Bomba jó a kedvük

publikálva
1998/42. (10. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A büntetés egyelőre elmarad: Milosevic jugoszláv elnök kedden elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, azt, hogy Kosovóba nemzetközi megfigyelők érkezzenek. Evvel Milosevic elhalasztotta a NATO-légicsapást. Ha tetszik, ha nem, megúszta. Ennek most örülni kell: a NATO megbénította volna a jugoszláv hadsereget, szétlőtte volna a reptereket, a kommunikációs központokat, a négy páncélos és a kutya utódait - Milosevic makacsságáért megbüntette volna a rá és bűntársaira szavazókat és az ellenzéket egyaránt -, de az akciót ártatlanok is megsínylették volna.

A büntetés egyelőre elmarad: Milosevic jugoszláv elnök kedden elfogadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát, azt, hogy Kosovóba nemzetközi megfigyelők érkezzenek. Evvel Milosevic elhalasztotta a NATO-légicsapást. Ha tetszik, ha nem, megúszta. Ennek most örülni kell: a NATO megbénította volna a jugoszláv hadsereget, szétlőtte volna a reptereket, a kommunikációs központokat, a négy páncélos és a kutya utódait - Milosevic makacsságáért megbüntette volna a rá és bűntársaira szavazókat és az ellenzéket egyaránt -, de az akciót ártatlanok is megsínylették volna.

Ne csak az esetleges polgári áldozatokra gondoljunk.

Vojislav Seselj, a szerbiai kormány miniszterelnök-helyettese, a Szerb Radikális Párt elnöke, háborús uszító és - nem mellesleg - szabadidős tömeggyilkos bejelentette: ha a NATO támad, ő és szabadcsapatai összefogdossák a defetistákat, az ötödik hadoszlopot, az ellenzéki újságírókat (a külföldi médiának dolgozókkal pedig úgy bánnak, ahogy a kémekkel szokás: rosszul), megfenyegette Magyarországot is (mint minden szomszédos államot, amely segítséget nyújt a NATO-nak). Mindezzel akkor is foglalkozni kell, ha egy őrült barom állat szájából hangzik el. Még egyszer: nevezett őrült a szerbiai miniszterelnök helyettese. Fenyegetéseinek nem a Magyarországra vonatkozó része kell hogy aggodalmat keltsen: Seselj nincs abban a helyzetben, hogy bármelyik ország ellen támadást indítson. Azt viszont megteheti, hogy a légicsapásokért a vajdasági magyarokon vegyen elégtételt.

Ezt a szörnyű dilemmát, ami elé a magyar politikát most ez a helyzet állította, nem lehet igazán jól kezelni. Magyarország vagy részt vesz a NATO - esetleges - katonai akciójában (még ha a lehetséges legalacsonyabb szinten is: azaz engedi átrepülni és felszállni a NATO gépeit), vagy megtagadja az együttműködést, és kétségeket ébreszt saját NATO-csatlakozási szándékainak komolyságát illetően. Az első esetben Magyarország a Szerbiában élő magyar kisebbséget teszi ki nagy veszélynek (Seselj bosszúja + az amerikai bombák), a másodikban saját magát (még a végén mégis itt ragadunk a Balkánon). Rövid távon nincs megoldás (hacsak az nem, hogy a bombázás végleg elmarad). A racionális politikai mérlegelés mégis azt diktálja, hogy Magyarország ne mondjon nemet a NATO-nak. Hiszen a NATO épp most készül bizonyítani, hogy egy létében fenyegetett kisebbség védelmében hajlandó akár a legvégsőkig is elmenni. Arra pedig, hogy a magyar kisebbségek soha ne szoruljanak a NATO ilyen védelmére, vagy ha ne adj´ isten egyszer rászorulnak, akkor a NATO ne habozzon annyit, mint azt tette Bosznia és a kosovói albánok esetében, a lehető legjobb biztosíték a magyar NATO-tagság lesz. Ezért - minden harcias hazafias retorika ellenére, amely az együttműködés megtagadása mellett érvel majd, és minden, eme érvelésnek kedvező látszat ellenére - azok, akik most ajtót mutatnának a NATO-nak, és a parlamentben a légtérhasználatra vonatkozó felkérés elfogadása ellen szavaznak, nemcsak a magyar állam, de a határon túli magyarok hosszú távú érdekei ellen is cselekszenek.

Nem biztos, hogy a vajdasági magyarok tudják ezt. Ezért nehezményezik, hogy a minden magyarok kormánya, a magyar állam és a magyar nemzet határainak egybe nem esésének kormánya elfelejtett velük beszélgetni. Baj volt a kommunikációval: igaz, hogy a magyar kormány (és parlament) nem tehet mást, csak eleget a NATO felkérésének, de ezt csendesebben is csinálhatta volna. És akkor kevésbé rettegnének a vajdasági magyarok - ha ez szempont egyáltalán. A magyar diplomácia eddig meg tudott birkózni a feladattal: az ország betartotta ugyan a Jugoszlávia elleni ENSZ-embargót, de a kis tételekben való élelmiszer, üzemanyag, ruhanemű és egyéb cikkek csempészetét, nagyon helyesen, nem akadályozta; nemcsak a vajdasági magyarok szó szerinti túlélését biztosította ez, hanem a szerbekét is. Ezt a szerbek is tudják, és nem felejtik el.

A háborúk jönnek-mennek, a szomszédok maradnak. Az egyensúlyt megteremteni nehéz, de nem lehetetlen.

publikálva
1998/42. (10. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk