A Fidesz jövőbeli kommunikációs stratégiájának fő irányairól korábban már értekeztünk (lásd: Zavarok egy miatt?, Magyar Narancs, 2005. január 20.): a gazdasági kérdések forszírozásáról, a "dumakormányzásról" és az Orbán Viktort megszerettetni hivatott imázskampányról, amely - nem mellesleg a középre nyitás jegyében - ambíciók nélküli, lehiggadt nemzetféltőként ábrázolná őt, amolyan "kiérdemesült múmiaként" (copyright: Fidesz). Amennyire nagy vihart kavart Orbán január 2-i, Nap-keltében tett kijelentése ("Nincs már nekem olyan sok hátra a politikában, én úgy érzem."), annyira nem figyelt fel senki a Fidesz új főkommunikátorának, Rogán Antalnak a szavaira. Rogán a TV 2 Mokka című reggeli műsorában január 25-én ugyanis a következőket mondta: "Én például az egyik legfontosabb kérdés megválaszolásának azt tekintem, hogy azt kell elmondani az embereknek, hogy a 2002-es választási vereségből, abból a magunk részéről tanultunk. Mert én azt gondolom, abból azért volt bőven mit tanulni, mert valamiért leszavazták az emberek 2002 áprilisában a Fideszt. És én azt gondolom, hogy mit tanultunk belőle, azt érdemes az emberek elé tárni 2005-2006-ban. Ez például már nem a kormány kritikája, inkább a sajátunké." Rogán nem hagyott kétségeket afelől sem, hogy nemcsak úgy általánosságban beszél, hanem egy nagyon is konkrét személyre gondol, hisz így folytatta: "Azt nem tartom kizártnak, hogy 2006-ban mást is tudnánk állítani a miniszterelnök-jelölti posztra. Én azt gondolom, hogy pontosan Orbán Viktorra igaz az, amit én itt elmondtam önnek, neki kell leginkább elmondania, hogy mi az, amiben ő személy szerint úgy érzi, hogy megváltozott, és mi az, amit másként csinálna, mint 2002 előtt. Mert ha erre nem válaszol, akkor miniszterelnök-jelöltként néz nehézségek elébe."
Ritkán hallunk ilyen újszerű és tartalmas megszólalást politikustól. Itt van mindjárt az a félmondat, hogy "mert valamiért leszavazták az emberek 2002 áprilisában a Fideszt". Ez első látásra egyszerű ténymegállapításnak tűnik, a fideszes retorikában azonban valóságos fordulatként értékelendő, hisz eddig úgy tudtuk (jórészt tőlük, mindenekelőtt csatolt részeiktől), hogy a 2002-es országgyűlési választás kékcédulás volt, még-pedig a mocskosabbik fajtából. Bő egy évvel az újabb választások előtt tehát a Fidesz egyik felső vezetője végre kimondta: a nemzeti oldal jogosan került ellenzékbe erre a ciklusra, ami első lépésnek mégiscsak nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megszabaduljanak a habzó szájú utcai harcosok imázsától, és elkezdjenek végre észérvekkel politizálni, merthogy a Fidesz törzstáborán kívül csak így számíthatnak támogatókra. E váltás azonban még mindig meglehetősen féloldalas. A meg-hunyászkodott Orbán képét ugyanis továbbra is csak a "kevert" közönségnek tartogatják, miközben a sajátjaiknak Orbán rendre cáfolja, legutóbb a múlt héten a Hír Tv-ben, hogy pályája vége felé járna. (A Nap-kelte stúdiójában nyilván testi fenyítés hatására nyilatkozott.) Az pedig egyenesen szentségtörésnek, sunyi balliberális szarkeverésnek számít a jobboldal véleményvezérei körében, ha valaki felveti: Orbán nélkül is létezhet Fidesz. Ez mindenesetre némiképp elgondolkodtató egy magát demokratikusnak tartó pártban, arról nem is beszélve, hogy ha Orbán valóban tanult volna tévedéseiből, akkor egy miniszterelnöki bukás, egy megalázó önkormányzati vereség és egy eredménytelen népszavazás után meg sem fordulna a fejében, hogy újra próbálkozzon. Mindebből következően az a Rogán által vizionált Fidesz, amely könyörtelenül elszámoltatja Orbánt, hogy tanult-e már a hibáiból, ugyanolyan színielőadás, amolyan ablakba kitett párton belüli demokrácia, mint amikor 2002-ben a jobboldali civil értelmiség kényszerítő nyomására vállalta el a vezér a miniszterelnök-jelöltséget.
H
Kiderült tehát, hogy amiről Orbán azt mondja: "úgy érzi", azt valójában nem érzi úgy, amikor pedig Rogán azt mondja valamiről, hogy ő "azt gondolja", akkor azt ő sem gondolja komolyan - hiszen a szóban forgó interjúban egyébként világossá tette: szerinte is Orbán a legjobb választás, mi több, meglátása szerint a pártelnök jól halad a magába fordulásban. Ha mégis hajlunk arra, hogy komolyan vegyük Rogán mondatait, vagyis hogy Orbán jelölése még nem lefutott ügy, akkor igazat kell adnunk azoknak, akik úgy vélik, Rogánt azért emelte magához Orbán, hogy kiejtse a versenyből egyik legesélyesebb potenciális riválisát. Rogán ugyanis, ellentétben Orbánnal, nem egy elkoptatott manírköteg, hanem egy energikus, jól replikázó, kongruens személyiség (a "Fidesz Gyurcsánya"), akinek a legnagyobb terhet az orbáni négy év alatt vele eljátszatott pártököl szerep jelenti. Bár mindezt most nyilván csak a szokásos, sunyi balliberális szarkeverés jegyében írom. (Segítek: nem.)
Az az elképzelés, hogy Orbánt a csélcsap Gyurcsánnyal kontrasztálva egy nyugodt, öreguras figuraként mutassák be - egyenesen komikus. Magam előtt látom a miniszterelnöki vitát, ahol Orbán imigyen exkuzálja magát: látja, urambátyám, már nem forog úgy a nyelvem, mint egykoron, lám, ez már a kor. (Elvégre Clinton haját is őszítették annak idején, hogy ne tűnjön annyira zöldfülűnek.) Orbán ölében pokróc, rajta egy kiscica, és néha bevesz egy szívgyógyszert - Gyurcsány persze illemtudóan vizet tölt neki, segít az agg politikusnak, hogy remegő kezével szájához emelje a poharat, majd letörli a melléfolyt vizet az egykor oly energikus néptribun álláról. Azon is nehéz lehet jobboldaliként hitelesen duzzogni, hogy Gyurcsány a népszerűség érdekében még a bulvársajtót is képes felhasználni. Mert hát kettejük közül kinek is van külön magánéleti szóvivője arra a célra, hogy a köz tudomást szerezzen a családi síelésekről, a szülinapi ajándékokról és arról, hogy szépen fejlődik-e a legkisebb baba? A "dumapolitizálást" mint szitokszót is elsütötte már mindkét oldal a közelmúltban, és még egyszer sem jött be. 2002-ben a tett volt az első, a szó a második, miként a Fidesz helyezése is - az EP-kampányban pedig mások csak beszéltek, ellentétben az MSZP-vel, amely alul is maradt, ellentétben a Fidesszel. Ha mindehhez hozzátesszük még a fogadkozó Orbánt, aki a kollektív amnéziára alapozva, egy megszeppent ministránsfiú bűnbánó szemeivel arról beszél, "hogy mi az, amiben ő, személy szerint úgy érzi, hogy megváltozott, és mi az, amit másként csinálna", ráadásul úgy, hogy "nincs már neki olyan sok hátra a politikában", akkor éppen hogy nem egy bölcs aggastyánt látunk magunk előtt, hanem egy hatéves kisfiút, aki hevesen bizonygatja: mostantól jó lesz, nem fog csúnyán beszélni, nincs több pukizás az asztalnál, és becsszó, nem tapossa meg soha többé más plüssmaciját. A Fidesz új emocionális üzenetrendszere tehát valahogy így hangzik: "Naaa, csak még egyszer utoljára, ígérem, most jó leszek, lécci, lécci, lécciÉ!"
Közhely, hogy a Fidesz 2002-ben egy átlagos 12 éves gyerek értelmi szintjéhez igazítva fogalmazta meg "üzeneteit". Jelenleg az ovinál tartunk. Ha a tendencia folytatódik, megeshet, hogy 2006-ban Orbán Viktor csecsemőkori képeivel lesz kiplakátozva a Nagykörút, alatta a szöveg: "Ugye, milyen édi? Hát lehet rá haragudni? Puszi a pocijára!"
