"Példátlanul szigorú büntetés. Annyi évet kapott, mintha megölt volna valakit" - ilyen és ehhez hasonló vélemények jelentek meg Ausztriában, miután július 4-én az első fokon eljáró bécsi bíróság kilenc és fél év börtönbüntetésre ítélte Helmut Elsnert, a negyedik legnagyobb osztrák kereskedelmi bank, a BAWAG (Bank für Arbeit und Wirtschaft AG) korábbi vezérigazgatóját. Még további nyolc vádlottra mért letöltendő szabadságvesztést a bíróság. Mint az eljárás során kiderült, a banknak nem volt igazi tulajdonosa, vezetése pedig hosszú éveken át megtévesztette a befektetőket és kockára tette a betétesek pénzét; zavaros offshore cégekkel üzletelt, és befektetéseivel szokatlanul, érthetetlenül nagy kockázatot vállalt.
Ez a történet a magyar fülnek is ismerősen csenghet. Csak éppen a vége lett más itt és ott. Nagyon más.
Aranyalkony
"Nekem ez a kilenc és fél év életfogytiglan" - nyilatkozott a sajtónak az ítélethirdetés után a 74 éves Helmut Elsner, aki 1995-től 2003-ig állt a BAWAG élén. 48 évet húzott le a banknál, első és egyetlen munkahelyén: a grazi fiókban kezdett 1955-ben, és folyamatosan araszolt a szamárlétrán. A nyomozás szerint a legtöbb kétes ügyletet az ő vezetése alatt hajtotta végre a pénzintézet. Ezt azonban visszavonulásakor még csak kevesen tudhatták. A dicsőséges nyugdíjazás után Elsner Bécsből - ahol a felesége nevére bejegyzett csinos lakásban éldegélt a bank székházának tetején, amit épp az ő vezérsége alatt húztak fel - a francia Riviérára költözött. Az osztrák sajtó tudósításai szerint cannes-i villájából piros Ferrariján járt kedvenc éttermébe, a Le Moulin de Mougins-ba (két Michelin-csillag); a jó kedélyű nyugdíjas kedvenc bordeaux-i borából egy üveg itt 500 eurót kóstál.
Az aranyéletnek 2005 októberében alkonyult be. Az Egyesült Államokban ekkor pattant ki a botrány a Refco nevű brókercég körül, amelyben a BAWAG 10 százalékban tulajdonos volt. Hirtelen kiderült, hogy a Refco ragyogó pénzügyi mutatói nem fedik a valóságot. Azután ugyanis, hogy 1999-ben a BAWAG - az orosz és az ázsiai pénzügyi válságra hivatkozással, a brókercég úgymond megmentése érdekében - részesedést szerzett a Refcóban, az alkuszcég közel 1 milliárd dollár veszteséget halmozott fel, s ezt elmulasztotta feltüntetni a mérlegeiben. S bár a BAWAG 2006 nyarán kiegyezett az amerikai ügyészséggel és a tőzsdefelügyelettel, hogy büntetésként, valamint a részvényesek és a hitelezők kártalanítására kifizet 683 millió dollárt, ez csak arra volt elég, hogy maga a BAWAG megmeneküljön a további hivatalos eljárás elől. Az ügyletekben részt vevő osztrák bankvezetők ellen továbbra is nyomozás folyt, s így a botrány elérte Ausztriát is. Hiába nyitott Wolfgang Schüssel kancellár 2006 májusában folyószámlát az 1,3 millió "kisember" számláját vezető, az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) tulajdonában álló bankban, ezzel csak a bankpániknak tudta elejét venni. Ausztriában is nyomozás indult a homályos ügyletek felderítésére. Minek nyomán világossá vált: a BAWAG vezetői nem 1999-ben kezdték az ipart.
Flöttl & Sohn
A '90-es évek elején a bank élén egy Walter Flöttl nevű szakelem állt - ő és Wolfgang fia főszerepet játszottak a történetben. A Harvard Business Schoolon végzett, pénzpiaci spekulációban utazó fiatalember (Dwight Eisenhower amerikai elnök Anne nevű unokájának a férje) egy bermudai kockázati alapon keresztül hajtotta végre kötvény- és devizaügyleteit: közel 2 milliárd dollárnyi befektetéssel játszott. A tőkét a BAWAG szolgáltatta - ám erről a körülményről atyja, Walter elfelejtette tájékoztatni a bank felügyelőbizottságát. Mindez már egy 1994-es osztrák nemzeti banki auditból kiolvasható volt, ám a hivatalos közlések szerint ez a jelentés akkor nem talált törvénysértést az ügyletekben. A tranzakciók ugyan veszteséget okoztak a banknak, ezt azonban a nehéz világpiaci pénzügyi helyzetnek tudták be. A kis Flöttl pedig úgy nyilatkozott, hogy hamarosan nyereséggel együtt származtatja vissza a BAWAG pénzét.
Bár az 1994-es jelentés nyilvánosságra kerülése után Walter távozott a vezérigazgatói székből, az őt követő Helmut Elsner is igényt tartott az ifjú Wolfgang szaktudására. Elsner regnálása alatt még több kockázatos ügyletbe vágtak bele; ekkor került a képbe a Refco is. Az amerikai alkuszcéget Wolfgang ajánlotta a bankvezetés figyelmébe - a Flöttl fiú akkor már évek óta őket használta zavaros ügyleteinek lebonyolítására és elrejtésére.
Ezek közül csak az egyik, bár a festőibbek közé tartozó volt a jerikói kaszinóbiznisz. A műintézményről a Jasszer Arafat tulajdonában lévő Palesztin Kereskedelmi Társaság és egy csapat osztrák befektető állapodott meg 1996 végén, az utóbbiak egyike a BAWAG volt. A Ciszjordániában, Jerikó falainál álló Oázis kaszinó 1998-ban nyitott ki, és az első évet 60 millió dolláros nyereséggel zárta: a népek összetartozása jegyében zsidók és palesztinok egyként jártak oda pókerezni, félkarú rablózni, huszonegyezni. Az üzlet végül 2000-ben, az intifáda kitörése után egy évvel fuccsolt be. Ám közben a kapcsolat Arafattal annyira szorossá vált, hogy a nevével fémjelzett, karibi székhelyű befektetési társaság 1,3 milliárd dolláros, fedezeti ügyleteken keletkezett veszteségének egy részét is a BAWAG-gal nyelették le. Az osztrák vizsgálat kiderítette, hogy a bank az Arafat titkos cégeinek folyósított hiteleken úgy 350 millió eurót bukott - a behajthatatlan követeléseket befektetésnek álcázta, és kötvényeket bocsátott ki rájuk. S vajon ezt az összeget valóban elkockázták-e, vagy csak kimenekítették valahová? Bár a néhai palesztin vezérrel kapcsolatban ezt a kérdést soha nem tisztázták, Wolfgang Flöttl ügyleteinek 2006-os vizsgálatakor az Osztrák Nemzeti Bank már nem volt olyan megengedő, mint 1994-ben. Az 1999- 2005 között elsíbolt (maga a jelentés fogalmaz így) közel 2 milliárd euró ügyében leszögezi: sem a pénzpiaci körülmények nem voltak olyan kedvezőtlenek, sem a pénzügyi zseni hírében álló Wolfgangot nem hagyhatta el annyira a szerencséje, hogy indokolható lenne ekkora veszteség. Az Osztrák Nemzeti Bank szerint nem zárható ki, hogy a veszteségként elkönyvelt 2 milliárdot egy harmadik fél tette zsebre. Hogy ki lehet ez a harmadik fél - politikai pártok, befolyásos magánszemélyek, netán maguk az ügyletek kiagyalói és végrehajtói -, arra egyelőre nincs válasz.
Az ítélet
Ez azonban sem a nyomozókat, sem az ügyészséget, sem a bíróságot nem feszélyezte. Különösen, miután kiderült: az amerikai Refco-botrány kipattanása napján, 2005 október 10-én az akkor már Johan Zwettler vezetése alatt álló BAWAG 350 millió euró kölcsönt folyósított a Refco-vezérnek, Philip Bennettnek. A Cambridge-ben végzett Bennett ezt az összeget az addig rejtegetett veszteség csökkentésére fordította. Õ tulajdonképpen egy személyben volt tulajdonosa az általa irányított és csődbe ment brókercégnek, melynek papírjait azóta kivezették a New York-i tőzsdéről; ellene csalás és hűtlen kezelés vádjával eljárás folyik. Bennettet még az ág is húzta: a BAWAG a 350 millió eurós hitel folyósítása után egy hónappal - miután az ártatlant adva visszakövetelte tőle a pénzt, persze hiába - beperelte őt, így demonstrálván azt, hogy őket is megtévesztette a Refco.
Ám a nyomozók nem dőltek be: hamar kiderítették, hogy mind Elsner, mind utódja, Zwettler buzgón üzletelt a Refcóval, s nem ok nélkül vásárolták be magukat a cégbe 1999-ben: a Refcót használták a nem bankszerű befektetések és rossz követelések elrejtésére. Õk segítettek aztán a Refco mérlegének kozmetikázásában is: a pénzügyi évek zárása előtt jelentős hiteleket folyósítottak a cégnek, összesen 1,6 milliárd dollár értékben. A hiteleket - papíron - rendre vissza is kapták, így a pénz sehol nem volt, de mindenhol megjelent. A lufi pedig csak dagadt egészen 2005-ig.
A veszteséges és igencsak kockázatos ügyletekről az érintettek saját bevallásuk szerint úgy vélekedtek: ha folytatják, akkor egyszer egy ügyes húzással úgyis megtérül az összes befektetett pénz, s mindenki kimászik a csávából. Ám aligha hihető, hogy tapasztalt és jó üzleti érzékű emberek ezt egy percig is komolyan gondolhatták. Nem hitte el ezt a bíróság sem. Az ítélet indoklása szerint a nagy bankok vezetőinek óriási a társadalmi felelősségük, döntéseik kihatnak az egész nemzetgazdaságra. Ennek a felelősségnek meg kell felelni, s ehhez a megfeleléshez a törvények szabják meg a kereteket és az irányt - mondta a bírónő, Claudia Bandion-Ortner az ítélet kihirdetésekor. A főbűnös Elsnert kemény szavakkal jellemezte: az egykori vezérigazgató szándékosan és tudatosan lépte át a hatáskörét, hogy kárt okozzon a BAWAG-nak. Bűntársaival együtt túlságosan nagy kockázatot vállaltak, nem gondoskodtak a megfelelő fedezetről, s nem tartották be sem a szakmai előírásokat, sem az átláthatóságra vonatkozó szigorú szabályokat.
A vád 1,7 milliárd euró eltűnését rótta az elkövetőkre, s nem csalásról, hanem hűtlen kezelésről szólt - hisz nem a bank alkalmazottai játszották ki a bank vezetőit, hanem az utóbbiak éltek vissza a jogkörükkel. Ezért is lett a fővádlott Helmut Elsner, s nem a tényleges elkövető Wolfgang Flöttl, aki kockázatitőke-befektetőként játszott a bank rábízott milliárdjaival. (' a hűtlen kezelés társtetteseként két és fél évet kapott.) Az osztrák büntető törvénykönyv 50 ezer euróban szabja meg a hűtlen kezelés minimális értékét - a BAWAG vesztesége ennek 34 000-szerese. Nem csoda tehát, hogy Elsneren és Flöttlön kívül Elsner utódja, regnálása idején az igazgatótanács tagja, Johann Zwettler is rács mögé kerülhet, akárcsak másik három it-tag (Hubert Kreuch, Josef Schwarzecker es Peter Nakowitz). A vádlott it-tagok közül egyedül Christian Buttner kerülheti el a dutyit, mert ő legalább egyszer nemet mondott Flöttl kockázatos ügyleteire. De nem úszta meg a bank felügyelőbizottságának elnöke és a könyvvizsgáló sem. Az ítélet szerint az előbbi hagyta, hogy a végrehajtás eszköze legyen, míg a könyvvizsgálónak nem lett volna szabad ilyen kockázatos konstrukciókat engedélyeznie. Az egykor villanyszerelő fb-elnök jobban tette volna, ha a kaptafánál marad - élcelődött az osztrák sajtó. A legnagyobb vita azonban a könyvvizsgáló szerepe körül bontakozott ki. A bíróság szerint észre kellett volna vennie, hogy mi történik, és az ő tudomása nélkül ennyi forró pénz nem áramolhatott volna ki a bankból. A KPMG és az osztrák könyvvizsgálói kamara azonban tiltakoznak: a könyvvizsgálónak nem feladata a gazdasági bűncselekmények feltárása, azokért felelőssé nem tehető. Elvégre csak azt vizsgálhatja, amit a vállalat vezetése a tudomására hozott. Az pedig a menedzsment felelőssége, ha az általuk aláírt nyilatkozat ellenére nem a teljes dokumentációt bocsátják a könyvvizsgáló rendelkezésére. Ez a vita alighanem másodfokon dől majd el.
Ellenben itt
Mindenesetre látott már olyat a világ Közép-Európában is, hogy a könyvvizsgáló gyanúsnak tűnő ügyleteknél nem írja alá egy nagyvállalat éves pénzügyi beszámolóját. Ez történt a Magyar Telekommal 2006-ban - és bár azóta az auditor elfogadta a 2005-ös beszámolót, az ennek nyomán ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás hűtlen kezelés gyanújával máig tart. A Magyar Telekom esetében az volt a bökkenő, hogy egy felsőbb osztályban focizó - a New York-i tőzsdén jegyzett - cég bizonyos dolgokat már nem engedhet meg magának. A BAWAG-botrány ausztriai kirobbanását is siettette a Refco amerikai bedőlése és az, hogy az ottani hatóságok általában szigorúan lépnek fel az ilyen esetekben.
De nem kell az óceán túlpartjára tekintenünk, ha az ilyen ügyekben is jól működő igazságszolgáltatást keresünk. Hisz az osztrák hatóságoknak is alig két és fél év kellett, hogy az ügyet felgöngyölítsék, és szigorúan fellépjenek a valódi felelősökkel szemben. Nekünk erről fájó szívvel juthat az eszünkbe az, hogy a magyar rendőrség több mint öt évig nyomozott a Postabank ügyében, hogy azután végül szülessen egy konkrét tranzakciókat jószerivel nélkülöző vádirat. Az azóta is vitatott, 150 milliárd forintra rúgó Postabank-konszolidációból a legnagyobb tételt az egymagában 36 milliárdos veszteséget okozó spanyol ingatlancsomag tette ki (erről lásd korábbi cikkünket: Osztap Bender meghódítja Ibériát, Magyar Narancs, 2006. július 20.), amelynek lényege az volt, hogy a bank hitelt folyósított egy kecskelegelő megvételéhez, s azt utána már mint hatcsillagos golfpályát és luxusszállót szerepeltette a könyveiben. Hogy a pénz hová lett, senki nem akarta megtudni. A K&H Equities perében az ügyész legalább letöltendőt kért Kulcsár Attilára, a brókercég korábbi vezetőjére, az ügy elsőrendű vádlottjára. De Kulcsárnak is volt egy vezérigazgatója - Rejtő E. Tibor -, aki csak a harmadrendű vádlott. Az osztrák ügyészek felismerték, amit magyar kollégáik a jelek szerint nem: azt, hogy az ilyen kockázatú ügyleteket aligha bonyolíthat le egy mezei bróker a vezér jóváhagyása nélkül.
Persze a büntetőjogban megfogalmazott "ésszerű gazdasági kockázat" mértéke más idehaza, mint 200 kilométerrel odébb, ahol a piacgazdaság és a demokrácia valamivel hosszabb múltra tekint viszsza. A jól értesült hazai közvélemény hajlamos azt hinni, vagy inkább avval hitegetni magát, hogy Ausztriában is minden kéz kezet mos. Nos, ezek után már tudjuk: az osztrák ügyészek és bírák nagy cégek nagy autókon közlekedő nagy vezetőiről is ki merik mondani, hogy hétpróbás bűnözők. Míg itthon mit tudtunk meg? Azt, hogy céget vezetni milyen piszok nehéz, hogy milyen könnyű hibázni, hogy a körülmények mások voltak, hogy a hülyeség nem bűn, így nem is büntethető... De nem is véletlenül nyilatkozta Princz Gábor 1998-ban, hogy a Postabank a rendszerváltás bankja volt: a pénzintézet nem csak a vízilabda-válogatottat, az éhező színészeket és a sajtót finanszírozta, hanem sok mindenki mást is. Princz végül megúszta 3,6 millió forint büntetéssel. A K&H Equities ügyében pedig lehet fogadásokat kötni, hogy kap-e végül bárki is letöltendő börtönbüntetést. A nagy magyarországi bankbotrányok fő antihősei közül egyedül a kisemberek pénzét kicsaló globexesek ülnek. A többiek helyett is - amint azt ügyvédjük egy ízben rosszkedvűen megjegyezte.
Bárcsak egy kicsit könnyebb lenne vitatkozni vele.
