Tillmann J. A.

A tévedések Documentája

Mi történt Kasselban?  

  • Tillmann J. A.
  • 2022. szeptember 14.

Publicisztika

Az idei Documentát nevezték már a szégyen Documentájának, ahogy az utolsónak is. Már az előjelei sem sok jót sejtettek, mivel a rendezésére ezúttal egy művészcsoportot hívtak meg, akik ráadásul a nem éppen kortárs képzőművészetéről híres Indonéziából érkeztek.

Korábban ezzel évtizedeken keresztül a szcénákban jártas kurátorokat bíztak meg, ami a legnagyobb volumenű, ötévente megrendezett kortárs művészeti kiállítás esetében némileg indokolt (az idei költségvetését 42 millió euró közpénz fedezte, az előző látogatóinak száma egymillió fölött volt). A korábbi Documenták esetében is hullámzott a színvonal, és olykor botrányok is színezték (amikor tetovált disznók voltak kiállítva, vagy 1000 beutaztatott kínai adott elő egy performance-t).

Amikor 1982-ben először láttam a kasseli kiállítást, Joseph Beuys uralta a mezőnyt, az antropozófikus művész-guru kultusza akkor sem pusztán művészetről szólt. Tíz évvel később, amikor ott jártam, éppen a multiplexhatás érvényesült, a kiállítóterekben fekete-fehér filmeket vetítettek. Most a megnyitót követően a ruangrupa művészcsoport válogatását megdöbbenés, majd heves kritikák, viták és tiltakozások sora követte, aminek hatására végül az intézmény német vezetője, Sabine Schormann lemondott. A kiállított tárgyak között ugyanis antiszemita mázolmányok is voltak, amelyeket a kirobbant botrány nyomán letakartak, majd eltávolítottak. Ezt követően további sajátos szellemiségű művek is felmerültek, mint az Izrael elleni bojkottra szerveződött BDS-mozgalmat (Boycott, Divestment, Sanctions, a. m. bojkott, tőkekivonás, szankciók) reklámozó munkák, valamint egy film is japán terroristák tömeggyilkosságáról a tel-avivi Lod repülőtéren, az egészet lényegében hőstettként ábrázolva.

Később a Documenta rendezői és a koncepciójának hívei közül többen „kontextulizálni” kívánták a náci karikatúrák motívumait követő, egyébként silány agitpropjellegű képeket. Egy mű, de akár egy kiállítás kontextualizálása, létrejöttének, kulturális környezetének és motívumainak értelmezése mindig indokolt, ám attól aligha válik elfogadhatóbbá, hogy maguk az indonéz kurátorok sem voltak tudatában annak, hogy milyen „ikonográfiai” hagyományba illeszkednek, mert kultúrájuknak az antiszemitizmus mintegy magától értetődő része: „Indonéziában nincs megfelelő szókincs egy antiszemita motívum artikulálására – nyilatkozta a csoport egyik tagja –, csak a viták során értettük meg, mennyire érzékeny téma az antiszemitizmus Németországban.” Ezt a vezérszólamot vette át a magyar részvételt szervező OFF-Biennále sajátosan beszűkült szemléletről tanúskodó nyilatkozata is, mondván: „…úgy gondoljuk, inkább a kontextuális különbségek, mint a tényleges antiszemita érzelmek eredménye volt.” (E dokumentum megtalálható az offbiennale.hu Hírek rovatában.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.