A kormányzó Macedóniai Szociáldemokrata Unió (SDSM) megdöbbentő vereségére magyarázatot kereső sajtó és az elemzők sok mindent felemlegettek: az úgymond elhibázott választási kampányt, amely a csömörig az európai jövőről papolt; a „bolgár diktátumot” az alkotmánymódosítások ügyében, és a bolgár kisebbség beemelésének szándékát az alkotmányba; aztán azt a francia javaslatot, amely épp ezt próbálta volna a csatlakozási tárgyalások feltételéül szabni. A korrupciót, a jogállamisági hiányosságokat, a féktelen inflációs spirált, vagy a szocdemek meghunyászkodását a DUI, a macedóniai albán párt és fő koalíciós partner kormányzati szereplőinek arroganciája előtt.
S valóban, ezekről a legkönnyebb most beszélni. Az pedig feledésbe merül, hogy a most megbukott kormány az energiaválság idején hatalmas összegekkel támogatta a háztartások áramfogyasztását; hogy az elmúlt hét évben háromszorosára nőtt a minimálnyugdíj és kétszeresére az átlagfizetés, hogy az ország csatlakozott a NATO-hoz, és tárgyalásokat kezdett az EU-val.
A politika sokszor a politika percepcióján múlik – és az amerikai és európai nagykövetek úton-útfélen hangoztatott lesújtó véleménye az országban tapasztalható korrupcióról hatásosabban befolyásolta az általános benyomásokat, mint az adatok, amelyek szerint Macedónia nagyot ugrott előre a Transparency International listáján. A nagykövetek előkészítették a terepet a kormányváltáshoz, együttműködtek az ellenzékkel – de arra nem számítottak, hogy ekkora vereséget szenvednek az Európa-párti erők, és ekkorát nyernek a nacionalisták. Állandó bírálatuk leginkább a kormányzat DUI által delegált tagjait célozta, de ezt nem mondhatták ki nyíltan, az SDSM pedig szinte mazochista módon tartotta a hátát a koalíciós partnerért. A választási vesszőfutás így elkerülhetetlen lett.
Kétség sem fér hozzá, hogy az SDSM hitelességének döntő részét elemésztette a kormányzás egyes szegmenseinek rossz teljesítménye – miközben abban a hitben ringatták magukat, hogy a Görögországgal és Bulgáriával kötött megállapodások olyan forradalmi lépések, amelyeket a jövő igazolni fog. De ezek épp így kerültek veszélybe a jelenben. Elhibázottnak bizonyult az elnökválasztás két fordulója közötti választási stratégia is. A szocdemek ugyanis elismerték, hogy egyes intézkedéseikben és személyi döntéseikben hibáztak, s hogy túlságosan engedékenyek voltak a koalíciós partnerrel szemben. Csakhogy ennyi hiba beismerése még több állampolgárt fordított el tőlük: őket a későn jött önkritika arról győzhette meg, hogy egy ilyen, minden ízében bűnös pártra nem szabad szavazni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
