Bernard Guetta: A vesztes Putyin magára marad

Publicisztika

Ahogy romlanak Oroszország kilátásai az ukrajnai háborúban, mintha egyre látványosabban távolodnának tőle azok az országok, amelyeket sokan Moszkva szövetségeseinek hittek.

Elfogytak Oroszország szövetségesei. Persze ott van még Szíria, Nicaragua, Belarusz, Kuba, Eritrea és Észak-Korea, akik vele együtt megpróbálták megakadályozni, hogy az ukrán elnök videóhívásban felszólaljon az ENSZ közgyűlésén, de mi a helyzet Kínával? Indiával? Törökországgal? Kazahsztánnal és a többi közép-ázsiai állammal?

Sokan azt gondolták, hogy ezek az országok, amelyek a világ népességének több mint 40 százalékát teszik ki, ki fognak állni Moszkva mellett a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján. Szerintük a múlt heti szamarkandi összejövetelnek a hidegháborúhoz való visszatérésről, a két blokk és az el nem kötelezettek mozgalmának újraalakulásáról kellett volna szólnia. Katonai kudarc ide vagy oda, mondták, Vlagyimir Putyin még messze van a vereségtől, de maga Putyin hazudtolta meg a csodálóit, amikor már a találkozó elején kijelentette, hogy kész válaszolni az ukrajnai háborúval kapcsolatos kínai „kérdésekre és aggodalmakra”.

Aggodalmakból akad elég Pekingben, és úgy tűnik, hogy Ankara és Újdelhi is osztja őket, hiszen Recep Erdoğan felszólította az orosz elnököt, hogy „a lehető leghamarabb és diplomáciai eszközökkel” vessen véget ennek a háborúnak, míg Narendra Modi megerősítette, hogy „most nem a háborúnak van itt az ideje”. A kis Vlagyimirt, mint egy rendetlenkedő iskolásfiút, Szamarkandba küldték a fegyelmi bizottság elé, és könnyen belátható, hogy miért.

Hszi Csin-pingnek jól jött volna, ha orosz barátja gyorsan győz Ukrajnában. A világ felismerte volna, hogy Európa és az Egyesült Államok hatalma leáldozóban van, és az új évszázadban a felemelkedő Kína fogja átvenni a világ vezetését. Ezzel az erődemonstrációval Hszi arra kényszeríthette volna Tajvant, hogy válasszon az önkéntes behódolás és egy vesztes háború között. Az életre szóló elnöki ambíciókkal rendelkező, de egyre nagyobb belpolitikai nehézségekkel küzdő kínai elnök számára Ukrajna veresége fényes kilátásokkal kecsegtetett, az ukránok győztes ellenállása viszont számára felér egy katasztrófával.

 

Ez ugyanis azt mutatja, hogy a demokráciák támogatásával az olyan országok, mint Tajvan és Ukrajna képesek ellenállni Kínának és Oroszországnak, ráadásul minél tovább tart ez a háború, annál inkább megsínyli a nemzetközi kereskedelem.

Éppen a demokráciák felemelkedésének köszönhető, hogy Kína harminc éve ismét felkerült a világ térképére. Talán egy napon képes lesz nélkülük is elboldogulni, köszönhetően a belföldi piacának és az Ázsián belüli kereskedelemnek. Hszi erre számít, de ma még nem tart itt Kína, és Vlagyimir Putyin ukrajnai kudarca annyira aggasztani kezdte, hogy már Moszkvának is tudtára adta az aggályait.

Erdoğan a maga részéről úgy véli, hogy az ukrán ellentámadás sikerével Vlagyimir Putyin túlságosan nagy súlyt veszít a nemzetközi színtéren ahhoz, hogy Törökország továbbra is kijátszhassa a Kremlt az atlanti szövetséggel szemben, és fordítva. Oroszországnak ki kell jutnia abból a mocsárból, amelybe Ukrajnában beleragadt, különben minden értékét elveszíti Törökország szemében. Ami Narendra Modit illeti, neki is minden oka megvan arra, hogy ne akarja, hogy Oroszország még jobban meggyengüljön ebben a kalandban, hiszen Oroszország az, amely fegyverekkel és olajjal látja el Indiát, és lehetővé teszi számára, hogy sakkban tartsa az Egyesült Államokat, valamint szembenézzen két történelmi ellenségével: Kínával és Pakisztánnal. India nem akar elesni az orosz támogatásától, hogy aztán máshol kelljen segítség után néznie, amit egyébként Franciaország és más uniós országok már tűkön ülve várnak. Oroszországot az a veszély fenyegeti, hogy az önbizalmával együtt Indiát is elveszíti, és ami még súlyosabb számára, Közép-Ázsia kezdi elhinni, hogy az ukrajnai háború nem remélt lehetőség arra, hogy kikerüljön a Kreml befolyása alól.

Az azerbajdzsániak voltak az elsők, akik ezt megértették. Ezért kezdték újra támadni Örményországot, megmutatva, az orosz védelem nem sokat ér. Üzbegisztán és Kazahsztán már az Európai Unióval kacérkodik. Kirgizisztán és Tádzsikisztán ismét fegyvert ragadott, hogy – Moszkva véleményének kikérése nélkül – megpróbálják rendezni határvitáikat. Mintha Közép-Ázsia a szabadságot választotta volna.

Az egykori birodalomnak már a keleti és a nyugati végében is tátong a szakadék, amelybe Vlagyimir Putyin Oroszországot taszította.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk