A nyugatiak tévednek. Diplomatákkal és újságírókkal az élen, a legtöbbjük szerint Emmanuel Macronnak nincs igaza abban, hogy az Európai Unió valódi szereplőként tudna fellépni a nemzetközi porondon. Inkább Vlagyimir Putyinnal értenek egyet, aki olyannyira nem bízik az Unióban, hogy nem vele, hanem az Egyesült Államokkal kezdett kötélhúzásba Ukrajnáért.
Az Atlanti-óceán mindkét partján azt halljuk, hogy Európa megszűnt létezni, hiszen nincs beleszólása a saját sorsának az alakulásába. Sajnálom, de mindkét állítás ugyanolyan hamis. Éppen az ellenkezője az igaz:
Európa soha nem volt olyan kevéssé megosztott, mint ma.
Megosztott volt a hidegháború alatt, de mostanra a „másik Európa”: Közép- és Kelet-Európa ugyanannak az Uniónak és ugyanannak a katonai szövetségnek a része, mint amit korábban Nyugat-Európának hívtak. Megosztott volt akkor is, amikor Franciaország meg akarta mutatni országnak-világnak, hogy senkitől nem függ a külpolitikája. Abban az időben Franciaországra és mindenki másra oszlott föl a szabad világ, de miután a kommunizmus elbukott, Németország és Franciaország összefogott George Bush iraki kalandja ellen, hangot adva annak, amit az európai közvélemény elsöprő többsége is gondolt az ügyről.
2003 óta tisztán hallatszik egy európai vélemény a világpolitikáról, függetlenül attól, hogy milyen kormányok vannak éppen hatalmon. A Krím-félsziget elcsatolása, a Brexit, Donald Trump és a koronavírus-járvány hatására pedig az európai országok látványosan összezárták a soraikat.
Tegnap még Franciaország szinte egymagában érvelt a közös európai katonai védelem, a közös iparpolitika és a közös hitelekből finanszírozott közös beruházások mellett, mára ledőltek ezek a tabuk. Már Lengyelország és a balti államok sem támaszkodnak kizárólag az Egyesült Államokra, ha a biztonságpolitikájukról van szó. Németország és Hollandia, a költségvetési ortodoxia két legmakacsabb őre is nyitott rá, hogy lazítsanak az EU-s stabilitási paktum szabályain. A Berlinben hatalmon lévő új koalíció szövetségi nagyhatalommá alakítaná az Európai Uniót. Sok minden, ami évek óta alakulóban van, nem vitatéma többé.
Az Európai Unió története a harmadik szakaszához érkezett: a politikai unió felépítéséhez, és az, hogy majdnem az összes teendő hátravan még, és hogy sok vita lesz a megvalósítás módjairól, nem ok arra, hogy Sztálint idézve azt kérdezzük: „Európa? Ugyan hány hadosztálya van Európának?”
A kérdés elavult, mert a közös katonai védelem, amelynek kiépítésére az Unió vállalkozik, nem a nemzeti hadseregeket fogja számszerűen összesíteni, hanem a jövő fegyvereivel, űr- és információs technológiával szerelkezik majd fel, és az évszázad realitásaiból levezetett közös külpolitikán fog alapulni. Az Egyesült Államoktól való távolodás, a Kreml törekvése, hogy kitörölje az emlékezetből az 1990-es éveket, Kína világméretű ambíciói, valamint az afrikai és közel-keleti káosz mind a 27 tagállamra nézve fenyegetőek Lisszabontól Varsóig és Koppenhágától Rómáig.
Minden, ami az Unió stabilitását és biztonságát veszélyezteti, az összes tagját egyenként fenyegeti.
Az Unió diplomáciája egyre határozottabb formát fog ölteni e négy korlát között, és ez olyannyira igaz, hogy a Száhel-övezet napról napra rémisztőbb helyzete már nemcsak Franciaországot, hanem az egész Uniót aggasztja, hogy Németország már nem Kínát tekinti az autóipara fő piacának, és hogy az atomenergia polgári felhasználásának vitája jobban megosztja Párizst és Berlint, mint az orosz elnökkel szemben követendő magatartás. „Európa nincs többé” – halljuk mindenütt, de elfelejtjük, hogy a hidegháború idején volt az, amikor megszűnt Európa. A hiány, amit most érzünk, annak köszönhető, hogy egyre nő az igény egy erős Európára. Vlagyimir Putyin nagyon szeretne tudomást sem venni az európai egységről, de attól az még létezik. A politikai unió a szemünk láttára születik, és ezt a folyamatot próbálja majd Emmanuel Macron felgyorsítani a soros elnöksége alatt az Unió élén.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
