Felért egy vallomással, amikor Vlagyimir Putyin múlt csütörtökön, november 23-án azt mondta: Donald Trump „intelligens ember, aki már sok tapasztalattal rendelkezik. Úgy gondolom, hogy meg fogja találni a megoldást”. Nyilvánvaló, hogy ez a talpnyaló megjegyzés egy segélykiáltás volt.
Közel három évvel azután, hogy megpróbálta rátenni a kezét Ukrajnára, az orosz elnök még mindig csak az ország ötödét tartja az ellenőrzése alatt, beleértve a Krímet is. Elvesztette a kurszki régiót is, ahonnan képtelen volt kiszorítani az ukrán csapatokat. Annyira fél tőle, hogy általános mozgósítást hirdessen, hogy kénytelen volt inkább észak-koreai csapatokat bevetni, miközben az élelmiszerárak az egekbe szöknek, a légi közlekedés a pótalkatrészek hiánya miatt egyre ritkul, a kamatlábak pedig folyamatosan emelkednek.
Vlagyimir Putyin atomfegyverekkel fenyegetőzik, de valójában egyetlen reménye – ahogyan azt most be is ismerte –, hogy Donald Trump segít neki kiszabadulni a saját csapdájából.
Ezért nagyon valószínű, hogy ez a két ember le fog tárgyalni egy kompromisszumot, amelyet az ukránoknak el kell majd fogadniuk, mert egész egyszerűen nem lesz más választásuk. Volodimir Zelenszkij olyannyira tisztában van ezzel, hogy nemrég kijelentette: az ukránok csak akkor mondanak le az elvesztett területeik visszaszerzéséről, ha a NATO megnyitja előttük a kapuit. Donald Trump ebbe nem fog beleegyezni, mert nem akar kötelezettséget vállalni a védelmükre. Vlagyimir Putyin sem fogja elfogadni, mert számára ez a vereség beismerése lenne. Azt viszont mindketten el tudnák képzelni, hogy az Európai Unió garantálja Ukrajna biztonságát azzal, hogy csapatokat telepít a leendő demarkációs vonal mentén.
Az elkövetkező hónapokban vagy évben, talán még az amerikai elnök hivatalba lépése előtt, az EU-nak egy, a létét érintő döntést kell meghoznia.
Vagy felvállalja azt a politikai, logisztikai és pénzügyi kihívást, amit az ukrajnai békefenntartás jelent, vagy anyagilag, sőt politikailag is alkalmatlannak nyilvánítja magát rá. Vagy valódi szereplőként lép föl a nemzetközi színtéren, garantálva saját biztonságát, a megcsonkított Ukrajna védelmét és a kontinens stabilitását, vagy pedig azonnal kibújik a rá háruló felelősség alól, amint az Egyesült Államok hátat fordít Európának.
Az Európai Unió számára közeleg az igazság pillanata, és a huszonhét fővárosban, akárcsak Londonban, élénk vita várható. Miért vállaljuk az Oroszország elleni mozgósítás kockázatát? – kérdezik majd sokan. Miért költsünk ennyi pénzt erre a bevetésre, amikor mindannyian pénzszűkében vagyunk? – mondják majd mások. Hogyan egyezhetünk bele, hogy egy ilyen hatalmas lépést teszünk a politikai unió irányába anélkül, hogy megvitatnánk? – háborodnak majd föl az euroszkeptikusok, az eurofóbok és az eurominimalisták.
Oroszország minden erejével azon lesz, hogy beavatkozzon ebbe a vitába, Donald Trump pedig azon, hogy az egyik oldalt meggyengítse, a másikat pedig megnyerje a saját céljainak. Akkora súllyal nehezedik majd mindenkire az igazságnak ez a kivételes pillanata, hogy lehetetlen megjósolni, hogyan végződik a vita, de három embernek döntő súlya lehet benne.
Az első Donald Tusk, a lengyel miniszterelnök, akinek az országa erőteljesen fejleszti a katonai képességeit, és aki személyesen is élen járt abban, hogy felszólítsa az uniót: Vlagyimir Putyinnal szemben közös európai védelemre van szükség.
A második Friedrich Merz, a kereszténydemokrata politikus, aki várhatóan kancellárként kerül ki a február 23-i németországi választásokból. A közös európai hitelfelvételt, az európai védelmi rendszer fejlesztését és a Vlagyimir Putyinnal szembeni határozottabb fellépést támogató Friedrich Merz valószínűleg egy olyan koalíció élén áll majd, amely nagyon szeretné megerősíteni az unió politikai pozícióit a világban.
Ami a harmadik embert, Emmanuel Macront illeti, ő egyrészt az elmúlt években egyre határozottabben lépett fel Vlagyimir Putyinnal szemben, másrészt csak úgy tud újra érvényesülni a francia belpolitikában, ha a nemzetközi színtéren is reflektorfénybe áll. A francia elnök a németországi választások után tarthatna egy új Sorbonne-beszédet, amelyben megfogalmazná az unió geopolitikai stratégiáját. Ezen kívül már most elkezdhetne egyeztetni Donald Tuskkal és Friedrich Merzcel, hogy véletlenül se gondolkodjanak különbözőképpen a nagy európai kérdésekről, és hogy ez a három ország közösen szorgalmazza, hogy
ha eljön az idő, Európa legyen az, ami biztosítja a két Ukrajna közötti demarkációs vonalat.
Az Egyesült Királyság és a tagállamok többsége kedvezően reagálna. Apránként majdnem az egész unió követné a példájukat. Így válnának ők ketten, Donald Trump és Vlagyimir Putyin a formálódó közös európai katonai védelem keresztszülőivé.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
