Bernard Guetta: Az anticionizmus nem segít Palesztinán

Publicisztika

A francia publicista, európai képviselő szerint nem palesztin- vagy Izrael-barátnak kell lenni, hanem a béke pártján kell állni. Aki az izraeli politika miatti elégedetlenségből tévesen anticionistának mondja magát, a szavak erejével is csak tovább súlyosbítja a zsidó-palesztin konfliktust.

Ahhoz, hogy tudjuk, mi az, hogy valaki antiszemita, azt is tudni kellene, mi az antiszemitizmus. Ahhoz, hogy tudjuk, mi az, hogy valaki anticionista, azt is tudni kellene, mi jelent: cionista. Ezeken a definíciós kérdéseken siklik ki az október 7-i mészárlás és a gázai bombázások által kirobbantott viták nagy része. És nemcsak a vitáké, hiszen vegyük például a francia diákokat, akik a gázaiakkal való szolidaritásból megszállták a párizsi Sciences Po politikatudományi egyetem karait (arról nem beszélve, hogy az Egyesült Államokban hetek óta Izrael-ellenes és palesztinpárti tüntetéseket tartanak a campusokon).

„Antiszemiták” – mondják sokan, nem feltétlenül csak zsidók, távolról sem, akik szolidaritást éreznek az izraeliekkel, és ezért megdöbbenek a tüntetéseket látva. „Színtiszta rágalom” – válaszolják a diákok, azzal érvelve, hogy zsidó diákok is velük együtt tüntetnek, és hogy az antiszemitákkal ellentétben nekik semmi bajuk a zsidókkal általában; és nem is vádolják őket mindazokkal a bűnökkel, amelyeket az elmúlt évszázadok antiszemitizmusa nekik tulajdonított.

Ez így igaz. Még ha nagyon keresnénk is, a Sciences Po palesztinbarátai között nem találnánk egyetlen olyan embert sem, aki szerint numerus clausust kellene bevezetni a zsidókkal szemben, és újra kellene nyitni a gettókat vagy a megsemmisítő táborokat. Viszont számosan vannak közöttük és támogatóik között olyanok, akik „anticionistáknak” nevezik magukat.

Ez alatt vélhetően azt értik, hogy elítélik az Izrael által folytatott politikát. Eltekintve attól, hogy sok antiszemita már az 1970-es évek óta az „anticionista” címke mögé bújik, mit jelent ma ez a kifejezés?

A múlt század elején anticionisták voltak mindazok az európai zsidók, a túlnyomó többségük, akik azt akarták, hogy teljes jogú állampolgárként ismerjék el őket saját országukban, és akik a cionizmusban, a palesztinai zsidó nemzeti otthon létrehozásának gondolatában nem láttak mást, csak abszurd utópiát. Ez igaz volt mind a zsidó városi középosztályra, mind a közép-európai befolyásos zsidó munkásmozgalomra, a Bundra. Abban az időben cionistaellenesnek lenni biztosan nem volt antiszemitizmus. Ám most, hogy az utópia valóra vált, és több mint hét évtizede létezik zsidó állam,

a cionizmusellenesség már nem jelenthet mást, mint a zsidó állam megsemmisítésének a vágyát,

akár az izraeliek Palesztinából való kiűzésével, akár egy olyan kétnemzetiségű állam létrehozásával, amelyben a zsidók kisebbségben lennének.

Tudjuk, hogy ha rosszul nevezzük meg a dolgokat, azzal csak növeljük a világ szerencsétlenségét, ahogy Albert Camus mondta, és ennek újabb bizonyítékát látjuk itt. Ha az anticionizmus köntösébe bújva ítéljük el Gáza bombázását és Ciszjordánia gyarmatosítását, gyorsan oda jutunk, hogy bár akaratlanul, de megtagadjuk Izrael létjogosultságát. Már nem egy parlamenti többséget, egy kormányt, háborús bűnöket és a nemzetközi jog megsértését ítéljük el, hanem egy olyan államot, amely a térképeken és szavakban már nem „a folyótól a tengerig”, a Jordántól a Földközi-tengerig húzódik, hanem eltűnőben van.

Azzal, hogy egy állam elpusztítására törekszünk, nem egy igazságos béke alapjait rakjuk le, hanem új háborús évszázadot robbantunk ki. Ahelyett, hogy „palesztinbarátnak” vagy „Izrael-barátnak” neveznénk magunkat, inkább a béke pártján kell állnunk, a két állam együttélése mellett. Meg kell értenünk, hogy nem segítünk Izraelnek azzal, ha igazolhatónak tartjuk a gázaiak kollektív megbüntetését, és nem védjük a palesztinokat sem azzal, ha lekicsinyeljük az október 7-i borzalmat

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

(Címlapképünkön: Palesztin zászlóval tüntetnek palesztinokat támogató diákok a párizsi Sorbonne előtt. Fotó: MTI/AP/Christophe Ena)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.