottság működése mennyire lesz nyilvános, és menynyire tanulja meg a sajtó, hogy az érdemi módosításokat és döntéseket itt kell figyelni. Elvileg a bizottsági ülések nyilvánosak, és ezeket a parlament honlapjáról elérhető online rendszeren keresztül követhetjük is, de a zárt ülés elrendelése - és ezzel a nyilvánosság kizárása - csak többség kérdése.

Ma már azt is tudjuk, hogy a kormányváltó összefogás pártjai közül egyedül az MSZP-nek lesz frakciója: sem az Együtt, sem a PM, sem a DK, de még Fodor Gábor sem tud képviselőcsoportot alapítani. Független képviselőnek lenni azonban eddig sem volt különösebben látványos elfoglaltság. (Kivéve, amikor valamelyik frakció a megszűnés határára csökkent: ilyenkor a független képviselőt nagyon meg tudták szeretni a billegő képviselőcsoport tagjai. Emlékszik-e az olvasó Lengyel Zoltán és az ex-MDF esetére?) Noha az új parlamenti szabályok is rögzítik, hogy minden képviselőnek joga van legalább egy bizottság munkájában részt venni, ez még kevés lesz e pártoknak az üdvösséghez. Hangjukat a plenáris ülésen sem nagyon fogjuk hallani - az a régi szabály ugyanis megmaradt, hogy a viták során, napirendi ügyekben a frakciók felszólalói után az elsőnek jelentkezett független képviselő kap szót. Lehetséges persze, hogy a négy különböző párthoz tartozó függetlenek ezt koordinálni tudják majd egymás közt - ezt is meglátjuk. Ami viszont bizonyos: az eddig parlamenti látványosságnak szánt napirend előtti felszólalások frakcióhoz kötöttek maradnak - és ezen a színpadon csak az MSZP, a Jobbik és az LMP tud fellépni.

Az utca és a negatív polgári körök

Jól látszik tehát, hogy a parlamentbe jutott pártok számára az Országgyűlés nyújtotta nyilvánosság és reprezentáció minimálisra csökken. Az elmúlt négy év tapasztalata az is, hogy a kormány ellenzéke nem egységes; s mert mindahányan a kormányellenes szavazói bázisokra hajtanak, legalább annyira el vannak foglalva egymással, mint a kormánynyal. Ebben nem lesz nagy változás - sőt, meg lennék lepődve, ha az elmaradt kormányváltásért nem egymást gyalulnák a T. Ház ülésein (is).

De akkor hol lehet majd politizálni, ha nem a parlamentben?

Az egyik lehetőség nyilván az utca. Az ilyen-olyan megmozdulásokból hamarabb lesz hír, az "átlagemberek" is értesülhetnek róluk. Csakhogy az elmúlt négy év megmutatta azt is, mennyi vitát vált ki, ha egy utcai eseményen megjelennek a pártpolitikusok. A pártok! Miért mentek oda, miért használják fel "saját kampánycéljaikra" az utcát vagy a "civilek" megmozdulásait? És máris nem az esemény tulajdonképpeni céljáról, hanem a résztvevőkről beszélünk. De hosszú távon azért sem járható az utcai út a pártok számára, mert tartósan nem lehet az aktivistákat és szimpatizánsokat ott tartani - Budapest nem Kijev, Magyarország nem Ukrajna; a sikertelenség pedig rendkívül demoralizáló tud lenni. Megunják, és hazamennek. (A sziszifuszi küzdelemről kérdezzék Nagy-Navarro Balázst.) Harmadrészt, és ebben is van már tapasztalatunk, megjelenhetnek ellentüntetők is - láttuk a HaHa Lendvay utcai székházfoglalásánál. És ki vállalja annak az ódiumát, hogy rendre a Fradi B-középpel találja majd szembe magát?

Az utca mindig nyitva áll

Az utca mindig nyitva áll

Fotó: Németh Dániel

De ha nem a parlamentben és nem az utcán zajlik majd a politika, akkor hol?

A lehetőségek rövid távon talán világosabbak: a mobilizációs lehetőségek egyelőre még nyitottak. A pártok ma még jórészt avval vannak elfoglalva, hogy ki mondjon le, ki vállalja a felelősséget, össze kellett-e fogni vagy sem - de közben elindult az új kampány. Még ha az európai parlamenti választások csekély társadalmi érdeklődést keltenek is, az ellenzéki pártok számára itt a lehetőség, hogy csalódott és a lejtős választási rendszer és eljárási szabályok miatt felháborodott szavazótáborukat újfent megszólítsák. Mivel várhatóan egyedül indul minden párt, az a kockázat is kizárt, hogy hű szimpatizánsaik előtt valamely nemkívánatos párttal való szövetség miatt kelljen magyarázkodniuk.

Az EP-választás újfent lehetőséget biztosít az európai és nyugati értékrend iránt magukat elkötelezettnek valló szervezetek számára, hogy megmutassák magukat. Igen, az új, kis pártok számára az 5 százalékos küszöb komoly akadály: de ha e pártok egy jóval alacsonyabb részvétellel lezajló választáson nem tudják ezt a küszöböt átlépni, akkor azért aligha a választók lesznek a hibásak. Nem mellesleg: a küszöbszabályt meg is lehetne támadni az Alkotmánybíróságon. A német alkotmánybíróság idén februárban alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette a német EP-választási törvényben szereplő 3 százalékos küszöböt. Az indoklás szerint az EP-ben - amely nem nemzeti párthovatartozás, hanem európai pártcsaládok szerint tagozódik - nem áll fenn az a fajta kormányalakítási kényszer, mint a német szövetségi parlamentben. Vagyis nincs alkotmányos ok, ami a Németországnak juttatott 96 hely elosztásánál kizárhatna bármilyen pártot. A választójog egyenlősége megköveteli, hogy minden szavazat érvényesülhessen, még ha ez - ad absurdum - azt is jelentheti, hogy 96 párt képviselője jut be. Ha pedig ez az érvelés igaz Németországban, akkor igaz Magyarország leendő 21 képviselőjére is. Ne ámítsuk egymást: az 5 százalékos küszöbnek nálunk sincs egyéb célja 2004 óta, mint hogy minden új pártot intézményesen zárjon ki a politikai nyilvánosság azon tereiből, amit az EP-képviselőség jelent.

A május 25-i európai választás - legyen bármilyen alacsony is a részvétel - minden eddiginél pontosabb képet fog adni arról, hogy melyik párt mennyit ér valójában. Az egész ország egyetlen választókerület, ezért a gerrymandering kizárva, az esetleges kudarcot nem lehet majd arra fogni, hogy gaz módon elcsatolták azt a két utcát, ami "hozta volna" az eredményt. Az EP-választások után nemcsak azt fogják tudni a szereplők, hogy ki ingázik ezentúl a Brüsszel-Strasbourg-Budapest-tengelyen, hanem azt is, hogy milyen módon érdemes nekifutniuk az ősszel esedékes önkormányzati választásoknak. Ami, ne feledjük, már nem négy, hanem öt évre ad mandátumot az önkormányzati képviselőknek, polgármestereknek.

És ha 2018-ra mindez nyilvánvalóan nem is lesz elég - mivel kecsegtethet a középtávú jövő?

Osztott pályán

Mindenekelőtt le kellene cserélnünk a "civil" szót. A mai közfelfogásban ugyanis a "civil" jelleg szinte automatikusan kizárja a politizálást. Sokszor maguk a "civilek" kérik ki maguknak, hogy ők politizálnának. De aktív állampolgárok nélkül nem lehet demokráciát játszani. Lehet, hogy ma kevesen vannak - de ezek a nem is mindig kevesek az elmúlt években rendre azt hallották, hogy a politika és a választás a pártok dolga, és ha valaki politikai követelésekkel áll elő, alapítson pártot (vagy csatlakozzon egy létezőhöz). Nos, ez az oldschool felfogás igaz lehet egy parlamentáris demokráciában - de ma Magyarország sok tekintetben nem az, a kormány parlamenti felelőssége ugyanis csak látszólagos, és számos, a parlamentáris demokráciától idegen elem pöttyözi a közjogi rendszert (mint például a Költségvetési Tanács tulajdonképpeni vétójoga a költségvetés felett vagy a kétharmadba vésett egykulcsos adó).

Nem gondolom, hogy a demokratikus ellenzéki pártoknak követniük kellene a 2002-es orbáni polgári körök mintáját. De hogy tanulni lehetne belőle, az valószínű - miként abból is, ahogy a miniszterelnök szisztematikus munkával (szinte lemásolva az amerikai jobboldal 1960 utáni modelljét) felépítette és segítette a jobboldali közösség megszervezését. Hogy milyen emberekkel és milyen minőségben, az nyilván vitatható. De látjuk, hogy működik. Mi lenne, ha a meglévő vagy eztán elinduló, helyi vagy tematikus állampolgári kezdeményezésekre nem vetélytársként vagy jól felhasználható aktivistahálózatként, hanem partnerként tekintenének a hivatásos ellenzéki politikusok, pártok? Esetleg mindenfajta viszonzás nélkül segítenék őket? És lesznek ilyen, az alkotmányosság, a jogállamiság, az emberi méltóság vagy épp a szociális konfliktusok körül kibontakozó ügyek, és lesznek ilyen kezdeményezések, ebben nincs kétségem.

Az a pártpolitika, amely a párton belüli sikert a választókkal akarja honoráltatni, nem működik. Látjuk az eredményét. Nem kétlem, hogy Mesterházy Attila "rendbe tette" a szocialista pártot (bármit is jelentsen ez), de ez csak párton belül érdem. Nem kétlem azt sem, hogy Gyurcsány Ferenc irtó népszerű a maga pártjában és törzsszavazói táborában - de ebből még nem lesz demokrácia. Sem a parlament, sem az utca nem lesz alkalmas arra, hogy megerősítse a demokrácia eszméjét és gyakorlatát. A pártok nélkül ez nem fog menni - de az is biztos, hogy nem fog menni akkor sem, ha csak ők és ők egyedül próbálkoznak vele.

Neked ajánljuk

Dobosviccek

„Srácok, van kedvetek meghallgatni a szerzeményeimet?”, szól az egyik legelcsépeltebb dobosvicc csattanója. A közvélekedés szerint a dobosok tipikusan háttérbe húzódó, nem túl izgalmas figurák, de ahogy Dave Grohl, Phil Collins, Don Henley vagy akár Szikora Róbert példája mutatja, megfelelő tehetséggel és szorgalommal belőlük is lehetnek nagy sztárok. Az elmúlt hetekben két neves angol zenekar dobosa is szólóalbumot jelentetett meg – mindkét lemezre érdemes időt szakítani.

Hordta a jelet

  • - minek -

Mátyás Attila számos zenekaron és zenei korszakon átívelő, lassan négy évtizedes pályafutásában különleges epizód a rövid ideig létező Agnus Dei (Isten báránya) zenekar.

Intimebb invenciók

Bacsó Kristóf legutóbbi szerzői anyaga nem konceptlemez, a szaxofonos nem szokott ilyeneket készíteni. A gondolatok, a képzetek, a keresztutalások sokkal összetettebben bontakoznak ki dallamaiból és témáiból, mint hogy kiragasszon egy képet középre, és a körül motozzon a lemez végéig. Bacsó az irányadó jazzalkotók közé emelkedett a rá jellemző nyugodt, intellektuális megközelítéssel; a saját együttesein kívül elsősorban a Modern Art Orchestra szaxofon szólamvezetőjeként és a Zeneakadémia jazz tanszékének élén.

Dehogy vagyunk egyedül

A vígjáték műfaja lefelé tartó pályájának igencsak a végét járja már, s mint számos híres képviselője, mára elgyengült, fárasztó, és ha mond is valamit, az gyakran kellemetlen vagy csitítgatni való. Elég csak az utóbbi idők tömeggyártott spin-off sorozataira gondolnunk, ha az eredetiek színvonalának revíziójával nem is szívesen zaklatnánk fel magunkat.

Tekintetek tüzében

  • Révész Emese

Czene Márta technikai tudása kivételes, nem sajnálja az időt és a fáradságot a részletek megmunkálására, vékony festékrétegei, kifinomult vonalrajza, kimért kompozíciói a reneszánsz fénykorát és a fotórealizmus legjavát idézik. Önmagában ez vajmi kevés lenne azonban ahhoz, hogy érdekes legyen a kortárs szemlélőnek.

Purcell zongorája

Az 1695-ben elhalálozott Henry Purcellnek természetesen nem volt zongorája, hiszen Bartolomeo Cristofori csak egy évtizeddel később találta fel a zongora ősének tekinthető fortepianót, majd újabb 60–70 évnek kellett eltelnie, amíg ez a hangszer lassan egyeduralkodóvá válva kiszorította billentyűs társait. „Purcell, a zongora poétája” – kommentálta a koncert előtt egy barátom kissé helytelenítő mosollyal Szokolov műsorát, aki a koncert teljes első félidejét az angol mesternek szentelte.

Az az űzött hang

„A csapat a Váladék nevű kocsmában gyűlt össze, hogy levonja a nap tanulságait”, olvassa fel színtelen hangon, hadarva A hosszú nap című tárcanovellájának első mondatát Tar Sándor valamikor 1993-ban. Hova sietett vajon? Vagy inkább honnan menekült? Semmi érzelem nincs a hangjában, és mégis zaklatottnak tűnik, talán a gyorsan eldarált szavak, a szinte fuldokló lélegzetvételei miatt. Hallgatni is felkavaró.

Az élet értelme

Ferdinand von Schirach izgalmas szerző: jogászból lett író, ami a hazánkban is játszott két színdarabján meg is látszik. A Terrort a Katona József Színház mutatta be 2016-ban, az Istent most láthatjuk először. Mindkettő zárt tárgyalás formáját ölti, a Terror a tárgyalóteremben játszódik, s bár az Istenben elhangzik az intelem, hogy „ügyvédnő, nem a bíróságon vagyunk”, és látszólag egy nyílt pódiumbeszélgetésen veszünk részt, valójában teljesen nyilvánvaló, hogy de, most is a bíróságon vagyunk. Ahol mi, nézők vagyunk bírók, és a felsorakoztatott számtalan érvből kell levonnunk a végső következtetést, majd szavaznunk kell arról, hogy támogatjuk-e Kertész Tibort abban, hogy orvosi segítséggel vessen véget az életének.

Korszerűtlen elmélkedések

  • Zelei Dávid

„Valószínűleg nem vagyok regényíró; valószínűleg olyan esszéíró vagyok, akinek regényeket kell írnia, mert esszét írni nem tud”, nyilatkozta egyszer a portugál José Saramago. Magyarul eddig hiányzó regényét, a Festészeti és szépírási kézikönyvet kézbe véve pedig minden eddiginél jobban mögé láthatunk e Nobel-díjasként azért álszerénynek ható kijelentés miértjének.

Körözik Putyint

A Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök és Marija Alekszejevna Lvova-Belova, a gyerekjogok oroszországi elnöki biztosa ellen. Mindkettőjükkel szemben az a megalapozott gyanú merült fel, hogy legkésőbb 2022. február 24-ét követően ők maguk adtak parancsot gyermekek kényszerdeportálására és kényszeradoptálására, illetve nem akadályozták meg alárendeltjei­ket ebben. Ez a nemzetközi jog szerint háborús bűnnek számít.

Mindent és mindenkitől

Megkárosítva érzi magát és feljelentést tervez több olyan orosz állampolgár, aki magyar letelepedési kötvényt vásárolt a VolDan Investments Ltd. nevű közvetítőcégen keresztül.

„Még erős a magyar felhozatal”

Mi a helyzet a Trafóval a Sberbank csődje óta? Visszakapták-e a pénzüket? – kérdeztük az illetékestől. A beszélgetés során szó esett még arculatváltásról, színházi fenntarthatóságról, a független előadóművészek helyzetéről, egyáltalán a magyar kultúra kilátásairól.