A Stumpf István irányította Századvég Alapítvány elemzésének fő motívuma az, hogy szükségtelen érdemben megvizsgálni a kormányfő hétfői beszédének tartalmát, mert Gyurcsány biológiailag képtelen az igazmondásra, ergo úgyse az lesz, amit mond.
De ez még rendben is lenne. Miként az is, hogy Navracsics Tibornak, a Fidesz frakcióvezetőjének a beszédről két, egymással nem teljesen harmonizáló állítás jutott az eszébe. Az egyik: Gy. F. ellopta a Fidesz programját, a másik meg, hogy a kistulajdonosi program csak arra jó, hogy Gyurcsány fondorlatos módon megkaparintsa az állami vagyont. Ez színvonalban mondjuk nem a Himalája, de legyen, ez az ő dolguk, ha rosszul csinálják, ráfáznak, és ők legalább aláírták, névvel-címmel.
Azt viszont mire véljük, amikor a népszerű hírportálon "egy magát megnevezni nem kívánó közgazdász" törli bele gumicsizmáját a kistulajdonosi izébe a következő szókkal: "Lehetne ezt egyszerűbben is csinálni: pakoljanak meg egy repülőt pénzkötegekkel, majd a magasból szórják szét a nép közé." Ki lehet ez a bátor fiú a sok tízezer magyar közgazdászból? Mit ér a szava, a véleménye, név és bármilyen indoklási szakasz nélkül? Hol és mennyiért vehette a diplomáját? És garanciális volt-e? (Mert ha igen, érdemes lenne visszavinnie az eladónak.) Az agyatlan, illetve magukat szándékosan hülyének tettető fikázók sorát folytathatnánk, de nem érdemes, a magyar tévé- és rádióstúdiók tele vannak hisztérikus, megcsalt szeretőként viselkedő exizékkel, akik szétkent sminkkel, kisírt szemmel köpködnek hátrafelé, egykori munkaadójuk, vagy magánharagosaik, vagy piaci vagy politikai vetélytársaik irányába.
Ennél érdekesebb a hétfői beszéd meritumának vizsgálata. A közterhek némi mérséklését ígérő utalásról lapunk hátsó oldalain részletesen elmélkedünk; a beszéd velejét azonban kétségtelenül az állami vagyon részbeni társadalmiasítására vonatkozó javaslat adta.
A javaslat elemzőrészlegünk tetszését: elnyerte.
Ha nem is okvetlenül azért, mert az általános, közkeletű, egyöntetű, népi polgárosodás zálogát látnánk mondjuk 100 ezer forint értékű ilyen vagy olyan részvény birtoklásában. Lapunk lapunk által megkérdezett, név nélkül nyilatkozó munkatársai vég nélkül sorolták olyan ismerőseik nevét, akik már most is rendelkeznek részvényekkel, ha el nem adták őket, mégis úgy eszik a bolognait, hogy a makaróni végét beveszik a szájukba, és aztán becuppantják, a lukas fogukból a kisujjkörmükkel piszkálják ki a beszorult ételmaradékot (fogorvoshoz nem járnak, csak ha fáj), sose vesznek buszjegyet, a könyvtári könyveket ellopják, feszt kölcsönkérnek, gyakran megalázóan csekély összegeket, ám ezeket is rendszeresen elfelejtik megadni, és hébe-hóba tisztálkodnak csak. Nem minden részvényes polgár tehát, és nem minden polgár részvényes! Minden bogár bogár, de nem minden rovar rovar, és ezt jó, ha Gyurcsány is az eszébe vési!
Ám a polgározás dacára az össznépi részvényprogram rokonszenves kezdeményezés, sőt, akár bele is illik a Gyurcsány-kormány különféle - fogyasztói, páciensi, hallgatói, szolgáltatás-igénybevevői - öntudatra ébresztő politikai intézkedéseinek sorába. Kivitelezhetőségéről a technikai részletek ismeretének hiányában nyilatkozni nem áll módunkban, de nem tartjuk kizártnak, hogy sikerül a belépési küszöböt elégségesen alacsonyra szabni ahhoz, hogy a széles néptömegek, hovatovább az alacsonyabb jövedelmű osztályok is részt tudjanak venni a játékban. Az is lehet, hogy a részvények beárazását is pontosan elvégzi majd a tőkepiac, azaz a tőzsde; és talán sikerül azt is megakadályozni, hogy a sok-sok kistulajdon szerfelett hamar kevés nagytulajdonosnál kössön ki. (A tőkekoncentrációt amúgy nem tartanánk az ördögtől valónak, erről még lesz szó.) Ideológiai értelemben az ötlet szinte semleges, de mondhatnánk balközépnek, sőt populistának is: részben felszámolja ugyan az állami, közösségi tulajdont (és ennyiben biztosan nem szocialista), de azt a nép közt osztja szét. Ebből eredően elég nehéz ellene ideológiai érveket találni (csak a virtigli kommunistáknak nem). Ha valaki "az állami vagyon elkótyavetyélését" róná fel neki, úgy azonnal jövendő kistulajdonosok százezreit haragítja magára - ha mindenki legalább egy kicsit "tőkés", akkor az már nem is a szörnyű vad-, inkább az emberarcú, újbalos, szocdem, modern kapitalizmus. A kapitalizmus híveit pedig ugyan miért zavarná, hogy a részvények nem pár, hanem sok kézben vannak - ha egyszer feléledhet a tőzsde, tőkéhez juthatnak a vállalatok és átláthatóbbá válik a működésük, a valódi tulajdonosok egy kicsit legalább a menedzsment körmére nézhetnek majd, és egyáltalán, (majdnem) minden a szabad versenyes piacgazdaság szabályai szerint zajlik. Vagy fog zajlani: különösen, ha egyszer e vállalatokban a közkézhányad többségbe kerül, azaz az állam a 49 százalékon felül további részvényeket is piacra dobva kisebbségbe szorul.
Az intézkedés népbarát jellegét tovább domborítja ki az a tény, hogy e cégeket nem valami sötét mutyi útján értékesítik majd. A spekulációk szerint a portfólió legértékesebb darabjai olyan nyereséges állami nagyvállalatok lesznek, mint a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Villamos Művek, az autópálya-kezelő, esetleg a posta. Melyek magánosítását a kormány régóta fontolgatja, és jó okból. Mármost a kormányfő által javasolt módszer lenne a legjobb biztosíték arra, hogy e monstrumoktól ne áron alul, bennfentes módon szabaduljon meg az állam, hogy ne oligarchák vigyék őket haza az utolsó ablakkeretig. Vagy legalábbis ne rögtön: hisz nincs az az állami beavatkozás, ami a részvények koncentrációját akár középtávon meg tudná akadályozni. De az nagyon nem mindegy, hogy egy tetszőleges magyar mágnás a piaci áron vásárol be több tízezer részvényestől, és úgy lesz meghatározó tulajdonos, vagy aprópénzért, pár állami hivatalnok, országgyűlési képviselő megvesztegetése révén.
Ám e ponton két kifogást emelnénk mégis - s ezek nem a projekt megvalósításának csapdáit, kudarcának megannyi modusát latolgatják.
Arról nem vagyunk ugyanis meggyőződve, hogy az államnak egyáltalán van mit eladnia. A fent sorolt cégek mindegyike a dolgok jelenlegi állása szerint valóban profitot termel. Ám ezt nem okvetlenül pompás ügyvitelüknek és kitűnő menedzsmentjüknek köszönhetik, hanem annak, hogy a törvényi szabályozás erős, majdnem monopolpozíciót biztosított számukra. Ez az igazi vagyonuk. A koncesszió. Ha e jogokat a törvényhozás - akár uniós nyomásra - megváltoztatja, a papírok értéke csökken, és akkor sokan érzik majd úgy, hogy pofára ejtették őket. Ez nem egyhamar fog bekövetkezni, az ebből fakadó politikai kockázatok tehát csekélyek Gyurcsány számára. Az viszont már nagyobb baj, hogy a program sikere esetén kistulajdonosok tízezrei lesznek majd érdekeltek a piacnyitás és a monopóliumok lebontásának elnapolásában. Attól, mert az MVM-et 49 százalékban kisbefektetők tulajdonolják, nem lesz olcsóbb az áram, és a posta sem dúr el kevesebb ajánlott levelet. Hogy is lesz akkor ez a szabad versennyel?
S végül: a kistulajdonosi program jól indokolható, pénzbe nem kerül, ártani biztosan nem fog, és még az is lehet, hogy sokan kedvüket lelik benne. Hogy lehet majd belőle tanulni. De ettől még játék marad. S ezért súlyos tévedés lenne, ha a kormányfő vagy a kormány úgy vélné, evvel a következő két évre le is tette gyönge válláról a kormányzás, vagy a kormányzásról való gondolkodás terhét. Nem és nem. Jó játék lesz: a munkaidő után. A nap 8 órától délután 4 óráig tartó időszakát továbbra is a feladatok, valamint a feladatokról való gondolkodás kell hogy kitöltse. Sorolnánk: a nyugdíj- és az adórendszer, a MÁV, az államgépezet reformja, az igazságszolgáltatásé...
