Korábban ezzel évtizedeken keresztül a szcénákban jártas kurátorokat bíztak meg, ami a legnagyobb volumenű, ötévente megrendezett kortárs művészeti kiállítás esetében némileg indokolt (az idei költségvetését 42 millió euró közpénz fedezte, az előző látogatóinak száma egymillió fölött volt). A korábbi Documenták esetében is hullámzott a színvonal, és olykor botrányok is színezték (amikor tetovált disznók voltak kiállítva, vagy 1000 beutaztatott kínai adott elő egy performance-t).
Amikor 1982-ben először láttam a kasseli kiállítást, Joseph Beuys uralta a mezőnyt, az antropozófikus művész-guru kultusza akkor sem pusztán művészetről szólt. Tíz évvel később, amikor ott jártam, éppen a multiplexhatás érvényesült, a kiállítóterekben fekete-fehér filmeket vetítettek. Most a megnyitót követően a ruangrupa művészcsoport válogatását megdöbbenés, majd heves kritikák, viták és tiltakozások sora követte, aminek hatására végül az intézmény német vezetője, Sabine Schormann lemondott. A kiállított tárgyak között ugyanis antiszemita mázolmányok is voltak, amelyeket a kirobbant botrány nyomán letakartak, majd eltávolítottak. Ezt követően további sajátos szellemiségű művek is felmerültek, mint az Izrael elleni bojkottra szerveződött BDS-mozgalmat (Boycott, Divestment, Sanctions, a. m. bojkott, tőkekivonás, szankciók) reklámozó munkák, valamint egy film is japán terroristák tömeggyilkosságáról a tel-avivi Lod repülőtéren, az egészet lényegében hőstettként ábrázolva.
Később a Documenta rendezői és a koncepciójának hívei közül többen „kontextulizálni” kívánták a náci karikatúrák motívumait követő, egyébként silány agitpropjellegű képeket. Egy mű, de akár egy kiállítás kontextualizálása, létrejöttének, kulturális környezetének és motívumainak értelmezése mindig indokolt, ám attól aligha válik elfogadhatóbbá, hogy maguk az indonéz kurátorok sem voltak tudatában annak, hogy milyen „ikonográfiai” hagyományba illeszkednek, mert kultúrájuknak az antiszemitizmus mintegy magától értetődő része: „Indonéziában nincs megfelelő szókincs egy antiszemita motívum artikulálására – nyilatkozta a csoport egyik tagja –, csak a viták során értettük meg, mennyire érzékeny téma az antiszemitizmus Németországban.” Ezt a vezérszólamot vette át a magyar részvételt szervező OFF-Biennále sajátosan beszűkült szemléletről tanúskodó nyilatkozata is, mondván: „…úgy gondoljuk, inkább a kontextuális különbségek, mint a tényleges antiszemita érzelmek eredménye volt.” (E dokumentum megtalálható az offbiennale.hu Hírek rovatában.)
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
