Ennyi volt, kész, vége, Putyin győzött – halljuk mindenfelől. A lemondás mindent átható légkörében még a hamis érvek is meggyőzően hatnak. Mivel az ukrán ellentámadás nem tudta visszaszorítani az orosz csapatokat – magyarázzák –, a háború pozícióháborúvá vált, ahol az előny Vlagyimir Putyiné, mert neki több embere van, mint Ukrajnának.
A nyugati szankciók – teszik hozzá – nem kényszerítették térdre az orosz gazdaságot, a gyártósorokról továbbra is teljes kapacitással gurulnak le a lőszerek. A nyugati vezetők most jobban el vannak foglalva a Hamásszal, mint a Donbasszal, amióta pedig megindult Gáza szüntelen bombázása, ugyanezek a nyugati vezetők sok országban sokfelől kapják a kritikát, hogy erősen szelektív a felháborodásuk. A következtetés: minden Vlagyimir Putyinnak kedvez, akinek nem kell mást tennie, mint megvárni Donald Trump újraválasztását, mert akkor közelebb kerülhet az Egyesült Államokhoz, eltávolodhat Kínától, és megszerezheti a nemzetközi közösség jóváhagyását Ukrajna felosztására, miközben gyengítheti az Európai Uniót. Szóval ennyi volt.
Szerencsére azonban egyáltalán nem ez a helyzet.
Legyenek bármilyen szigorúak is, a gazdasági szankciók nem fogják egy csapásra megbénítani Oroszországot, még annyira sem, mint amennyire nem sikerült rögtön rákényszeríteniük Dél-Afrikát, hogy számolja fel az apartheid rendszert, vagy Iránt, hogy fordítson hátat a teokráciának. A szankció lassan ható méreg, amely mindent megnehezít és megdrágít azok számára, akik ellen bevetik őket. Sok mindenben megakadályozzák a célpontjaikat, de semmi rendkívüli nincs abban, hogy Vlagyimir Putyin felülemelkedik rajtuk. Együtt él velük, de ha fájdalommentesek és hatástalanok lennének, miért mondaná azt az oroszoknak, hogy gazdasági nehézségekre számíthatnak?
Azért mondta ezt Putyin, mert veszélyes lenne számára, ha úgy tűnne, hogy nincs tudatában ennek a valóságnak, miközben az oroszok 43 százaléka arra számít, hogy romlani fog a gazdasági helyzetük, és csak 31 százalékuk gondolja, vagy legalábbis mondja, hogy nem fog sem romlani, sem javulni. A putyinizmus nem pusztul bele a szankciókba, de nyilvánvalóan szenved tőlük, mert világos, hogy mankó ide vagy oda, egy féllábú ember nem tud olyan jól járni egy lábbal, mint kettővel.
Ugyanez a felmérés megcáfolja az Oroszország demográfiai előnyéről szóló elméletet. Habár Ukrajna népessége háromszor kisebb, mint Oroszországé, habár Ukrajnának is vannak dezertőrei, és az ukrán csapatok is kezdenek elfáradni, az oroszok 58 százaléka ellenez egy második mozgósítási hullámot. Vlagyimir Putyinnak csak azért nem fogytak még el az emberei, mert vannak önkéntesei, akiket vonzó szerződésekkel a hadseregbe csábítottak. Az ország legszegényebb régióinak a gazdaságát fellendíti a fiaik hazaküldött zsoldja, de az ország túlnyomó többsége nem hajlandó arra, hogy a fiatalokat a harctérre engedje.
Ez nem éppen annak a jele, hogy erős támogatottsága lenne a háborúnak Oroszországban.
A közvélemény-kutatások most először kimutatták, és ez jelentős fejlemény, hogy több orosz (48 százalék 39 ellenében) inkább azt szeretné, ha tárgyalások útján véget vetnének a háborúnak, mint hogy folytatódjanak a harcok. Most először fordult elő az is, hogy több orosz (50 százalék 44 ellenében) nem hiszi el a harcokról szóló hivatalos tájékoztatásokat, mint ahányan igen.
Attól még tény marad – vetik majd ellen –, hogy az amerikai közvélemény-kutatások szerint Donald Trumpnak valós esélye van arra, hogy visszatérjen a Fehér Házba. Ez tényleg mindent megváltoztatna, és valódi előnnyel járna Vlagyimir Putyinnak; ám egyelőre a belpolitikában ugyanolyan borúsak a kilátásai, mint a háborús fronton a Fekete-tengeren vagy a Dnyeper keleti partján.
A nyugati sajtót elérte a defetizmus hulláma, amelyet a romló nemzetközi légkör miatt aggódó közvélemény nyugtalansága táplál.
Az amerikaiak és az európaiak attól félnek, hogy őket is elnyeli a háború. Attól félnek, hogy gyermekeik harcolni mennek, és hogy bombák záporoznak majd a városaikra. Az a gondolat, hogy Oroszország már győzött Ukrajnában, megnyugtatja őket, mert ez azt jelentené, hogy eggyel kevesebb háború van. De miben látszódik az, hogy Vlagyimir Putyin úton lenne a győzelem felé?
Valerij Fjedorov, a Kremlhez közel álló politológus, az Összoroszországi Közvélemény-kutató Központ vezetője nemrég adott világos és cinikus választ. Az RBK internetes oldalnak adott hosszú interjújában kifejtette, hogy az orosz lakosság alapvetően álmában sem gondolt Kijev vagy Odessza elfoglalására, és legfeljebb 10-15 százalékuk „háborúpárti”, viszont most, hogy már elkezdődött, az oroszok túlnyomó többsége nem akarja elveszíteni a háborút. Vlagyimir Putyinnak ezért teljes szabadsága van a tekintetben, hogy folytassa a harcot, és csak akkor vessen neki véget, a győzelme kihirdetésével, amikor jónak látja.
Eszerint az idő az orosz elnök oldalán áll, de vajon ez mindig így is marad?
Ez igazából csak rajtunk, európaiakon és amerikaiakon múlik, mert Vlagyimir Putyinnak csak addig van szabad keze, amíg mi megtagadjuk Ukrajnától az önfelszabadításához szükséges fegyvereket. Minden rajtunk múlik, mert nem akkor kell feladni, amikor Kijevtől Gázáig éppen recseg-ropog minden. Minden azon múlik, megálljt parancsolunk-e annak, hogy a Kreml sikere a diadalittas Oroszországot egészen az Európai Unió határáig repítse, hogy felbátorítsa a demokrácia felszámolásáról álmodozó diktatúrákat, és hogy megbolondítsa a világ minden olyan népét, amelyik történelmi bosszút akar állni a Nyugaton. Minden rajtunk múlik, mert abban a pillanatban, amikor Vlagyimir Putyin nem titkolhatja tovább a vereségét az oroszok elől, a napjai meg lesznek számlálva.
