Bíró Gáspár: Egy kis atom

publikálva
1997/17. (04. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kilencvenes évek nemzetközi viszonyaiban uralkodó esetlegesség egyik jellegzetes megnyilvánulása az a megközelítés, amely szerint a közelgő katasztrófa még nem a katasztrófa maga. A looming catastrophe: a helyszíneket, az áldozatokat és a nemzetközi következményeket tekintve sok mindent előre lehetett látni az utóbbi években a Balkánon, Afrikában, a Közel-Keleten és egy sor más esetben. Mégsem történt általában az, vagy nem akkor és nem ott, ami milliók értelmetlen szenvedését megelőzhette volna. Az atomügyek is általánosságban ide sorolhatók, azzal a nem csekély különbséggel, hogy a megelőzés szó itt többnyire csak az illem kedvéért hangzik el. Nézzünk néhány példát.

A kilencvenes évek nemzetközi viszonyaiban uralkodó esetlegesség egyik jellegzetes megnyilvánulása az a megközelítés, amely szerint a közelgő katasztrófa még nem a katasztrófa maga. A looming catastrophe: a helyszíneket, az áldozatokat és a nemzetközi következményeket tekintve sok mindent előre lehetett látni az utóbbi években a Balkánon, Afrikában, a Közel-Keleten és egy sor más esetben. Mégsem történt általában az, vagy nem akkor és nem ott, ami milliók értelmetlen szenvedését megelőzhette volna. Az atomügyek is általánosságban ide sorolhatók, azzal a nem csekély különbséggel, hogy a megelőzés szó itt többnyire csak az illem kedvéért hangzik el. Nézzünk néhány példát.

A közönség és az atomüzletben utazók sűrű közönyétől körülvéve a hágai Nemzetközi Bíróság 1996. július 8-án hét-hét arányban nem tudta eldönteni, hogy a nemzetközi joggal összeegyeztethető-e vagy sem, ha egy állam, puszta létének védelmében, atomfegyvert vet be, vagy azzal fenyeget. Noha egy rangos ENSZ-testület tanácsadó véleményéről van szó, amelyet az ENSZ Közgyűlés megkeresésére adott, még a különböző világösszeesküvés-történetek kedvelőinek vesébe fúródó tekintete sem rezdült meg a hír hallatán. Az Economist pedig egy héttel a határozat nyilvánosságra hozatala után nyúlfarknyi tudósításban így foglalta össze a határozatot: A Nemzetközi Bíróság megállapította, a nukleáris fegyverek használata önmagában nem ütközik a nemzetközi jogba. A használatuk egy megsemmisüléssel fenyegetett állam részéről viszont jogos lehetne.1A tanácsadó vélemény kevésbé látványos, de a nemzetközi jog szempontjából messze fontosabb része az F. pont ellenszavazat nélkül elfogadott azon megállapítása, hogy az államok kötelesek jóhiszeműen, szigorú és hatékony nemzetközi ellenőrzés alatt megvalósítandó teljes nukleáris leszereléshez vezető tárgyalásokat folytatni.2

Természetesen az atomfegyverekkel is vívott háború lehetőségét nem az ilyen, vagy hasonló vélemények elterjedése miatt nem lehet kizártnak tekinteni. Akik tehetik ugyanis, minden erejüket megfeszítve, s azon túl is készülnek egy olyan helyzetre, amikor hozzá kell nyúlni az atomfegyverhez, mert más megoldás nincs a rossz fiúk megállítására. Tekintsünk most el a két nagytól, Amerikától és Oroszországtól, ők amúgy is állandóan rivaldafényben vannak. Kína, Nagy-Britannia és Franciaország a hidegháború utáni korszakban is határozottan folytatja katonai atomprogramjait. A franciák korábban a Szovjetunió célpontként való megnevezését elkerülő tous azimuths, azaz a szélrózsa minden irányában stratégiája ma már valóban mindenki ellen irányul, aki értékelésük szerint Nyugat-Európát és Franciaországot fenyegetheti. Ha a hírekben szereplő orosz-kínai fegyverüzletekben megnyilvánuló trendeket alaposabban szemügyre vesszük, nem lehet kizárni, hogy Kína kilencvenes évekbeli atomprogramja is lassan idomulni fog - az egyelőre főleg mások által hangoztatott - jövő századi szuperhatalmi szerepéhez. A kínai hadsereg meglehetősen zajos nukleáris tengeralattjáróinak lecserélése például ebbe az irányba mutatna. Nagy Britannia a maga diszkrét módján dolgozik a négy Vanguard-osztályú tengeralattjáróra fejlesztett Trident-programon. Kétezerre állítólag három a tervezett négyből már vízen lesz. Szakértők szerint a gyakorlatilag bemérhetetlen helyzetű tengeralattjárókra telepítendő új Trident II-vel, amelynek hatóköre 7400 és 11000 kilométer között lenne, a britek az ezredfordulón az egyik legfélelmetesebb atomcsapáserővel rendelkeznek.3Miután az atomfegyverek léte tény, a fejlesztések szükségességét ezekben az esetekben például ilyen érvekkel támasztják alá: felelős kormányok felelősséggel viselkednek, ezért kizárt, hogy véletlenül süljenek el az ellenőrzésük alatt lévő indítószerkezetek vagy illetéktelen azokhoz hozzáférjen. Szintén e felelősségből következően őrködnek azon, hogy ilyen helyzet máshol se álljon elő. Az elrettentésen túl a fejlesztés tehát a váratlan helyzetekkel való szembenézés képességének fejlesztését is szolgálja. Ez az álláspont, amelynek logikája nem követeli meg a nukleáris fegyver használatának hipotézisét, nagyjából egyenlő távolságra helyezkedik el a teljes betiltás mellett érvelők, illetve a fegyvert adott esetben minden teketóriázás nélkül bevetni készek nézetei között. A terminusok:megelőzés, elrettentés, fejlesztés behelyettesíthetők.

Ezzel szemben a korábban küszöb-államnak tekintett Izrael, India és Pakisztán továbbra is határozottan tagadja, hogy atomfegyver birtokában lenne. A Pakisztán és India között korábban kibontakozott regionális fegyverkezési verseny a kilencvenes években azonban magasabb fokozatra váltott. Tavaly nyáron láttak napvilágot újabb hírek arról, hogy Pakisztán kínai gyártmányú M-11-es rakétákat összeszerelő berendezésekhez jutott. Mind Peking, mind Iszlámábád azonnal cáfolta a híresztelést.4Az indiai miniszterelnök viszont 1996. augusztus 15-én nyilvánosan is megerősítette, a Prithvi és az Agni nevű rakéták fejlesztése folytatódik. Megfigyelők szerint az elsővel pakisztáni, a másodikkal kínai területeket lehet elérni. A főleg földi indítású kínai atomerővel szemben Pakisztán és India a légierőre van utalva. Az 1996 végén nyélbe ütött indiai-orosz megállapodás alapján idén márciusban érkeztek meg Indiába az orosz Szu-30MK szállítmány első gépei.5Az indiai miniszterelnök március végi moszkvai látogatásán bejelentették, az 1988 óta két orosz gyártmányú atomreaktor szállításáról folytatott tárgyalások a végső szakaszba érkeztek. Az ellentétes állítások, kölcsönös vádak és cáfolatok ellenére úgy tűnt, ezek az ügyek politikailag kezelhetők. Egészen 1996. szeptember 24-ig, amikor is India New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésen visszavonhatatlanul közölte, nem írja alá a nukleáris tesztek teljes betiltásáról szóló nemzetközi egyezményt (CTBT). Erre Izrael és Pakisztán sem írta alá, ami azt jelenti, az egyezmény nem lép életbe, amíg e három ország nem csatlakozik. A blamázs azonban kizárólag Indiát érte, mint a több mint 50 tagállam által ünnepélyes külsőségek közepette aláírt egyezmény megfúrásának magányos kivitelezőjét. Delhire hónapokkal az aláírást megelőzően a kilencvenes években párját ritkító nemzetközi nyomás nehezedett, ennek ellenére kitartott korábbi alláspontja mellett: vagy teljes körű, tehát az ötökre is kiterjedő nukleáris leszerelés (vö. a Hágai Nemzetközi Bíróság idézett F. pontjával) vagy semmi. Pontosabban, India nem hajlandó lemondani a status quo fennállása esetében a nukleáris állam státusának eléréséről, mert, amint azt indiai politikusok és szakértők magánbeszélgetéseken símán közlik, ma már nem is annyira Pakisztántól tartanak, hanem a feljövőben lévő Kínától.6Megjegyzendő, hogy Indiában szintén párjátritkító nemzeti konszenzus alakult ki a kormány CTBT-t elutasító álláspontjának támogatása körül. A CTBT egyébként tipukusan a kilencvenes évek egyrészt-másrészt nemzetközi dokumentuma. Egyrészt nem változtat a status quo-n, vagyis fenntartja az ötök megszerzett privilégiumait (az ötök helyzetét külön kell kezelni, mondta egy amerikai diplomata, mivel nekik van bombájuk, tehát nem kell gyanakodni arra, hogy titokban kísérleteket folytatnak7), másrészt egy egész sor kibontakozóban lévő folyamat (általában szintén csak az ötök számára hozzáférhető), így a bombák miniaturizálása, gond nélkül átcsúszik az egyezmény hézagain.8A tavaly szeptemberi new yorki közjáték sokakban komolyan megingatta a reményt, hogy az atomkérdést a bejáratott politikai eszközökkel kezelni lehet. S itt a Nyugat szemében a magyar nyelven nehezen visszaadható tartalmú rogue state státusra önmagát leküzdött Irak, Irán és Észak-Korea atomügyeit körülvevő általános gyanakvást s az abból fakadó messzemenő politikai, gazdasági és katonai következményeket nem is említettem. Azt meg elvileg mindenki mondhatja: az egész úgy kezdődött, hogy visszalőttek.

De vannak az atomháború térségünkben absztrakcióként kezelt ügyén túl más gondok is, amelyek bennünket sokkal kézzelfoghatóbban érintenek. A világ tíz legkevésébé biztonságosnak tekintett atomerőműve közül hat Közép- és Kelet-Európában található. Csernobil, a bolgár-román viszonyt nemcsak áttételesen mérgező Kozloduj és a nyolcvanas években Szőcs Géza által revans Csernobilért elnevezéssel illetett romániai csernavodai mű egy Budapest központú 900 kilométer sugarú körön belül helyezkedik el. A tavaly szeptemberben Csernobilban mért szivárgás után szokás szerint több egymásnak ellentmondó közlemény is napvilágot látott az ukrán sajtóban. Számomra az tűnik a leghihetőbbnek a különböző politikai vagy üzleti megfontolások alapján elhangzott nyiltkozatok közül, amelyben egy magas rangú kijevi illetékes jámboran elismerte, nemcsak azt nem tudni, milyen folyamatok zajlanak a szarkofágon belül, de az emberei sokszor azt sem tudják értelmezni, amit a műszerek jeleznek.9Azt a 3,1 milliárd dollárt, amit a G-7 ígért Ukrajnának, többek között az EU és az Európa-bank (EBRD) hozzájárulására számítva, az erőmű üzemen kívül helyezésére, illetve más erőforrással való pótlására, szeretettel várják Kijevben. A lényeg az, hogy semmi nem történik azon kívül, hogy néha nem engedik a személyzetet a szarkofág közelébe. De az is lehet, hogy rövidesen be kell zárni a boltot. Az oroszok már régóta mondják, nem hajlandók tovább hitelbe szállítani az üzemanyagot, ami rendkívüli módon súlyosbítaná az amúgy is a négy közül csak egy reaktorral dolgozó erőmű helyzetét. Március 13-án bejelentették, hogy a működő reaktor teljesítményét a felére csökkentik. Eddig az ukránok a Vörös Hadseregtől örökölt atomrobbanófejekkel fizettek, de a készlet apadóban van, s Ukrajna - az oroszokat idéző hírügynökségek szerint - máris egy 30 millió dolláros számlával lóg. Lényeges itt aláhúzni azt, hogy a csernobili erőmű teljes leállítása a jelenlegi helyzetben súlyos veszélyekkel járna, hiszen a reaktorok biztonságos leállításáig az előírások betartása komoly energiafelhasználást feltételez, s amint azt régen tudjuk, ahol nincs, onnan nincs mit elvenni. Megnyugtató viszont, hogy a Budapesttől légvonalban 60 kilométerre északra Szlovákiában befejezés előtt álló, szovjet rendszerű mohi atomerőműért helyettünk is kiidegeskedik magukat az osztrákok.10

Bizakodhatunk továbbá, rossz szokásunknak megfelelően, a kedvező széljárásban is, annál is inkább, mivel az igazán izgalmas dolgok a Kola-félszigeten történnek, ami Budapesttől légvonalban körülbelül 2500 kilométerre terül el. A félsziget az orosz Északi Flotta bázisa, számos kisebb-nagyobb kikötővel a Barents-tengeri Andreeva-öböltől Murmanszkon keresztül le a fehér-tengeri Szeverodvinszkig. Ami ezen kívül híressé teszi a helyet, az az, hogy e területen található a világ összes atomreaktorának közel egy ötöde, egészen pontosan 18 százaléka. A területi egységre eső reaktorok száma itt a legmagasabb a világon: 240 reaktor közül 236 tengeralattjáró és hajó-reaktor, négy pedig a kola-i atomerőműben található.11A szovjet időkben rendszeresen süllyesztettek el rádióaktív anyagokat tartalmazó tartályokat a környező tengerekben. A legnagyobb problémát azonban a pályafutásukat befejezett atom-tengeralattjárók jelentik. Egy norvég nem-kormányzati környezetvédelmi szervezet, a Bellona Alapítvány 1989 óta végez tényfeltáró tevékenységet a félszigeten és környékén uralkodó állapotokról. Legutóbbi jelentésük tavaly látott napvilágot.12A visszafogott hangvételű szöveg nagy része száraz adatok sorozata, elsőrangú orosz és külföldi források alapján, kiegészítve a helyszínen szerzett tapasztalatokkal és minimális kommentárokkal. A legerősebb értékelés az, hogy amennyiben továbbra is késik a nemzetközi összefogás a helyzet megváltoztatására, egy lassú Csernobil várható. Az illusztrációs anyagok, főleg a színes fotókon látható, néha évtizedek óta a szabad ég alatt tárolt, rádióaktív anyagot tartalmazó rozsdás tartályok, a félig szétszedett tengeralattjáró reaktorok, a vízből kiemelkedő tengeralattjárók tornyai az olyan tudományos-fantasztikus filmek hangulatát idézik, amelyekben megállás nélkül esik az eső. Különösen a Szeverodvinszken belül található Belomorszkaja támaszponton leszerelésre várakozó, egymás mellett lehorgonyzott öt Yankee és egy Charlie-osztályú tengeralattjáró csendélete felkavaró látvány. Hogy valóban nagy baj lehet, azt mutatja az oroszok reagálása az első Bellona-jelentés nyilvánosságra hozatal után. A sokévi átlagnak megfelelően a szövetségi biztonsági szolgálat 1996 februárjában hazaárulás vádjával letartóztatta Alexander Nyikityin nyugállományú tengerészkapitányt, aki a Bellona alkalmazottjaként részt vett a munkában (azóta nemzetközi közbenjárásra elengedték), a határőrökelkoboztak több ezer példányt a jelentésből, továbbá megszigorították a beutazást az amúgy is nehezen elérhető övezetbe. Nehezen jutnak be a létesítményekbe maguk az illetékes moszkvai civil kormányzati hatóságok emberei is. A Gosatomnadzor, az állami sugárvédelmi hatóság képviselőinek a flotta a Bellona-jelentés közzétételéig semmmilyen információt nem adott és minden helyszíni szemlére tett kísérletet megakadályozott. A flotta ugyanakkor a kellemetlen adósok kategóriájába tartozik. 1995. szeptember 21-én például a gagyevói támaszponton, beleértve a fegyverraktárakat, kikapcsolták az elektromos áramot egy kifizetetlen számla miatt. Az áram negyven izgalmas perc elteltével jött vissza, miután a tengerészet fegyvereseket küldött a villanytelepre. Ahhoz, hogy egy tágabb időperspektívában is el tudjuk helyezni a térségben végbemenő folyamatokat, utalnék egy amerikai újságíró, Fred Barbash tavaly őszi murmanszki élménybeszámolójának részletére. A murmanszki kikötőben horgonyoz a Lepse nevű kisméretű szállítóhajó, amelynek a raktere tele van szivárgó, különböző rádióaktív anyagokat tartalmazó felforrósodott tartályokkal. A hajót szétszedni veszélyes, még közeledni sem lehet hozzá a szintén forró hajótest miatt. Ettől függetlenül a kikötőben zajlik az élet. A helyszíni beszámolót illusztráló fotón a hajó látható, néhány méternyire tőle pedig egy sugárveszélyt jelző háromszögű bádogtábla lengedezik a szélben egy drótkötélen. A cikk szerint a hajótest maga, ha megérné, még 200.000, azaz kétszázezer év múlva is veszélyes mértékben sugározna.13

Nos, ez az a pont, ahol az emberen a tehetetlenség érzése kezd erőt venni. A Kola-félszigeten és környékén felgyűlt több tonna uránnak és más rádióaktív anyagnak a legnagyobb része továbbra is ott marad ahol van, és úgy, ahogy van. A mi életünkben biztosan. Egy harmadik generációs szovjet atom-tengeralattjáró reaktora például 115 kilogram 235-ös uránt tartalmaz, egy másodiké csak 70 kilogrammot, a standard első generációs reaktor pedig ötvenet. A forgalomból kivont tengeralattjárók közül ötvenkettőből állítólag nem távolították el az elhasznált fűtőanyag maradékait. A Bellona-jelentés szerint több szakértő úgy véli, az Északi Flotta támaszpontjain és kikötőiben lévő nukleáris fűtőanyagnak körülbelül a 10 százaléka nem használható fel újra. Egy atomreaktort sajnos nem lehet hidegvágó segítségével széthordani az ötvenes-hatvanas évek ócskavasgyűjtési kampányai mintájára. Ha most azonnal elkezdenék a legszélesebb és legönzetlenebb nemzetközi összefogással és rengeteg pénzzel a takarítást, a sugárfertőzött helyek elszigetelését és a helyreállítást az övezetben, két-három évtized múlva talán mutatkoznának az első eredmények. Egy ilyen akciónak a valószínűsége azonban a jelenlegi viszonyok közepette elhanyagolhatóan csekély. A politikai nyomás vagy a másutt korábban néha eredményes környezetvédelmi aktivizmus sem sokat segít.

Pánikba azért nem kell esni, az urán és származékai ugyan gyorsan terjednek, de általában lassan ölnek. A tűzijátékot persze nem lehet kizárni, de miután mi minden tekintetben csak szenvedő alanyai lehetünk a különböző pesszimista forgatókönyveknek, cinikusan azt is mondhatnám, az európai határok légiesítésének eszméjét például egy kis atom válthatja a leghamarabb valóra. De inkább nem mondok ilyet, viszont azt ajánlom, olvassuk el újra a szovjet metavalóság kiváló krónikásai, a Sztrugackij fivérek egyik regényének e furcsa részletét: "Zavaros, lilás felhőcske gyűlt össze Füles tar feje körül, ajka remegni kezdett, gyorsan és tagoltan beszélni kezdett, idegen hangon, akár egy bemondó, idegen hanglejtéssel s idegen, nem falusias stílusban, mintha idegen nyelven beszélt volna, úgy, hogy csupán egyes szavait lehetett érteni: - A Déli földek peremén csatába lépnek egyre újabb... egyre délebbre és délebbre húzódik... Győzedelmes vonulás... Az Északi földeken a talaj nagyfokú porladása egy időre megszűnt bizonyos körülmények folytán... Az elmocsaradás újabb módszerei új, tág teret biztosítanak a nyugalomra és az új előnyomulásra a... Az összes településen... nagy győzelmek... munka és erőfeszítések... fehérszemélyek új csapatai... holnap s mindörökre nyugalom és beolvadás..."14

A szerző a Közép-Európa Intézet munkatársa


1 * However, in view of the current state of international law, and of the elements of fact at its disposal, the Court cannot conclude definitively whether the threat or use of nuclear weapons would be lawful or unlawful in an extreme circumstance of self-defence, in which the very survival of a State would be at stake. International Court of Justice.: Advisory Opinion: Legality of the Threat or Use of Nuclear Weapons. (Request for Advisory Opinion by the General Assembly of the United Nations). The Hagues, July 8, 1996. Az Advisory Opinion teljes szövege: http://www.peacenet.org/disarm/icjtext.html

The Economist. July 13-19, 1996. (Vol.340 No.7974).p.22: The International Court of Justice said the use of nuclear weapons would not by itself break international law. Their use would be lawful, however, only by a country threatened with extinction.

2 * F. Unanimously: There exists an obligation to pursue in good faith and bring to a conclusion negotiations leading to nuclear disarmament in all its aspects under strict and effective international control.

3 * Bruce D. Larkin: Nuclear Designs. Great Britain, France and China in the Global Governance of Nuclear Arms. Transaction Publishers, New Brunswick-London,1996, p.19-79.

4 * Pakistan Has A-Weapons For Missiles, US Fears by R. Jeffrey Smith. International Herald Tribune (IHT). June 14, 1996.p.12. Pakistan Is Building Missile Plant, US Says. China Said To Supply Plants and Parts by R. jeffrey Smith. IHT. August 26, 1996.p.1-4. Missile Report Denied by China and Pakistan. IHT. August 27, 1996.p.4.

5 * Az Interfax március 17-I jelentése alapján : Monitor. The Jamestown Foundation. 18 March 1997. (Vol.III)

6 * Fear Of Beijing Fuels Indias Test Ban Fight. Pakistan Threat Seen as Less Important by John F. Burns. IHT. August 19, 1996.p.4.

7 * UN Watchdog Is Sharpening ITS Teeth - Interview with Joseph B.Ritch 3rd, US Ambassador to UN Organisations in Vienna. IHT. June 28, 1996.

8 * Nuclear Test Ban Treaty Wont Stop Creation of Simple Bombs by R. Jeffrey Smith. IHT, September 26, 1996, p.10.

9 * We Dont Know Whats Happening. Az AP kijevi jelentését ezzel a címmel hozta az IHT. September 18, 1996. P.8.

10 * Ronan Lyons: Fall-out. The West sould be helping to resolve Central Europes nuclear power debate, not exploiting it for commercial gain. Business central Europe. March 1997 (Vol.5 No.39), p.17-18.

11 * A szovjet gyártmányú atom-tengeralattjárók nagy többségében két reaktor található.

12 * The Bellona Foundation: The Russian Northern Fleet. Sources of Radioactive contamination. Oslo, 1996. A jelentés nyomtatott változatát meg lehet rendelni a következő címen: bellona@sn.no. Az Internet-en: http://www.grida.no/ngo/bellona/.

13 * Russian Arctic Filled With Nuclear Perils. On Sea and Land, Atomic Waste Litters the Murmansk Region by Fred Barbash. IHT, October 12-13, 1996.p.1-6.

14 * Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Erdei kanyarulatnál, horhos mélyiben avagy csigák a lejtőn Fordította Földeák Iván. Metagalaktika. Budapest, 1983

publikálva
1997/17. (04. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk