Dessewffy Tibor: Helyt adok

publikálva
2000/43. (10. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ajól végzett munka felett érzett önelégültséggel dőltem hátra néhány hete: elkészült egy újabb írásom, amely most már tőlem elfelé gurul; önálló életre kel, ahogy a finomabb lelkek szokták mondani. Hogy mennyire önálló lett ez a lét, azon én is meglepődtem, pedig úgy általában fel vagyok készülve a körülöttünk ólálkodó furcsaságok fogadására.

Ajól végzett munka felett érzett önelégültséggel dőltem hátra néhány hete: elkészült egy újabb írásom, amely most már tőlem elfelé gurul; önálló életre kel, ahogy a finomabb lelkek szokták mondani. Hogy mennyire önálló lett ez a lét, azon én is meglepődtem, pedig úgy általában fel vagyok készülve a körülöttünk ólálkodó furcsaságok fogadására.

Az történt, hogy Az örök visszatérés undora című publicisztikám miatt (Magyar Narancs, 2000. szeptember 29.) egy álmos kedd délelőtt felhívott Chikán Attila. Ebben az írásban azt a korábban már megfogalmazott véleményemet ragoztam, miszerint jelenleg azt tapasztalhatjuk: sok-sok antikommunista lózunggal a legocsmányabb kádárizmus látszik reprodukálni önmagát, és - mentális szinten legalábbis - leszámolhatunk azokkal az illúziókkal, amelyeket a rendszerváltást követő években az emancipatorikus értékek és autonóm viselkedés térnyeréséhez fűztünk. Ennek az általános tézisnek az illusztrációjaként szolgált Chikán Attilának a napi sajtóból ismert, a veretes átkost idéző kijelentése, hogy az egyetem nem adhat otthont kormányellenes rendezvényeknek.

A közgáz rektora azért keresett, mert szerinte a cikkel alapvetően egy nagy baj van: az, hogy az említett mondat nem hangzott el.

Lássuk, mi történt a közgazdászprofesszor szerint.

Chikán Attila valóban letiltatta Horn Gyula Szövetség az Európai Magyarországért fantázianevű mozgalmának összejövetelét, és ezt telefonon maga közölte a szocialista főnixmadárral. Ám nem a rendezvény kormányellenessége miatt, hanem azért, mert a közgáz rektora mindenféle politikai szerveződést távol kíván tartani az egyetemtől. Amikor a sajtóban mégis a beszélgetés Horn-féle értelmezése jelent meg, akkor a rektor - ezt tőle magától tudom - úgy gondolta, többet árt az egyetem presztízsének, ha helyreigazítást kér, és további vitát kezdeményez, mivel a közlés jellege miatt a tényállás bizonyítása amúgy is lehetetlen. Chikán számára célszerűbb megoldásnak tűnt, ha az afférra a feledés fátylát hagyja hullani. Ám az általa is szeretett Narancsban megjelent szerény publicisztikám ráébresztette arra, hogy ebből az ártatlan részletből mégiscsak ügy lett, ami ellen tennie kell valamit.

Természetesen dugóm sem lehet arról, hogy mi hangzott el a hajdani külügy- és gazdasági miniszter közötti telefonbeszélgetésben. Azt gondolom azonban, hogy az ódivatú "kormányellenes" kifejezést kinyomtatva látva, érzékelnie kellett volna annak penetráns bűzét és a megjelenés következményeit. Hiszen Chikán Attila is ellenezné, hogy az egyetem vezetése egyik vagy másik pártot előnyben részesítse - vagyis a politikától, mindenfajta politikától való elhatárolódást tartja maga is a felsőoktatási intézmények számára követendő stratégiának.

A publicisztika viszont, mint tudjuk, személyes reflexió a világ dolgaira. Ennek a reflektálandó világnak éppúgy részét képezik a személyes, mint a média által közvetített tapasztalatok. Ha egy országos napilapban megjelenik egy közlés, amely ellen nem tiltakozik az, akinek az - ezek szerint - valótalanságot a szájába adták, az olvasó joggal hiheti, hogy az elhangzottakról hiteles beszámolót kapott. Különösen megerősödhet ez a benyomás, ha ez a napilap azóta több interjút is közöl az adott állítást nehezményező személlyel, amely beszélgetésekben nem is említik a sérelmezett megfogalmazást. Ezekben az esetekben a hallgatás beleegyezést, elfogadást jelez az olvasónak, noha ismerve a magyar sajtó hektikus működését, készséggel elfogadom Chikán Attila érveit, hogy ez esetben a napi események lehajrázták a szerkesztőket, és a vele készült interjúk napokkal a Horn-kijelentés előtt születtek.

Chikán Attila azt nehezményezte, hogy nem követtem a hallgattassék meg a másik fél elvét. Csakhogy én nem tényfeltáró cikket írtam a Közgáz ingatlanfelhasználási stratégiájáról (hanem személyes kommentárt a dolgok állásáról), és nemhogy a másik, de egyik fél sem hallgattatott meg. A Chikán Attilával folytatott egyszeri beszélgetésem is nagyságrendekkel haladja meg a Horn Gyulával valaha lefolytatott beszélgetéseim számát (mely mutató megbecslésekor irányadó lehet, hogy az amúgy nem túl gavalléros Tippmix 1,2 oddsszal adja a zérust). E ponton tehát mondhatnám azt is, hogy innentől kezdve ez már nem az én dolgom, intézze el ezt a rektor úr a Népszabadsággal.

Mondhatnám, de nem ezt mondom. Mégpedig azért nem, mert megértem Chikán Attila reakcióját. Azzal együtt, hogy én sem tudhatom, mi hangzott el a Horn Gyulávál folytatott telefonbeszélgetésben, azt az automatizmust elutasítom, amely azzal valószínűsíti a botrányos mondat elhangzását, hogy az Orbán-Torgyán-kormány volt minisztere a másik oldalon áll, ergo tőle biztos kitelik az ilyesmi. Nem vagyok hajlandó elfogadni azt a polgárháborús logikát, amely szerint az emberi minőség ma Magyarországon a politikai törésvonalak mentén tagolódik, egyik (az éppen aktuális saját) oldalon a jó, okos és szép (némely virtuózóknál a jövőt megtestesítő) demokraták találhatók, akikkel szemben a gonosz, ostoba és randa antidemokratikus erők gyülevész hada tobzódik (esetleg: a múlt képviseletében a történelem szemétdombján). Ezt nem csak elhinni nem szeretném: a hétköznapi józan ész és a szociológiai intuíció alapján is arra a meggyőződésre kell jutnia az embernek, hogy a világ nem így tagozódik. Azt is megírtam már többször, hogy a némelyek által ünnepelt kétpártrendszer kialakulását azért is tartanám tragikusnak, mert a politikai szféra meghasonlottságát társadalmi skizofréniába fordítaná. Utálnám a gondolatot, hogy házépítők, csónakfaragók és közgazdászok kapcsán pártállásukon kéne gondolkodnom, nem pedig azon, hogy milyen a munkájuk. Amennyiben elfogadjuk Chikán Attila verzióját - és én ezt készséggel megteszem -, akkor láthatjuk igazán, hogy ez a hideg polgárháborús "mi és ők" dichotómia milyen patologikus tünetekhez vezetett. Vajon olyan világot akartunk-e, ahol ennek a mondatnak a kimondása és kinyomtatása egyáltalán plauzibilis lehet, és ahol egy erőteljes csúsztatással szemben a legjobb taktikának a hallgatás tűnik? Ezért hozta létre vajon és védte meg az átkosban mindig Chikán Attila a Rajk László szakkollégiumot?

E józan ész ellen való megosztottság okaival és kialakulásával kapcsolatban őszintének és pontosnak tartom Tölgyesi Péter elemzését: a Fidesz nem elfoglalni, hanem kettéhasítani igyekszik a politikai közepet, így a konfliktusok gerjesztése az Orbán-Torgyán-kormány alapvető érdeke. A csendes polgárháború offenzívái számtalan színtéren zajlanak a nyilvánosságban, pedig csak a leginkább szem előtt levő ügyek tematizálódnak: de a médiakuratóriumoktól a Nemzeti Színház botrányáig, Simicska kinevezésétől Grespik doktor ámokfutásáig nyúló széles mezőn szedett színes bokréta nem az úr kalapján, hanem a jéghegy csúcsán tündököl.

Lehet, hogy ennek a csendes polgárháborúnak a gerjesztését néhány fékezhetetlen habzású politikai píárzseni elsöprően jó ötletnek tartja, de ha ez így is van - amit nem hiszek -, én ebben nem kívánok részt venni. Az elemi méltányosság mellett a józan észbe vetett hit és a kétpólusú skizofrénia elutasítása is megköveteli, hogy helyt adjak Chikán professzor panaszának. Ezt azonban azért is teszem meg könnyű szívvel, mert egy nálam nagyobb hatalmú - ezzel persze nem mondtam sokat - ítélőbíró figyeli a Közgáz rektorának lépéseit, és fogja minősíteni ezt a mostani vitás helyzetet: mégpedig nem kisebb úr, mint maga (a nép által már megbűnhődött) jövendő. Ha ugyanis a Közgáz a jövőben sem adja bérbe külső politikai szervezetek számára termeit, akkor a rektor úr konzekvens módon jár el, és személyiségének integritása nem kérdőjelezhető meg. Egyébként én személy szerint arra tippelek, hogy ez így lesz.

Az a benyomásom, hogy a lehetséges problémák esetleg a politikai kifejezés definíciója körül bontakozhatnak majd ki, hiszen előző publicisztikám másik főszereplője, dr. Szájer József - egyébként szintén okos és szintén demokrata - éppenséggel reményteljes civil szervezetként írta le Horn Gyula SZEM-ét. Tehát vakmerően és hívatlanul hadd javasoljam azt a definíciót, amelyhez én tartani fogom magam, és amely politikai szervezetnek minősít minden olyan szerveződést, melynek soraiban aktív politikusokat találhatunk: legyen szó Pető Ivánról vagy Homoki Jánosról, Vitányi Ivánról vagy Gidai Erzsébetről, vagy akár az olyan tehetséges fiatalokról, mint Rogán Antal vagy Gyürk András. A politikus, ha buzog benne a közéletiség, élje azt ki a ritkásan ülésező parlamentben, civilkedni ráér akkor, ha visszavonult. Ez kétségkívül kissé kirekesztő és sprőd meghatározás, alkalmazása azonban lehetővé tenné a jövőbeli kellemetlen félreértések elkerülését.

Végezetül, ha ezzel az írással kapcsolatban esetleg Horn Gyulának jutna eszébe felhívni engem, akkor arra kérem, hogy tárcsázza rögtön a Közgazdasági Egyetem rektori irodáját, és beszéljék meg az újabb fejleményeket egymás között.

publikálva
2000/43. (10. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk