Már nincs két hetünk sem, hogy megnézzük a Szépművészeti Múzeumban és a Nemzeti Galériában azt a tíz festményt, köztük El Greco, van Dyck, Lucas Cranach és Courbet egy-egy és Munkácsy két alkotását, melyeket a Fővárosi Bíróság első fokú döntése értelmében 15 napon belül vissza kell adni jogos tulajdonosuknak, Martha Nierenberg amerikai-magyar állampolgárnak, Herzog Mór Lipót báró unokájának. Ha a magyar államot képviselő Kincstári Vagyoni Igazgatóság fellebbez, még folytatódhat a per, meg különben is, védett képek ezek, nem lehet csak úgy kisétálni velük az országból, tehát lehet, hogy többször 15 nap lesz az. Ám ha az állam veszít a független bíróságon, akkor valódi precedens teremtődik. Ismét magántulajdonba kerülhetnek valaha magántulajdonú műkincsek, melyekre mindig szívesen tette rá kezét az állam (a világhírű Herzog-gyűjteményt a Tanácsköztársaság idején vették köztulajdonba; a horthysta zsidótörvények alapján, noha a báró keresztény volt, lefoglalták; a kincsek Eichmannék széfjeinek érintésével előbb Nyugatra, aztán a Szovjetunióba utaztak, majd kis részük visszatért a szocialista haza múzeumaiba). A kör bezárul, érvényesül a magántulajdon szentsége. Ezt kénytelen elfogadni az is, aki úgy érzi, az állam a nemzet érdekében próbálná megtartani azt, amit közös tulajdonunknak képzeltünk, és az is, akit amúgy nem érdekel a képzőművészet, de most reflexszerűen rákezdene, hogy már megint a zsidók járnak jól.

n Már nincs két hetünk sem, hogy megnézzük a Szépművészeti Múzeumban és a Nemzeti Galériában azt a tíz festményt, köztük El Greco, van Dyck, Lucas Cranach és Courbet egy-egy és Munkácsy két alkotását, melyeket a Fővárosi Bíróság első fokú döntése értelmében 15 napon belül vissza kell adni jogos tulajdonosuknak, Martha Nierenberg amerikai-magyar állampolgárnak, Herzog Mór Lipót báró unokájának. Ha a magyar államot képviselő Kincstári Vagyoni Igazgatóság fellebbez, még folytatódhat a per, meg különben is, védett képek ezek, nem lehet csak úgy kisétálni velük az országból, tehát lehet, hogy többször 15 nap lesz az. Ám ha az állam veszít a független bíróságon, akkor valódi precedens teremtődik. Ismét magántulajdonba kerülhetnek valaha magántulajdonú műkincsek, melyekre mindig szívesen tette rá kezét az állam (a világhírű Herzog-gyűjteményt a Tanácsköztársaság idején vették köztulajdonba; a horthysta zsidótörvények alapján, noha a báró keresztény volt, lefoglalták; a kincsek Eichmannék széfjeinek érintésével előbb Nyugatra, aztán a Szovjetunióba utaztak, majd kis részük visszatért a szocialista haza múzeumaiba). A kör bezárul, érvényesül a magántulajdon szentsége. Ezt kénytelen elfogadni az is, aki úgy érzi, az állam a nemzet érdekében próbálná megtartani azt, amit közös tulajdonunknak képzeltünk, és az is, akit amúgy nem érdekel a képzőművészet, de most reflexszerűen rákezdene, hogy már megint a zsidók járnak jól.

És ez így helyes. És nem csak azért, mert mi sem vagyunk különbek a Deákné vásznánál, ha azon méltatlankodunk, hogy Oroszország 55 évvel a háború vége után sem tette még le a küszöbre az innen elhurcolt műkincseket - miközben vonakodunk visszaadni a Herzog-gyűjteményt.

Hanem azért, mert embereket nem lehet erőszakkal megfosztani tulajdonuktól, legyen az akár értékes, akár értéktelen. Az eltulajdonított javakat, főleg ha a kényszer megszűntével a károsultak kérik, vissza kell adni. És ha visszaadjuk őket, nem akadályozhatjuk a magántulajdonnal való szabad rendelkezés jogát, s így a képek kivitelét az országból, még akkor sem, ha azok úgymond védettek.